Blogok

2019. május 19. Szupercellás este délkeleten

Estére mivel jók voltak a feltételek, terveztem egy kisebb viharvadászatot. Eredetileg Hódmezővásárhely felé indultam volna, de a kitolt maszlagos csapadék miatt inkább a kardoskúti Fehér-tónál található fedett kilátóhoz mentem. 21:40 körül értem ki, majd az első expokon már a Hódmezővásárhely környékén tevékenykedő szupercellát tisztán lehetett dokumentálni.

Zúzós USA tornádós helyzet - konvektív elemzés

A modellek már napok óta vízionálják az esélyét egy igazán komoly helyzet kilakulásának. Tegnapelőtt Nebraska államban már megtörtént a felvezetés (de még milyen! https://www.facebook.com/StormanAkos/photos/a.424706758353359/429220064568695/?type=3&theater) és a vasárnapi "szabadnapot" követően, hétfőn újra maximális energián rotyoghat a légkör.

Rögtönzött konvektív vonatozás meglepetés szupercellával

2019. május 3-án egy hidegfront érte el az országot, mely mentén esély nyílt zivatarok kialakulására. A modellek főként a déli országrészt preferálták, és délelőtt hamar kiderült, hogy Budapesten vagy annak közvetlen közelében valóban nincs esély érdemi konvekcióra, a frontális konvergencia mentén azonban előbb Vas és Zala megyében, majd a Balaton környékén egyre több zápor, zivatar pattant ki. Bár a modellek előzetesen csak 10 m/s körüli nyírást vártak, amikor dél körül nézegettem a konvektív analízist, azon 15 m/s körüli értékek is voltak a déli országrészben, miközben a felhasználható konvektív energia elérte az  500-1000 J/kg-ot. Mivel áprilisban lemaradtam mind az otthoni, mint a budapesti zivatarokról, így március 9-e óta nem éltem át egyet sem, ráadásul Egyházasrádócon késő délelőtt egy intenzív zivatar vonult át mindössze egy nappal azt köveően, hogy közel egy hétnyi otthoni pihenést követően vissza kellett jönnöm Bdapestre, úgy döntöttem, ez így már nem mehet tovább, és levonatozok délre. A gyors és könnyű elérhetőség miatt a Ferihegyen átmenő szegedi vonalra és gyorsvonatra esett a választás, azon belül pedig Kiskunfélegyházára. Az út végül felemásra sikeredett, mivel zivatart ezúttal sem sikerült átélnem, ugyanakkor a jó időzítésnek hála lávány azért akadt, és a városban egy jó kis zápor is elkapott, előtte pedig Kecskemétnél végignézhettem egy szupercella legyengülését.

Csapatunk első viharvadászata 2019

Csapatunk első viharvadászata, 2019. 04. 26 péntek

A fenti napra a modellek Baranya és Somogy megyében mutattak némi átfedést (a labilitás 1000-1200 J/kg, 0-6 km-es szélnyírás 10 -12 m/s körül volt), így úgy döntöttünk, hogy útnak indulunk.

A célállomás Szigetvár volt. Délután 3 órakor találkoztam Dunaújvárosnál a csapat többi tagjával Pappné Szebellédi Tündivel, Papp Péterrel és Czimbuli Zsolttal, majd bizakodva útnak eredtünk.

2019 első vadászata

Nem túl acélos, de mégis izgalmas vadászat. Napokkal, sőt már egy héttel korábban a modellek péntekre egy markáns hidegfrontot vártak, ami nem is maradt el. Sajnos azonban sok kérdés volt a zivatarok, kialakulásuk hevességük tekintetében. A légkörben elegendő labilitás (1000-1200 J/kg) mellett változó nedvességtartalmú légtömegek voltak jelen, a talaj közelében jókora stabil légréteggel (50-70 J/kg). A 0-6 km-es szélnyírás (ami a szupercellák fontos mozgatórugója) mindössze 10 m/s körül volt a délnyugati országrészben, így sajnos szupercellákra nem számítottunk.

Szezon eleji konvektív esélylatolgatás: 2019.04.05.

A mai nap időjárását egy magassági hidegcsepp határozza meg, amely délnyugati irányból közelíti meg hazánk térségét. Ennek köszönhetően a magasban környezetétől valamivel hidegebb levegő advektálódik fölénk, amely némiképp labilizálni fogja a légkör alsó pár száz hPa-os részét. Amennyiben a várhatóan zárt délnyugati felhőzet között ideig-óráig kinyílik a konvektív ablak, akár némiképp labilisabb légállapot is kialakulhat.

Sok zivatar és más semmi - összefoglaló a 2018-as konvektív szezonról

A szupercellákban rendkívül gazdag 2016-os és 2017-es év után sejthető volt, hogy előbb-utóbb a légkör visszavesz kicsit, azt azonban senki sem gondolta, hogy 6-os sebességnél behúzza a kéziféket… Márpedig éppen ez történt 2018-ban, ugyanis a szélnyírás mint légköri jelenség szinte megszűnt létezni a szezonban. Ennek oka a „végtelenített bárikus mocsár” volt, hiszen szinte mindvégig a közelünkben lévő hidegcseppek, sekély ciklonok alakították az időjárást, határozott légköri front csak ritkán érte el az országot.

Októberi tornádó Kelet-Szlovákiában - elemzés

Meglehetősen extrém eseménynek számít a tornádó októberben, ráadáasul most a Kárpát-medencénben ritkábbik fajtája, a szupercellából lenyúló (mezociklonális) típusa alakult ki északi szomszédunknál, a határunktól mindössze 30 km-re (HenzDani korábban részletes blogbejegyzést is készített az esetről).

Tornádó Kelet-Szlovákiában

Meglehetősen szélsőséges időjárás alakult ki pár héttel ezelőtt a Felvidék keleti területén. Október 3-án a Kelet-szlovákiai-alföldön szupercellás zivatar alakult ki – ezt a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SZHMI-SHMÚ) is alátámasztotta a meteorológiai radarmérések nyomán. A heves, forgó mozgást végző zivatarfelhő északnyugatias irányból délkeleties irányba mozgott.

Szezonzáró vezetői tábor a Mátrában

Egyesületünk vezetősége az elmúlt hétvégét a Mátra szívében található Parádi Ifjúsági Táborban töltötte, hogy megvitassa az idei szezon történéseit, illetve az előttünk álló esztendő terveit. 
A finom ételek és itókák mellett éjszakába nyúlóan elemeztük a 2018-as szezont, illetve beszéltük át a jövőben ránk váró feladatokat.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat