Megváltó hűs "szellők"

Ki gondolná, de a Tószeg-Twisters formáció (tehát Rajmy és jómagam) 2 éves csendet fog megtörni mostani beszámolójával. Joggal felmerülhet a kérdés, hogy az elmúlt két évben nem történt velünk semmi? Természetesen történt, de azok vagy viharvadász beszámolóba kerültek, vagy nem kerültek fel sehová, mert úgy ítéltük meg, nem érték el azt az ingerküszöböt a lelkünkben, hogy miattuk "tollat ragadjunk". Na de jött ez a várva várt 2015 július 8.-a, amikor is már az izzadtságtól ránkragadt ruháinkat lassan csak sarokcsiszolóval lehetett leválasztani testünkről. Igen komoly frontnak ígérkezett, és ezért igen komoly reményeket fűztünk hozzá. Beleszámítva persze, hogy rengetegszer kibabrált velünk az időjárás és ez a térség az elmúlt években. Eme szép szerdai nap munkával indult számomra, mint minden valamire való hétköznap. Tudtam, a modellek szerint estefelé fog ideérni az események első köre (több felvonásban bíztunk -Devilstorm előrejelzése alapján is). A munkából ezúttal kivételesen időben hazamenve még kicsit családi körben akartam elütni az időt, de fél szemem már a radarra szegeződött, és hát biztató volt a kép:

Valójában olyan gyorsan történt minden, hogy mire felocsúdtam, már sejtettem, klasszikus vadászat itt már aligha lesz, hisz nem kell majd menni messzire, hamarosan házhoz jönnek az események. Riadóztattam Rajmondot és kimentünk a szokott helyünkre leskelődni. Önfeledt bámulása a jellegtelen égképnek nem tartott sokáig, mert hamarosan a közeledő rendszert jelző igen erős kifutószél érkezett, ami szépen kavarta a port mögöttünk (igyekeztünk olyan helyre állni autóval, hogy legalább előttünk ne tudja ugyanezt megtenni, mert végképp ellehetetlenítette volna a nézelődést és fotózást).

Nem voltunk sokáig ezen a helyszinen. Radar és szemrevételezés útján is úgy ítéltük meg, lenne idő máshová helyezkedni, hátha kevesebb széllel, porral kell számolnunk. Elmentünk kicsit a Tiszavárkonyi szőlők környékére, kissé menekülve a közben gyengén rákezdő esőtől, majd miután konstattáltuk, hogy onnan sem jobbak a kilátások, sőt a villámlások is egyre messzebb kerülnek északra, ahogy haladt ÉK felé a csapadékzóna, visszaindultunk, és meg sem álltunk a Kőröstetétleni útig. Ott leálltunk egy bekötő útnál, mert kezdtek felgyorsulni az események. Az ég szinte percről-percre lett egyre fenyegetőbb: 

Eme legutolsó, igen vészjóslóan kinéző képen már nem is lehet nagyon csodálkozni, ha vetünk egy pillantást a radarra, ahol jól látható Szolnoktól DK-re az a fekete (épp csak nem Bermuda) háromszög alakú tiszta rész, ahol vártuk beteljesedni sorsunkat a vihar által.

S habár Rajmy közben csalódottságának adott hangot, mert nem látott olyan brutális peremfelhőt, mint amilyet szeretett volna, és bevallom, ilyen téren én is többre számítottam, de a fölénk érkező zivatar azért mutatott olyan felhő formációkat, amik némileg kárpótoltak minket:


















Arról már nem is beszélve, hogy közben déli irányban a fenti képen lévő, épp csak beinduló esősávokból, igen komoly microburst keletkezett sec-perc alatt, ami nagyon impozáns látványt nyújtott:






"Szoknyásodott" a széle rendesen:






Visszanézve, a radarképen is szépen látszik, hogyan erősödött be (~10perc leforgása alatt) tőlünk délies irányba egy komolyabb cella:

Ezt, már kissé tovább autózva "Tetétlen" felé, a felüljáróról csodáltuk meg. Ezután jött az elkerülhetetlen zuhé, ami azért ott ahol voltunk, nem is volt annyira combos. Egyelőre véget értek az érdemi események, és ennek örömére visszatértünk első helyszínünkre leskelődni, beszélgetni, majd mikor világossá vált, hogy a leendő 2. zivatarláncig nem fog várhatóan semmi történni, még arra is volt időnk, hogy este kicsit hazamenjünk erőt gyűjteni (értsd: ételt-italt magunkhoz venni). Ezután deja vu érzés következett, mert hirtelen igencsak sűrgőssé vált, hogy visszamenjünk első helyszínünkre, Tószeg nyugati határába, immáron egyértelműen a nekünk leginkább tetsző villámfotózási céllal. Mielőtt igazán felgyorsultak az események, szerencsére volt időnk elég sok villámfotót készíteni, sokáig csak teleobjektívvel közelebb hozva a témát, végén már felkerült a nagylátószögű obi is. Mint a lenti radarképeken is jól lászik, ezúttal, ha nem is folyamatosan, de több ízben volt szerencsénk az időjárással, mert lépten nyomon fölénk került egy kitisztultabb rész, és tudtunk még akkor is fotózni, mikor pedig már a kertek alatt, sőt fölöttünk volt a rendszer. Valamint látszik, közben a Tiszántúl is berobbant mögöttünk.

Eme 2. squall-line előtt a lenti fotókat sikerült készíteni (persze a teljesség igénye nélkül, a legjobbakat kiválogatva, több helyen képkivágatban közelebb hozva az érdemi részeket). Rajmond képeit a rajtuk lévő monogram egyértelműen beazonosítja, egyúttal jelezve azt is, hogy van még hová fejlődnöm. Igaz, hosszú idő után most először éreztem úgy, hogy nem fényévekre vannak (minőségben meg minden téren) az általam készített képek cimborám képeitől (csak mondjuk mint Makó Jeruzsálemtől, ami azért lássuk be, előbbi léptékhez viszonyítva, jelentős előrelépés. :) )












Az utolsó képen szépen megvilágított víztornyot Rajmond is megtalálta fényképezőgépével:

Bár itt már majdnem kicsúszott a képből, de azt hiszem, itt nem is a torony a lényeg...:

Egy kissé másabb formációk:




Rajmondtól is:


Na, a végére még néhány szépség (ahol már egy fa is sokat dob a kompozíción, mégha ez így elég "soványnak" hangzik is):






Egyik kedvenc képem erről az estéről (persze ez képkivágat, de őszintén szólva ettől nem dőlök kardomba, amíg értékelhető minőségben lehet élvezni, és ezt még talán lehet...):







A lenti kép pedig egy példa arra, hogy a villámok mennyire el tudnak bújni a masszív esőfüggőny mögé, így értelemszerűen kevésbé látványos fényképet adva, de azárt talán még így sem megvetendő:







Másik kedvenc képkivágatom erről az éjszakáról...







...ami szerintem eredetiben is élvezhető:

Valamint kedvenc képem azok közül, amit Rajmond csinált (lehet Neki nem ez lenne a befutó, de ez mindenképp nagyon jól sikerült elkapni szerintem):







Összességében elmondhatjuk, hogy végre egy olyan nap, ami teljesítette a várakozásainkat, még akkor is, ha a délután egy cseppnyivel lightosabbra sikeredett, mint vártuk. Az esti villámok, mindent kompenzáltak -én úgy érzem.

Remélhetőleg kegyes lesz hozzánk az időjárás, és a következő Tószeg-Twisters-es beszámolóra nem kell éveket várni...! :)



Üdv!
Rajmy & Neofita

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat