Blogok

2017-06-17 09:43:22
Zivipötty

2017. június 16-án újabb hidegfront érkezett, mely a 4 nappal korábbihoz hasonlóan ismét szupercella-esélyekkel kecsegetett a nyugati országrészben is. Maga a frontátvonulás azonban viszonylag összetett módon zajlott le, mivel ezúttal a magasban fordult előbb a szél, illetve a front előtt már konvergencia-zónák is elérték az országot nyugatról.
Ezek nálunk nem sok vizet zavartak, bár a reggel...
2017-06-13 11:49:16
Zivipötty

Épp 1 hónappal a nyugati első komolyabb, de végül sikertelen szupercella-esély után 2017. június 12-én egy hidegfront révén ismét jó feltételeket teremtett a légkör a forgó zivatarokhoz, és ez most már realizálódott is, meghozva az első jelentősebb szupercellás eseményt a térségbe. Nekem pedig a harmadik és negyedik idei szupercellámat. :)
A front ideális módon az esti órákban érkezett, előtte...
2017-06-11 19:13:37
kaLman

Ahogy azt Gbond kolléga előrejelzése is tartalmazta, nyugaton tegnap délután esély mutatkozott (mini-)szupercella kialakulására a front mögötti szélnyírásos hideg levegőben. A várakozásoknak megfelelően meg is jelent néhány, amelyek közül az egyik a Balatonon is átvonult, és volt szerencsém a fotóapparáttal megörökíteni. A cella kb. 17:30-kor jelent meg a radaron Győrtől délre, és nagyjából a...
2017-05-31 11:50:10
szupercella.hu
Globális éghajlati kilengések...
Sorrendben ötödik anyagunkban a 2017 áprilisáról készült összefoglalót tekinthetitek meg. A nagyobb méret megjelenítése érdekében kattintsatok az ábrára!
Ábrát fordította: Komjáti Kornél
Forrás: noaa.gov
2017-05-25 20:47:16
Zivipötty

Tavaly annyi szupercellát láttam, hogy számolni sem tudtam, hát elhatároztam, hogy az idén bizony megpróbálom őket egytől egyig számba venni. A 2017. május 24-ei hidegfrontnak köszönhetően meg is kezdhettem a számolást, ráadásul rögtön sikerült egyről a kettőre jutni.
A hidegfront előtt azonban pár szóban meg kell emlékeznem a 23-ai mezoléptékű konvektív örvényről, mely a reggeli órákban...
2017-05-16 12:10:03
Zivipötty

Amikor beköszönt a konvektív szezon, a viharmániások lelkesen várják a (MetNet-en) röviden csak KÜN-nek becézett időszakot, mely a Konvektív Ünnepi Napok kifejezést takarja, és több napos záporos-zivataros időjárást jelent. Egy ilyenben már volt része az ország középső és keleti részének május elején, ráadásul nem is akármilyen formában, hiszen 3-án több szupercella is előfordult, illetve a...
2017-05-14 12:53:16
devilstorm21
A tegnap délutáni debreceni nem mezociklonális tornádót követően elvégeztem a kárnyomok felkutatását, melynek részleteit  most ismertetem.
 

2017.05.13-án 13:30 és 14:00 magasságában Debrecen keleti (kertváros; Külső létai- Érpart- és Királyfű utak által bezárt háromszög) peremén egy nem mezociklonális tornádó jött létre, melyet károkozó szél kísért útja során. Az esemény ideje alatt személyi...
2017-05-13 19:09:40
kkorneel7

Már a hét elején is kedvező modellfutások jelezték számomra, hogy a hét második felében, legfőképp pénteken és szombaton (2017. május 12-13.) is viharvadászatra alkalmas légköri feltételek fognak uralkodni az országban.
Hosszas gondolkodás után a pénteki napra hazautaztam Balassagyarmatra, miután kérdőjeles volt, hogy Budapestről is el tudok-e indulni vadászni. A modellek megfelelő feltételeket...
2017-05-13 07:57:40
devilstorm21
Van mikor az ember fülébe súgják onnan Fentről, hogy merre menjen. Így történt ez tegnap is, mikor egy megérzést követően bepakoltam a táskámba a fényképezőt és elindultam vonattal a Hortobágyra.

Már a vonatból láttam, hogy egyre komorabb égkép fog várni engem kint a pusztán és bizony sietnem is kell, hiszen az események gyorsan fogják egymást követni. Miután leszálltam, rögtön futni kezdtem a...
2017-05-06 11:27:10
Zivipötty

A 2017-es konvektív szezon a tavalyi szupercella-áradat után visszafogottabban indult. Április 4-én este vonult át felettünk az első zivatar, ezt azonban egy hónapos szünet követte, mivel ezután csak május 4-én dördült meg újra az ég Egyházasrádócon, noha ezt én személyesen nem hallhattam. A nőverem és két munkatársa ugyanis május 3. és 5. között egy túrázgatásokkal egybekötött kis...

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat