Tavaly annyi szupercellát láttam, hogy számolni sem tudtam, hát elhatároztam, hogy az idén bizony megpróbálom őket egytől egyig számba venni. A 2017. május 24-ei hidegfrontnak köszönhetően meg is kezdhettem a számolást, ráadásul rögtön sikerült egyről a kettőre jutni.
A hidegfront előtt azonban pár szóban meg kell emlékeznem a 23-ai mezoléptékű konvektív örvényről, mely a reggeli órákban érkezett jókora csattogós lecsapókkal, és több órás áramszünettel, valamint 37 mm csapadékkal gazdagított minket. Viszont a látvánnyal fukarkodott a rendszer, joggal volt róla mondható, hogy a radarképeken nézett ki a legjobban. De pár lecsapót azért sikerült vidóként megörökíteni, szóltak rendesen: link
Olyan volt, mint egy trópusi ciklon, még pici "szeme" is volt (Szombathelyről délre). :)
Délután viszont kialakult néhány szebb zivatar a környéken, melyeket már érdemes volt fényképezgetni. Elsőként egy Cumulonimbus tankönyvikus jelent meg az égen a Kőszegi-hegység mögött.
Később pedig egy Cumulonimbus incus felhőárnyékus is tiszteletét tette tőlünk nyugatra, ebből már nálunk is hallatszottak dörgések.
De ennyi elég is erről a napról, jöjjön a hidegfront. És jött is, bár maga a front átvonulása konvektív szempontból nem volt nagy eresztés, noha több záportömb is keresztülhaladt felettünk reggeltől délutánig. A látványra egészen fél 4 környékéig kellett várnom, melyet a tőlünk északkeletre elvonuló záporos tömb hozott meg. Ráadásul először majdnem a szívbajt hozta rám, mert amikor kiértem terepre, teljesen szupercellának tűnt az akkor éppen hozzánk legközelebb lévő tagja, de aztán hamar kiderült, hogy csak egy játékos kedvében lévő peremfelhőről volt szó.
Amit egy újabb záporhoz kapcsolódva jókora kifutófelhő követett, már felettünk is átvonulva.
Ekkor azt hittem, ezzel vége is az eseményeknek, pedig még csak ezután jött a java. Hiába fordult át ugyanis a kifutófelhő mögött északkeletire a szél, még mindig maradt némi labilitás a légkörben, és megjött hozzá a szélnyírás is. Mivel Szombathely mellett újabb záporok pattantak ki, 5 óra után ismét biciklire pattantam. Északkeletre kisvártatva fel is tűnt az első cella, ami már ekkor is gyanús volt. Jól meghatározott feláramlási toronnyal rendelkezett, mely folyamatosan szívogatta magába a környező gomolyokat.
Aztán egyszer csak bumm, hirtelen megindult felfelé a teteje is.
Ezért én is gyorsan megindultam kicsit keletebbre, és a szomszéd falu határából figyeltem tovább a cellát. Sajnos így is viszonylag messze volt tőlem, ennek ellenére jó szögből követtem végig, amint egyre látványosabb struktúrát öltött. Rövidesen egy alacsonyabb üllőt is kialakított, melybe a feláramlási toronyból sorra nőttek bele a habok, illetve a feláramlási alap is láthatóvá vált.
Sőt, eltávolodva mintha falfelhője is lett volna, az utóbbi képen valami farokfelhő-féleséggel (a falfelhő egyébként korábban is sejthető volt olykor-olykor, amikor egy kicsit épp be tudott alá sütni a nap).
Amint ez a cella már teljesen eltávolodott, ismét északkelet felé szegeztem a tekintetemet. Onnan érkezett ugyanis a következő góc, mely szintén nagyon látványos és egyértelmű szupercellás jegyeket hordozott.
Ez kissé közelebb haladt el hozzám, de közben már gyengülni kezdett. Ennek ellenére csodásan tekeredett, csavarodott.
Ezután viszont már nem követtem tovább a cellát, mert egyre több takarófelhőzet kúszott be elé, illetve tovább gyengült. És úgy éreztem, ennyi elég is volt szezonnyitásnak. Három, újabb cellám várom...
