Pusztító szupercella Borsod megyében 2017. június 21-én

Az előzetes modellfutások alapján kísérteties hasonlóságot véltem felfedezni a helyzetben május 31-éhez képest. Szinte ugyanaz a felállás volt, észak, északnyugat felől gyenge hidegfront érkezett, jelentősen labilizálva a légkört és a szélnyírást is megnövelve. Május 31-én szintén pusztító szupercellás zivatar alakult ki a régióban, ez most sem volt másként.

A reggeli zivatarok a környékünket, Felsődobsza térségét elkerülték, viszont a maradvány felhőzetükből jócskán jutott fölénk is. Ez némi kétkedésre adott okot, de aztán hamar kiderült az ég, és dél körül már meg is jelentek az első congestusok Szlovákia felé. Ekkor nem igazán voltam internet közelében, így nem is láttam, hogy mi történik. 13 óra körül már az egész északi, északnyugati égboltot hatalmas, egybefüggő sötétség borította be, távoli, mély dörgések kíséretében. 14 óra előtt egyre hangosabbá váltak a dörgések, így úgy döntöttem, hogy kimegyek terepre. Mikor megfelelő magasságba értem csodálatos látvány tárult elém. Észak-nyugat felől egy gyönyörű szupercella bontakozott ki, és nagy sebességgel közeledett is. Már az elején látszott, hogy a zivatar magja engem elkerül dél felé, ez később így is lett. Viszont még a széléből is egy jó adag felhőszakadást, illetve jégesőt kaptam. A jégszemek mérete itt 2-3 cm volt.

Klikk a fotókra a nagyobb verzióért!

A vihar elvonultával aztán hamar jöttek a hírek, hogy néhány kilométerre tőlem délre, délnyugatra már nem úszták meg ennyivel. Halmaj, illetve Megyaszó nevű településeken brutális jégeső volt, hatalmas jégmérettel, viharos széllel és felhőszakadással. Sajnos kocsi közelébe csak a vihar után 2-3 órával kerültem, de ekkor elautóztunk a helyszínre. Még az esemény után 3 órával is 5-6 centiméteres jégszemeket találtam, a helyiek elmondás szerint tojás, illetve teniszlabda nagyságú jégdarabok is voltak, amelyek olykor több, mint egy méterre is visszapattantak a talajról. Soha nem láttam még ilyen mértékű pusztítást, ép növények egyáltalán nem maradtak, és a házak közül is nagyon ritka volt az, amelyiken nem volt valamilyen sérülés. A képeket a jégről, illetve a mezőgazdasági károkról vegyesen készítettem Halmajon és Megyaszón is. A megrongált házakról, háztetőkről pedig csak Megyaszón.

Klikk a fotókra a nagyobb verzióért!

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat