A vasárnap esedékes újabb konvektív fesztivált vadászat helyett helyhez rögzítetten, Siófokon akartam átélni. Több okból is: egyrészt aznap reggel léptem le szolgálatból, és hulla fáradtan nem volt ingerenciám furikázni, másrészt ez a rém kényelmes opció idén már bevált párszor, és várakozásaim szerint Siófok megint pont beleesett a szupercellás zónába a délutáni órákra. Ilyen kilátásokkal viszont kinek van kedve a drága benzinpénzt szórni, amikor a vad jó eséllyel házhoz is jön? Végül az időjárás igazolta a várakozásaimat, de hogy este ennyire telibe verjen egy szupercella, arra álmomban nem gondoltam volna. No de haladjunk szép sorjában!
Kora délután kikászálódva a tengermély álmomból, ránéztem a radarra, ami egyelőre csendet mutatott, ugyanakkor kinézve az erkélyen nyugat, délnyugat felé már jókora karfiolok kezdtek nőni az égen. Ki is virágoztak az első zivatarok a Bakonyban, de ezeket gyorsan elterjedtek északkeleti felé. Kicsit üldögéltem még otthon, várva a megfelelő pillanatra, amikor majd szedve a cókmókot berongyolok a munkahelyre (Obszervatórium), mivel a balatoni szörnyületeket a toronyból pompásan dokumentálni lehet. Ez olyan 5 óra magasságában be is következett. Bent a melóhelyen a radaron már lehetett látni a Balatonfelvidék felett megjelent izolált cellát, ami szinte egyhelyben állva félelmetes reflektivitást produkált. Kiindulva a szélnyírás értékekből ez már szupercella kellett, hogy legyen a javából. Gyorsan leugrottam a partra, és számolatlanul lőttem a fotókat róla. Alant az egyik:
Közben meg türelmetlenül vártam, hogy közelebb érjen, lássam a struktúráját, de mintha semmit sem moccant volna, továbbra is ott őgyelgett a nyugati medence fölött. Valószínűleg ennek volt köszönhető a kis csapadékú (LP) karakterisztika, amit Sprinterx2 Fonyódnál szépen meg is örökített (http://szupercella.hu/node/2081). Mindezalatt a felénk sodródott üllője csodaszép mammákat és felhőcsíkokat kezdett eregetni magából:
Azért szép lassan csak közelebb oldalgott a srác, és láthatóvá váltak végre a szárnyfelhőtornyok, a fő feláramlási torony, a falfelhő viszont még mindig túl messze és takarásban volt.
Aztán mintha kezdtek volna felgyorsulni az események, a cella úgy tűnt, meglódult, mert Tihany felett megjelent a csapadékmentes feláramlási alap és a hatalmas falfelhő. Úgyhogy sebesen felrohantam Horváth Ákos kollégámmal a torony tetejére, miközben szervezetem adrenalintermelése már a kritikus szintet kezdte közelíteni, mert ilyen szép struktúrához nem is tudom volt-e valaha szerencsém:
És ha ez még nem lenne elég, a közelebbi zivatar mögött mintha egy másik szupercella beáramlási alapja kezdett volna kibontakozni. Két szupercella egymás után, nem lesz ez egy kicsit sok a jóból? Na de vissza az eredeti cellához, mert ez lassan már beért a keleti medence fölé, miközben azért szórta a szép toronyvillámokat is:
Nem volt megállás már innentől, a falfelhő kérlelhetetlenül közeledett felénk, csodálatos, masszív farokfelhőt növesztve a jobb oldalán, plusz egy helyes kis hódfarkat a fő feláramlási alaphoz kapcsolódóan (szintén jobb oldalt).
Az erőteljes szívás az előoldali csapadék felől, a falfelhő hízása, plusz a hátoldali leáramlás feltöltődése csapadékkal mind-mind arra utaltak, hogy a jószág továbbra is gyűjti az erejét, egyre harapósabb, és teljes haragját pont a fejünk felett fogja kiadni. Kicsit tudományosabban a szupercella felgyorsult mozgásnak köszönhetően kezdett szép lassan HP ("high precipitation" - nagy csapadékú) jellegűvé válni. A hegyomlásnyi méretűre duzzadt falfelhő egyértelműen felénk vette az irányt, miközben szép lassan a kiáramlás jegyei is megjelentek rajta egy peremfelhő formájában, az igazi falfelhő pedig kezdett elbújni az okklúzió mögé. Az alábbi képen színes görbékkel jelölöm a mezociklon frontjainak helyzetét a hagyományos színekkel (kék - hidegfront, piros - melegfront, lila - okklúzió):
Ekkor már vészesen közel járt, kezdett a szél is feltámadni, de kollégámmal kitartottunk, ameddig lehetett, próbáltuk dokumentálni a szörnyeteget, melynek a szája éppen készült minket bekapni. Egy idő után viszont nem volt mit tenni, a falfelhő+peremfelhő kettőse hatalmas viharral lecsapott, erre már be kellett menekülnünk a torony védelmébe.
Ekkor viszont fura dolog történt, a nagy löket után hirtelen lecsillapodott a szél, a fák is épphogy csak susogtak. Mi van itt? Bizony-bizony belekerültünk az okklúzióba, a mezociklon közepébe, és felettünk még mindig beáramlás van! Gyorsan visszarohantuk a tetőre, mert még a csapadék is elállt, és kelet felé illetve a fejünk fölé vizslattunk, ugyanis épp a medveketrecben voltunk, ha tornádó kialakul, akkor annak itt és most kell megtörténnie! Vadul lestem kelet felé a kavargó fractusokat, mert kísértetiesen emlékeztetett az egész a 2007. augusztus 20-i esetre, amikor sikerült is egy rövid életű tornádót elkapni egy ilyen helyzetben.
Sok időnk nem volt vizslatni, mert nyugat felől érkezett a rendszer hátoldali leáramlása, tele csapadékkal, és egy igazán nagy vihar ígéretével. Ismét vissza kellett iszkolni a torony védelmébe, és onnan végignézni a vízporzást és a 113 km/h-s szél dühét. Pillanatok alatt minden eltűnt a sűrű csapadékban, és egy jó öt percig vízszintes zápor hullott, a fák pedig félelmetesen hajlongtak, miközben a torony lengő ablakai vadul zenéltek, a rések sípoltak és fütyültek, remek audiovizuális élményt szolgáltatva. A vihar elvonulta után gyorsan felmértük a környéki károkat, ami jó pár letépett zsindelydarabot, egy kitört nagyobb nyírfaágat valamint a kikötőben számos megtépett vitorlát jelentett. Még jó pár óra eltelt, mire teljesen lenyugodtam, és konstatáltam, hogy bizony ez életem egyik legnagyobb, de mindenképpen leglátványosabb vihara volt!
A cell áthaladásakor így nézett ki az OMSZ pogányvári radarképe (120 km-es):
A rá 3 percre készült Doppler-szélmérések egyértelműen bizonyítják a mezociklon meglétét (lásd fehér nyíl):
A szupercella érkezéséről általam készített vágatlan videót alant lehet megtekinteni. Aki nem szereti a vulgáris szavakat hallgatni, az szimplán fogja be a fülét, és csak a látványt élvezze.
http://www.youtube.com/embed/WX4LIK8G2Vk
Ez pedig a Horváth Ákos kollégám, az OMSZ munkatársa által készített csodálatos timelapse videó, képtelenség vele betelni:
