Viharvadászat 2017.06.25.

Ismét egy nagyon komoly helyzet elé néztünk:
Több hullámban voltak várhatóak zivatarok, lánc és MKR formájában is, már a kora reggeli óráktól. Szokás szerint csapatunkból 1 valaki ügyeletet tartott, hogy amint kezdődik az akció hajnalban, máris tudjunk indulni. Ezúttal éjjel 4-kor jött az ébresztő, nyugat felől egy komolyabb rendszer érkezik, menjünk elé. Így is tettünk, összeszedtem a csapatot, és végül Kecskeméttől kicsit délebbre sikerült elkapni (Peti Perkátán várta be a rendszert) az akkorra már radaron szépen kifejlődött zivatarláncot. Gyönyörű látképpel érkezett, sok lecsapó villámmal, így elsősorban a villámfotózás volt a cél. Viszonylag gyorsan át is haladt rajtunk, heves események nem voltak. 
Átmentünk Perkátára, és innen már 2 autóval folytattuk az akciót, illetve vártuk a 2. hullámot. Délután 2 óra környékén lépett be a nyugati határon a következő zivatarlánc, rögtön el is kezdtünk helyezkedni és kielemezni a helyzetet, hogy hol lenne a legjobb elkapni. Székesfehérvártól pár kilométerre délre egy dombra esett a választásunk, mint utólag kiderült, a legjobb helyre sikerült érkezni, szinte USA szintű peremfelhővel érkezett meg, leírhatatlanul gyönyörű látvánnyal. Erről képek és timelapse videó is készült. 
A lánc komolyabb felhőszakadással és sok lecsapó villámmal vonult át, mi egy benzinkúton húztuk meg magunkat, ahol megállásunk után 2 perccel az áram is elment (később kiderült, hogy még órák múlva sem volt). A 3. rendszer érkezésére vártunk, de nem hittünk benne, hogy túlságosan látványos lehet, illetve már késő délután is volt, ezért további akciót már nem terveztünk. Később kora este / éjjel egy MKR haladt át az országon, erről még készült pár fotó / villámfotó, ezzel zárult le a nap.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat