Blogok

Csapatunk május 21-én, egy izzasztó vadászat végén az Oklahoma államban található Ada térségében végre megfogta a kutya farkát. Egy mindössze pár percig tartó, de klasszikus kúp alakot öltő tornádót csíptünk el, méghozzá tökéletes időzítéssel. A tornádó egy elképesztően brutális megjelenésű, masszív szörnyetegként rotáló szupercellából ereszkedett le, mely radaron tankönyvbe illő reflektivitási mintát mutatott. Az esemény különleges pikantériája, hogy egy nappal a gátéri tornádó 3. évfordulója után következett be.

Már két nappal korábban is úgy tűnt, hogy május 19-re, csütörtökre Kansas középső részén lehet leginkább szupercellákra, ill. tornádókra számítani, és ez még aznap délelőtt is helyes döntésnek látszott. Ismét a szárazvonal és a melegfront érintkezési pontja lett betervezve, az adott régióban immár igen korrekt nedvességgel, a magasabb szintek emelésének kellő támogatásával, roppant helikális légköri feltételekkel és brutális labilitással.

A szinoptikus helyzet változatlan, Észak-Amerika felett továbbra is blokkoló hatások érvényesülnek. A mai nap folyamán a magassági teknõ eléri a Síkság déli részeit is. A melegfront eközben tovább mozog É felé a Mississippi-völgy középsõ részei felett.

A Texas É-i részén elhelyezkedő Abilene megfelelő kiindulópontnak tűnt a május 18-i vadászatunkhoz, így előző este itt szálltunk meg. Másnap délelőtt indultunk útnak, és a terv szerint Oklahoma állam É-i részére igyekeztünk, ahol a szárazvonal és a melegfront metszették egymást. Itt voltak a legjobb átfedésben a szélnyírási és labilitási mutatók, és természetesen az említett helyzetben a talajközeli konvergenciával sem volt probléma. Azonban aggodalomra adott okot, hogy a nedvesség - bár jobb volt, mint előző nap - még mindig nem volt eget rengető.

A Sziklás-hegység feletti teknő lassan helyeződik kelet felé, amelyhez Colorado és Kansas határvidékén egy talajmenti ciklon kapcsolódik.
A ciklonhoz tartozó melegfront mögött labilizálódik a légkör, és a diabatikus felmelegedés illetve a nedves levegő hatására magas energiák halmozódnak fel.

Észak-Amerika két szélén két magassági teknő tartózkodik, melyek lassan helyeződnek tovább. A Sziklás-hegységtől nyugatra húzódó teknő K-DK felé mozdul el a nap folyamán, amelyhez egy poláris jet is társul, míg az Appalache-hegység középpontú párja gyengül, és közben É felé mozog.

Május 16-án Amarillo-ból a közeli Palo Duro Canyon-hoz látogattunk el, mely vadregényes tájon napokat el lehetett volna tölteni kóborlással, fotózgatással. A vízmosásokkal, szakadékokkal, kaktuszokkal és mérgeskígyókkal jellemezhető területen perzselő hőség fogadott minket, fél óra elég volt egy jófajta bőrszín megszerzéséhez. Bár sok mindent láttunk, az említett kígyók nem kerültek elő, pedig adtunk nekik esélyt.

Az Extreme Tornado Tours azon két turnusa közül, melyen én is részt veszek, az első már lement, és megtörtént az, ami eddig még soha: a 10 nap alatt egyetlen tornádót sem látott a csapat. Ez részben a szezon ezen időszakára és az USA ezen térségére egyáltalán nem jellemző módon gyenge helyzetekkel magyarázható, másrészt úgy vélem, azt a kevés lehetőséget sem használtuk ki eléggé, ami adódott.

Az, hogy az USA-ban sokkal markánsabbak a konvektív helyzetek, sokkal gyakoribbak és erősebbek a szupercellák és a tornádók, mindenki által ismert dolog. Az már kevésbé nyilvánvaló, hogy miért is van ez. Másmilyen lenne ott a légkör? Más törvényszerűségek szerint működnek ott a zivatarok? Valamilyen okból mozgékonyabb arrafelé a levegő? Vagy egészen profán módon nagy országnak nagy tornádó dukál?

Az SPC május 12-re egy hód formájú slight risk-kel örvendeztetett meg bennünket, amit jó előjelnek véltünk arra vonatkozólag, hogy akkor egy hódfarkat már minimum látnunk kell (a "beaver's tail", vagyis a hódfarok az amerikai viharvadász szlengben használatos kifejezés a szupercellák FFD kifutófrontja mentén húzódó hosszúkás, hódfarokra emlékeztető formájú beáramlási sávra).