Blogok

2014-07-03 19:57:38
Zivipötty

2014. július 2-a napok óta bíztatóan nézett ki az előrejelzéseken a nyugati, északnyugati országrészre. A modellek többsége egy határozott, vonalas jellegű zivatarrendszer érkezését vetítette előre, mely Ausztria felől érkezett volna a kora esti órákban. Csakhogy egyik modell sem számot azzal a kis délkelet-ausztriai zivatargóccal, mely végül jócskán beleköpött a levesbe, ugyanakkor nem várt...
2014-06-08 11:10:25
devilstorm21

Csukd be a szemed, képzeld el számodra a legkedvesebb hegyeket és mellé ajándékként egy szupercellát. Ezt tettem pár nappal gyergyói utazásom előtt is…
Viharvadászként már sok „mázlis” helyzetet megéltem, de ami a székelyföldi kirándulásom utolsó óráiban történt azt már nem nevezném véletlennek. Valahol az ottani hegyek felett őrködik egy természetfeletti erővel rendelkező lélek, aki ha úgy...
2014-05-19 18:07:07
Zivipötty
2014. május 18-án az Yvette ciklon elvonulása után (melyből nálunk nem hullott kiemelkedően sok csapadék, mindössze 11,5 mm) egy magassági hidegcsepp közelített meg bennünket északnyugat felől. A hidegcsepp felhőzete már előző este  megérkezett, és reggelig 3 mm eső, zápor hullott. Délelőtt még sok volt felettünk a felhő, és időnként csepergett az eső is, majd a déli órák felé közeledve a...
2014-05-14 00:19:09
gbond
Május 11-én vasárnap több viharvadász csapat is úton volt, hogy megfigyelje a kialakult viharokat. Stormanék csapata mellett a mi csapatunk is elindult Budapestről. Ezt a csapatot Zsuzzs, Adaz, Devilstorm és jómagam alkottuk. A dunaföldvári, délután 3 óráig tartó várakozás után felgyorsultak az események.



Sokáig együtt haladtunk, aztán különváltunk, mikor már több különböző cella is kezdett...
2014-05-11 22:17:19
Storman
Ma a Viharvadászok Egyesülete több autóval is terepen volt, hogy levadássza a szupercellákat. Ez a mi csapatunknak is sikerült, a nap legkeményebb, böszmeteg HP-szupercelláját csíptük el Dabasnál. Bár rövid ideig, de a legjobb szögben voltunk egy esetleges tornádó megfigyeléséhez, ez az ízelítő magyarázó ábráról is kiderül. Folyt. köv. beszámoló, videó és egyéb nyalánkságok formájában.
Klikk a...
2014-05-11 18:14:07
Balixus
Üdv újra !
2014.05.11-én térségünk időjárását, egy lassan átvonuló hidegfront határozta meg. A modellek minimális labilitást vártak, mellette térségünkőn napközben áhaladó 10 méteres nedvesség konvergencia zónával számoltak.  Az éjjeli/hajnali órákban megkezdődött a csapadékhullás, ezután szünet következett. Míg délelőtt 11 körül újra, elértek a következő csapadéktömbök. Ezidő tájt levegő a...
2014-05-09 22:22:47
kovkor
Sokáig irigykedve néztük a profi amerikai viharvadászok által használt technikákat. Meg van mindenük, ami egy sikeres viharvadászathoz szükséges: azonnal elérnek minden fontos információt az autóban ülve, kommunikálhatnak a külvilággal, nyomon követhetjük őket otthonról. Sőt, szinte ott lehetünk velük egy autóban, a tornádók és szupercellák közelében, köszönhetően az élő közvetítésnek.
Még nem is...
2014-04-22 19:58:19
Zivipötty
2014. április 22-én délután tőlünk északkeletre egy konvergenciazóna tevékenykedett, de az időszak nagy részében meglehetősen inaktív maradt. 4 óra után kelet felé ugyan kialakult egy kisebb mini Cb, de ez hamar el is füstölt. Ausztria felől ugyanakkor egy korábbi zivatar maradványa közeledett, mely a Kőszegi-hegység térségét elérve erőteljes konvekciót indított be maga előtt. Ennek egy része már...
2014-01-17 18:54:02
SailVihar
Emlékszem, hogy egy ragyogó nyári napon az oviban szinte egyik pillanatról a másikra úgy besötétedett, hogy a kezem között eltűntek a fakockák, felkaptam a fejemet, és vakító fényben kezdtek el villogni az ablakok. Az ovónénik felkapcsolták a villanyt, az ablakhoz rohantunk, de semmit sem láttunk az ömlő esőben. - ez a legkorábbi emlékem a viharokról, amiket utána egyre nagyobb érdeklődéssel...
2014-01-16 19:26:07
SailVihar
Ez aztán a lecke! - figyeltem napról-napra az Adriai partok peremén képződő tortákat. Laikus szemmel próbáltam megérteni az egymás melletti képződő, egyesülő, majd összeomló felhőket. Lestem a távolban csapkodó villámokat és a morajlásokat. Osztottam-szoroztam és hallgattam a rutinosabbak tapasztalát. Ez nem csupán érdekes, hanem fontos is volt számunkra, hiszen egész nap a széltől függtünk,...

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat