Viharvadász beszámolók

Spotterkedés és egy vonatos vadászat

 Még mielőtt átadnám a szót GBond barátomnak úgy vélem érdemes keretbe foglalni a július 30-án elkövetett vadászatunkat egy kis spotterkedéssel. Két nappal a vonat indulása előtt úgy döntöttem, hogy bánatomat muszáj valami szépbe folytani, hiszen úgy tűnt aznapra a modelleket igencsak megviccelte az időjárás. Nem tétováztám sokat, laptop összezár, cipő fel, irány a  Gellért-hegy, kattintani egy párat a Buda feletti álszupercellára és Devilstorm bácsi már nem is bánkódik a konvelőre miatt.

Szupercella délnyugaton - viharvadászat 2014. június 20-án

2014. június 20-án délután meglehetősen mozgalmassá vált az időjárás a délnyugati országrészben. A történetünk még az előző nap délutánján kezdődik. A modellek akkori kimenetei arra sarkaltak, hogy eljött az ideje az átmeneti konvektív pangás időszakában megporosodott optikai masinák feltöltésének. Szerencsére a családommal másnap (péntek) le kellett ugranunk az Ötvöskónyi közelében elhelyezkedő telkünkre népgazdasági munkavégzés céljából. Elérkezett a várva várt nap, és reggel elindultunk a hírhedt Vadnyugatra.

HP szupercella érkezése és távozása Kocsér környékén

Az idei év első komolyabb helyzete kezdett körvonalazódni 2014.05.11 -én. Előtte este, már aktívan sasoltam az előrejelzett konvektív paramétereket, valamint Kovkorral előrevetítettünk egy lehetséges vadászatot a vasárnapi napra. Másnap délután, úgy 3/4 3 magasságában el is indultam Kecskemétre, hogy onnan kezdjünk bele közös vadászatunkba. Miután "Kecsón" a technikai előkészületeket megtettük, és Kornél is beizzította újdonsült fejlesztését, a Stormpanelt, máris elindultunk kissé délebbre, mert várható volt, hogy arrafelé hamarosan kezdődik a móka.

Szupercella-kezdemények, összeálló MKR Baranya megyében - videó-összefoglaló

2013. május 19-én Molnár "Storman" Ákos és Mirk "Micimackó" Tamás Baranya megyében vadászott le egy kezdetben még szupercellás elemekből álló, később multicellás MKR-ré összeálló képződményt, mely nem mellesleg parádés villámtevékenységgel szórakoztatta a nagyérdeműt. Az erről készült színes-szagos, zenés-pörgős, gyorsított (timelapse) felvételekkel megspékelt viharvadász-videót a http://www.youtube.com/watch?v=X_HhlT1eC5Y címen lehet megtekinteni. Érdemes a lejátszó méretén nagyítani, ill.

Egy életre szóló élmény

Én alapvetően Budapesten tartózkodok az év nagy részében, szülővárosomba, a Bács-Kiskun megyei Soltvadkertre csak ritkán látogatok el, akkor is csak néhány napra. Nos, utólag nézve abszolút ideális volt a május 18-19-i hétvége, nézzük is meg miért. Már szombaton is kellemes idő volt, vasárnap viszont a maga 29.8 fokos maximumával ideális volt az időjárás strandolásra, tollasozásra, napozásra.

LP szupercellát rendeltünk, LP szupercellát kaptunk - részletes beszámoló

2013-ban június 22-én láttam utoljára vihart, és ezzel nem voltam teljesen egyedül, így amikor augusztus elején csorogtak az első hírek a datolyarothasztó hőséget lezáró hidegfront érkezéséről, a viharvadászok egy emberként támadták meg az előrejelzési modelleket, és azonnali kommunikációba kezdtek. Hosszas (néhol át)szervezés után kialakult a pénteki team: Storman (a szakértő), Adaz (a sofőr), Devilstorm (a megfigyelő) és jómagam (a fotós hisztigép) vágtunk neki az útnak.

Felhőszakadárok csúcsformában, avagy szupercellák és downburst-ök célkeresztjében

A Felhőszakadárok formáció, a 2010-es megalakulása, és egyben parádésra sikeredett szezonja óta, nem igazán tudott egy igazán jó viharvadászatot összehozni. Ennek legfőbb oka, hogy Devilstormot menet közben messzebbre sodorta az élet, és csak ritkán tartózkodott Szolnokon. Másodlagos, de egyáltalán nem elhanyagolható oka, hogy kevés volt az igazán jó helyzet a környéken az elmúlt két évben, s ha volt is, nem kedvezett a csillagok állása a közös vadászathoz. Ideje volt tehát, hogy változás álljon be a témában, és a változás szele 2013. június 22-én bődületes erővel le is csapott ránk.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat