Blogok

2015.05.13. - távoli szupercella gyengülőfélben - timelapse, panorámakép

A 2015-ös konvektív szezon második komolyabb, szupercellákkal (és MKR-el) kecsegtető felvonására május közepén került sor, erről hoztam 1-2 távoli gyorsított felvételt. Az események gyújtópontja egy nyugat felől Magyarországot megközelítő ciklon hidegfrontja volt, a főbb eseményeket eleinte május 14-ére vártuk, bár ezek előestéje is ígéretesnek tűnt - elsősorban DNY-on és a nyugati határszélen lehetett számítani szupercellákra, bár az előrejelzések szerint ezek részben a várható MKR alkotóelemeiként díszítették volna a Kárpát-medence egét.

Három a magyar igazság, és egy a ráadás

A 2015-ös konvektív szezonnyitány meglehetősen látványosra sikeredett. Március 26. és április 2. között négy hidegfront haladt át felettünk, melyek közül az első háromből egy-egy peremfelhős konvektív rendszert sikerült megfigyelnem, míg az utolsó már csak amolyan ráadás volt. :)

USA feelinges peremfelhő érkezése Nagyváradra!

2014 augusztus 21-én reggel nyugat felől egy hidegfronthoz kapcsolódóan, egy igen látványos peremfelhős zivatar érkezett Nagyvárad térségébe. A zivatar elég sokat "utazott", mire ideért, de a kelet felé növekvő labilitás életben tartotta, sőt egy kicsit erősödött is. Nagyszalontán (Salonta) látványos peremfelhővel vonult át a rendszer (webkamera alapján). Ekkor nálam még csak egy sötét massza látszott DNy irányába, de hamarosan (5 perc) már nálam is kezdett kirajzolódni a közeledő zivatar struktúrája.

Szupercellás hidegfront

2014. augusztus 11-én nyugat felől egy lassú mozgású, hullámzó hidegfront közeledett felénk, mely a korábbi Bertha hurrikánból kialakult extratrópusi ciklonhoz kapcsolódott. A ciklon erőteljes magassági áramlást hozott magával, így Közép-Európát megközelítve véget vetett a hosszú ideje jellemző jellegtelen áramlási helyzetnek, és végre esély kínálkozott szupercellákra is.

Július végi MKR-es éjszakák

Nem gondoltam az idei szezon elején, hogy egészen július végéig kell várnom, valamire való éjszakai villámfotózásért, azt pedig különösen nem, hogy ekkor szinte 3 egymást követő nap is eltelhet úgy, hogy MKR érkezik, de a lecsapó villámok szabadságra mennek. Persze, ahogy látni fogjátok, azért volt abban is részem illetve részünk Rajmi barátommal, de ez a szezon úgy látszik nem a villámfotósok álma: legalább is errefelé nem...

07.28

Peremfelhős zivatarrendszer

Július utolsó előtti napja már napok óta ígéretesnek tűnt, bár bennem ez igazán csak aznap realizálódott, ugyanis az előtte lévő 4 napon Egerben nyaraltam, ahol nem tudtam figyelemmel követni a várható helyzetet. Lényeg a lényeg, az aznap reggel a GFS által által mutatott 2000 J/kg körüli CAPE, közepes szélnyírás, magas nedvesség és egyebek jó előjelek voltak egy délutáni csihi-puhira.

Gyönyörű peremfelhős multicellás zivatar a Balatonnál

Ma este egy különösebben nem vérmes, de látványban annál szebb zivatar látogatta meg a Balaton térségét, ritka szép peremfelhős parádét felvonultatva, amit sikerült lekapnom az Obszervatórium tetejéről.

Itt még Veszprém környékén járt, de a peremfelhő már sejtette az izgalmakat:

Ez ugye észak felé látszott. Északnyugat felé helyes kis tyndallos gomolyok törtek az ég felé:

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat