Felhőszakadás, microburst, kisebb esélyel nem mezociklonális tuba

Fokozat: 

Hazánktól északnyugatra egy magassági teknő helyezkedik el, ami csak lassan helyeződik kelet felé, mert az áthelyeződését egy nagy kiterjedésű gerinc nehezíti meg Kelet-Európa felett. A frontrendszer mögötti teknőről, még tegnap, lefűződő hidegörvény a Földközi-tenger fölött lesz, illetve a Fekete-tenger térségében is megtalálható egy magassági hidegörvény. Országunk a két rendszer közötti ütközőzónában helyezkedik el, és a teknő lassú kelet felé helyeződésének köszönhetően gyenge hidegadvekció várható a magasban. Időjárásunkat talajszinten a térségünkben elhelyezkedő kvázi-stacionárius frontrendszer határozza meg, amely az idő előrehalatával fokozatosan gyengül. A frontrendszer egészen a Skandináv-félszigettől Közép-Európán át a mediterrán térségig nyúlik le. Kelet felé haladását a tőlünk keletre kiterjedő gerinc gátolja meg, aminek köszönhetően nem vonult át teljesen országunk felett a tegnapi nap folyamán. Ennek a tényezőnek köszönhető, hogy lényegi lehülést főként a Dunától nyugatra hozott, attól keletre pedig maradt a melegebb, labilisabb időjárás. A térségünkben elhelyezkedő nyomási elrendeződés egy összeáramlás meglétét mutatja a Duna-Tisza közén, ugyanis Románia felöl egy nyomási teknő nyúlik be, ami keleten északkeletibe fordítja az áramlást, amíg a Dunától nyugatra marad a légmozgás északi-északnyugati komponense.

A GFS és ECMWF alapján a középső és keleti országrészben halmozódik fel magasabb labilitás (GFS: 500-1200 j/kg MLCAPE, az ECMWF is nagyjából hasonló nagyságú energiával számol), tehát főként a Komárom-Nagykanizsa vonaltól keletre lehet számítani zivatarok kialakulására. A zivatarok az összeáramlás mentén a középső országrészben, illetve a Tiszántúlon nagyobb esélyel alakulhatnak ki. A legmagasabb CAPE értékek a keleti határszél közelében, illetve délkeleten mutatkoznak, így azokon a területeken egy-egy heves zivatart sem lehet kizárni (kis esélyel a Duna-Tisza közén is előfordulhat). A zivatarok alacsony szélnyírásban fejlődhetnek, így főként egycellás, illetve gyenge multicellás konvekcióra lehet számítani. Egy-egy hasonló esetben viszont már előfordult, hogy intenzív zivataroknál kialakult alacsonyszintű mezocilklon is.

Zivatarokhoz kapcsolódó esetleges heves események:

- felhőszakadás: a Dunától keletre magasnak mutatkozó kihullható vízmennyiség (38-42 mm), a magas labilitásnak és az extrém lassú cellaáthelyeződésnek (5 m/s alatti 0-6 km átlagszél) köszönhetően egyes helyeken előfordulhat 30 mm (intenzív zivatarok környezetében 50 mm körül) feletti hírtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék. Főként az Északi-Középhegység nyugati részén az összeáramlás mentén lehetséges újratermelődő cellák környezetében kialakulhat villámárvíz.

- intenzív kifutószél, microburst: főként a Tiszúntúlon a GFS alapján 16 fokos Delta Theta-E (az ECMWF alapján ettől magasabbnak tűnik), illetve a 16 fok körülinek mutatkozó hőmérséklet-harmatpont depresszió alapján előfordulhat 90 km/h körüli vagy azt meghaladó intenzív kifutószél, ún. microburst zivatarokhoz kapcsolódóan, amik lokálisan jelentős szélkárokat is okozhatnak

- jégeső: főleg a Tiszántúlon magas MUCAPE, illetve a nedves hőmérséklet optimális magasságának köszönhetően intenzív zivatarok környezetében lehet 2 cm körüli, esetleg azt meghaladó jégméret.

- nem mezociklonális tuba: bár a GFS viszonylag magas LCL szintet vár országszerte, de az utóbbi napok tapasztalata, illetve kutatásaink alapján is főként a középső országrészben lehet számítani kialakulásukra, de kis esélyel máshol sem zárható ki

A következő napok időjárása (szerdával bezárólag):

Kedden és szerdán a mai naphoz hasonló értékek lehetnek, így szórványosan lehetnek zivatarok a maihoz hasonló kísérőjelenségekkel. Egy-egy heves zivatart sem lehet majd kizárni. Csütörtöktől valószínűleg egy tengelyével felettünk kiépülő gerincnek, valamint egy erősebb kiszáradásnak köszönhetően csökken a zivatarok esélye.

 

Írta: Anarki

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat