Már napokkal 2014. augusztus 13-a előtt – mintegy a prognózis prognózisaként - sikeresen előrejeleztem, hogy az ESTOFEX erre a napra 2-es fokozatú konvektív előrejelzést fog kiadni az alaptáborunk, Treviso környékére. Már a modellek elemezgetése nyomán is nagy várakozásokkal néztünk az események elébe, ami még inkább fokozódott, amikor láttuk, hogy a 2-es kategória területe éppen a mi vadászterületünket, Észak-Olaszországot teríti be. Bár végül összességében kevesebb szupercella alakult ki a vártnál, egy irdatlan HP-förgeteget még így is sikerült elkapnunk az Alpok tövében Osopponál. A szupercella brutálisan rotáló mezociklonja a hegyekre felcsúszó, alacsony szintű meleg nedves levegővel együtt igen komoly struktúrát alakított ki.
Ezt azonban csak a cella közvetlen közeléből lehetett látni, ugyanis elképesztő nedvesség volt jelen az alacsony szintű áramlásban, a párásság sűrű homálya nagymértékben lecsökkentette a látótávolságot. Mindazonáltal ennek a meleg nedves levegőnek a beáramlása méréseink szerint 40 km/h körül mozgott a cella közelében.
Bár később beljebb, a síkság területén is levadásztunk egy zivatarrendszert Portogruaro térségében, de ennek összeolvadó tagjaiban vizuálisan nem fedeztünk fel szupercellás jegyeket. Az adriai partvonal mentén azonban vonalba rendeződött cellák kezdtek kifejlődni, így lementünk a lignanoi tengerpartra víztölcsérek megtekintése reményében. Bár a partvonaltól lassan messzebbre, a tenger fölé kihúzódó láncból végül nem láttunk efféle örvénylő képződményeket, megvártuk, hogy lemenjen a nap, és villámfényképezésbe kezdhessünk.
A végsőkig elszánt viharvadász kollégánk, Adaz a nevéhez híven még a vad hullámzással is dacolva a tengerből fotózott, hogy annyival is közelebb lehessen a víz fölött bugyborékoló cellákhoz.
Ezt látva aztán én is kedvet kaptam a hullámvadászathoz, a mellékelt fotón megfigyelhetően azonban legalábbis kérdéses eredménnyel.
Gbond koma és Micimackó bácsi a várakozás nyugalmasabb módját választotta, de nem sokáig örülhettek elmélázva a bájos tájkép látványának, ugyanis a napnyugtával nagy hirtelenséggel szúnyogfelhők bukkantak fel. A vérszopók oly sűrűségben lepték el jobb sorsra érdemes társainkat, hogy szabályosan kenni lehetett volna rajtuk őket.
Végre aztán elég sötét lett a villámok megörökítéséhez is - pazar show-ban gyönyörködhettünk, a vonalba rendeződött zivatarrendszer igen gyakori kisülésekkel kényeztette vizuális elektromosságra kiéhezett retináinkat.
Dolgunk végeztével vacsorázni indultunk, de Lignanoban parkolóhelyre bukkanni nehezebb volt, mint szupercellát találni az Antarktiszon. Kitartó keringésünk azonban előbb-utóbb meghozta eredményét, és elnyertük méltó jutalmunkat.
