Egyházasrádóc

Ciklikus szupercella Nyugat-Magyarországon

Május 25-én dél körül egy ciklikus szupercella haladt el tőlünk alig keletre. A góc kb. fél órával korábban keletkezett Szombathely mellett, majd Körmendnél az eredeti cella mellett egy új képződött a hátoldali leáramlás kifutófrontja mentén, és később ez vette át az irányítást (az eredeti cella beleolvadt), de észlelői beszámolók alapján Zala megyében ez is szupercellás jegyeket mutatott. A góc szupercellás mivolta (azaz a forgás) leginkább a gyorsított felvételen jött elő, illetve a radaron is látható volt valamennyire az áramlásból való kitérése. https://www.youtube.com/watch?v=urHQNM4gyjQ

Szupercellás zápor (II.)

7 óra után az egyik nyugat felé lévő zápor rövid időre LP szupercellás jelleget öltött, anticiklonális forgással. A radaron is jól láthatóan kitért a góc az északnyugatias áramlásból, és szinte teljesen kelet felé mozgott. Kb. negyed óra után azonban egy másik zápor keletkezett mellé, így fokozatosan legyengült a cella.

Szupercellás zápor (I.)

Kora este nyugat felől egy meglehetősen látványos kinézetű, hosszú szárnyfelhőtorony-sorral rendelkező szupercella közelített meg minket Ny felől. Érdekesség, hogy a gócban alig fordult elő villámtevékenység, és az is még messze Ausztriában, amikor közelebb ért már egyáltalán nem villámlott belőle (az utolsó lecsapót fél 8 körül láttam a távolban, míg maga a cella 8 óra körül ért a határ közelébe). A határt elérve a góc gyorsan legyengült. Korábban, 5 óra után egy kisebb LP szupercella is elbandukolt a határig tőlünk ÉNy-ra, de ezt követően az is szétesett.

Szupercella Egyházasrádóc mellett

5 óra után egy szupercella alakult ki tőlünk északnyugatra, mely később délnyugat felé haladt el, minket is érintve. 3/4 6 körül volt a legközelebb hozzánk, ekkor jól meg lehetett figyelni a falfelhőjét is, de utána hamar eltakarta a csapadék. A cellát mindössze 2-3 dörgés kísérte. A cella bő 1,5 órás élettartam után Zalaegerszeg mellett oszlott fel 7 óra körül.

Szupercella Egyházasrádócnál

A délután közepén zivatarok pattantak ki közvetlenül a falu mellett, melyek közül az egyik góc szupercellává fejlődött. Én a ciklonálisan forgó tagjára láttam rá kb. negyed óráig, majd utána betakarta a csapadék (és könnyen lehet, hogy rövidesen fel is oszlott), a szombathelyi webkamerák tanúsága alapján azonban az anticiklonális tag bő egy órán keresztül életben maradt, szinte egy helyben állva Szentpéterfa környékén.

Szupercellák Vas megyében

11 óra körül két, emelt konvekciós szupercella is elérte Vas megyét Ausztria felől. Az első 10 óra után lépte át a határt és Szombathely felé vonult, mielőtt legyengült, ezt Egyházasrádócról csak távolról láttam. http://gallery.site.hu/d/29658561-1/2019_08020011p.jpg A következő góc viszont már épp Egyházasrádóc előtt alakult ki, és 11 óra után megközelített minket, de megérkezése előtt ez is legyengült. Így átvonulásakor zivatartevékenységet már nem, csak közepes záporesőt okozott, 6 mm csapadékot eredményezve.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat