2020. augusztus 29-én nyugat felől egy hullámzó hidegfront közelített meg minket, melyhez egyrészt hosszú idő után határozott magassági áramlás társult a mediterrán térségig lenyúló magassági teknő jóvoltából, másrészt pedig nem sietett előre a talajfront. Előbbinek köszönhetően jelentős, 20 m/s körüli szélnyírás állt rendelkezésre, az utóbbi révén pedig még meleg és labilis volt a légkör, így szupercellás konvekcióra is esély nyílt. A nedvességi viszonyok ugyan kissé kérdésessé tették az eseményeket, másrészt viszont éppen emiatt volt esély arra, hogy ha kialakulnak zivatarok, szupercellák, akkor azok heves eseményeket - viharos kifutószél, nagyobb méretű jég - is produkálhatnak.
Az augusztusi szerencsémről már az előző bejegyzésemben is írtam, de ez ebben az esetben még hatványozottabban jelen volt. A nap első felét még a balatonalmádi strandon töltöttem, kihasználva a jó eséllyel utolsó igazi strandidős napokat, délutánra pedig az volt a terv, hogy Veszprémből vonatozok haza késő délutánra, és reménykedem, hogy addig nem történik semmi, amíg legalább Vas megyébe nem érek. Időközben azonban úgy alakult, hogy este vissza kellett mennem Budapestre, így csak bő 1,5 órás idősávom maradt Szombathelyen. Ebben a másfél órában pedig két, szorosan egymás mellett lévő szupercella haladt át a város felett. Szóval mi ez, ha nem szerencse? :)
Pedig nem indult zökkenőmentesen a dolog, mert Veszprémbe közel 20 perces késéssel, már majdnem 4 órakor érkezett meg a Szombathelyre tartó vonat, és ekkor a radaron már látszott, hogy a szlovén-osztrák határvidéken zivatarok alakultak ki, melyek között legalább egy szupercella is volt. A Bakonyból kiérve, Ajka környékén pillantottam meg először rendszer távoli üllőjét, és mire háromnegyed 5 után Bobára értünk, kölcsönösen közelebb kerültünk egymáshoz.
Ekkorra az említett szupercella már megerősödött és kitért északkelet felé, és Vas megye északnyugati része felé tartott. Tőle délre azonban újabb zivatarok alakultak ki, és a radaron úgy látszott, hogy egy másik szupercella van kialakulóban közvetlenül a fő cellától délre. Ez 5 órára Celldömölknél már vizuálisan is sejthető volt, mivel egy új üllő nőtt ki az eredeti mellett, és alatta a homályban halványan kivehető volt a fő feláramlási torony is.
A sejtés Sárvárig be is igazolódott, ott már gyönyörűen kivehető volt az ifjú szupercella feláramlási tornya és hosszan elnyúló szárnyfelhőtornyai negyed 6 körül.
Porpác után szerencsére kicsit kanyarodik a vasúti pálya, így az ottani erdőből kiérve Vép környékén teljes pompájában tárult elém a szupercella, melynek ekkorra már jól láthatóan megerősödött az előoldali leáramlása, a falfelhő pedig szinte magát a csapadékot szívta vissza a mezociklonba.
Az ablakból kicsit jobban kihajolva látható volt az északabbra lévő eredeti góc is (a falfelhője a felsővezeték-tartó oszlop mögött), melyhez szintén markáns csapadéksávok tartoztak, és a hátoldali leáramlása már kezdett összekapcsolódni a délebbi góc előoldali leáramlásával, de itt még elkülöníthető volt a kettő.
A Szombathely határában lévő éles kanyart kihasználva erről is tudtam egy gyors fotót készíteni, mielőtt nagyobb mértékben kitakarták a házak és egyéb tereptárgyak (a háttérben a kép jobb szélén a délebbi cella falfelhőjének széle is feltűnik).
Időközben a vonat néhány percet faragott a késésen, ezért még épp ott találtam az állomáson a pár perccel fél 6 után Szentgotthárd felé induló személyt, amivel gyorsan kimentem a város déli határában fekvő, nyugat felé tökéletes kilátást biztosító Szőlős megállóba (amit már például a 2016. június 12-ei szupercella fotózásakor is igénybe vettem). Ekkor még készült egy gyors fotó az északi gócról, mielőtt keletebbre helyeződve jobban kitakarták volna a közeli fák és házak, aminek kifutószele hamarosan meg is érkezett.
A figyelmem ezt követően a délebbi cellára fordult. Ennek ekkor éppen csak kisebb cafatokból álló falfelhője volt,...
...de rövidesen egy határozottabb falfelhő épült ki, ami egy szakadozott farokfelhőben végződve szívta be a nedvességet az előoldali leáramlás intenzív csapadéka felől.
A hátoldali leáramlás látványos, légzuhatagos jellegű csapadéksávokat tartalmazott, ahogy már az előző képeken is látszott, de ez akkor vált igazán látványossá, amikor már szinte fölénk ért a mezociklon, és a cella mögé besütött a nap.
A falfelhő és a mezociklon igen nagy sebességgel mozgott, és 6 óra körül gyorsan átvonult felettünk, de hátulról sem volt csúnya látvány. A megfigyelési helyemen csak 1-2 perces gyenge záporeső volt a hátoldali leáramlás széléből, ugyanakkor Szombathely északi és középső részén jégeső is előfordult, egyes helyeken 2-5 cm közötti jégátmérővel. Itt említem meg, hogy az északabbi szupercella is több helyen produkált jeget Vas és Győr-Moson-Sopron megyében, hasonló mérettel.
Az eltávolodás után a délebbi góc is tartósan erős maradt, amit jelzett az is, hogy jól fejlett, hosszan elnyúló szárnyfelhőtorony-sor alakult ki hozzá kapcsolódva. Győrtől délnyugatra pedig a két cella végül összeolvadt, és átmenetileg megerősödött, észlelői beszámolók alapján pazar struktúrát és néhol 5-6 cm-es átmérőjű jégesőt produkálva. A határon átlépve átmenetileg veszített erejéből a zivatar, de végül elérte a Kárpátokat, sőt, túl is jutott rajtuk, és végül a lengyel-szlovák határnál oszlott fel, már éjjel 1 óra után. Mivel a kezdeti, északabbi góc még 3 óra előtt jött létre Maribortól nyugatra, így figyelemre méltó, több, mint 10 órás élettartam jutott összesen a szupercellának.
Így tehát egy rövid, de igencsak látványosra sikerült viharmegfigyeléssel zárhattam a napot. Végzetül egy gyorsított videó a délebbi szupercelláról (a már látott képek is szerepelnek benne), illetve egy animáció az összeolvadó szupercellákról (forrás: SHMU) - a délebbi góc 14:30 UTC (16:30 LT) körül alakult ki Szentgotthárdtól délre, 15:15 UTC (17:15 LT) körül kezdett megerősödni és fokozatosan összekapcsolódott az északabbival, 16:30-17:00 UTC (18:30-19:00 LT) között pedig megtörtént a teljes összeolvadás.
