Európa nagy részének időjárást egy az Ibériai-félszigetektől, egészen Oroszország nyugati részéig húzódó több középpontú ciklonrendszer hullámzó frontálzónája határozza meg. A magassági térképeken egymással párhuzamosan két ilyen frontrendszer is analizálható. A délebbi, hozzánk közelebbi rendszer lesz közvetve hatással a térségünkben várható konvektív folyamatokra. Középszinteken Európa nyugati részei felett északkelet-délnyugati irányultságú tengellyel egészen az Ibériai-félszigetekig egy erősen kimélyült teknő nyúlik le, amelynek előoldalán váltakozó erősségű rövidhullám teknők terjednek délnyugat-északkeleti irányba. A stacionér frontrendszer melegszektorában tőlünk keletre egy déli-észak tengelyű meleg nedves szállítószalag húzódik a mai nap folyamán, várhatóan Magyarország északkeleti határait érintve.
A fent említett teknő előoldalán a GFS és az ECMWF előrejelzése szerint is délnyugatról északkeletre egy északnyugat-délkeleti kiterjedésű örvényesség maximum halad át az ország felett, amely egy rövidhullámú teknőhöz kapcsolódik és középszinteken hideg advekcióval jár. A teknő áthelyeződésének módja rejt bizonytalanságot. A GFS alapján, inkább a Dunától keletre várható a nagyobb emelés a délután folyamán, míg az ECMWF alapján nem lehet nagyobb különbséget tenni országrészek között. A Dunántúl keleti részén beindult konvekció, mintha a GFS előrejelzéséhez lenne közelebb, de igazából ez még nyitott kérdés. Nagyobb valószínűséggel tehát a kora délutáni, délutáni órákban a Dunántúl keleti felében és a Duna-Tisza közén, míg este már inkább északkeleten helyezkedik majd el teknő tengelyével. Áthelyeződési sebességéből adódó bizonytalanság az 500 hPa-os szintek szélmezejére is rányomja a bélyegét, így a 0-6 km-es vektoriális szélnyírás időbeli csökkenése is kérdéses lehet. Mindenesetre valószínűleg a most még általában 15 m/s feletti 0-6 km-es vektoriális szélnyírás a nap folyamán az ország északkeleti felének kivételével 15 m/s alá csökken, így várhatóan a konvektív aktivitás maximumára már a multicellás zivatarok lehetnek a jellemzők. A 0-2.5 km-es szélnyírás vektor, bár nem túl nagy, az örv. max. tengelyére közel merőleges így támogathatja valamilyen szinten a vonalba rendeződést. Eközben a hullámzó frontrendszer előtt az alsó kb. 300-500 méteren kisebb hideg öblítés várható a modellek szerint a délután folyamán, amely a ország északi részén (leginkább talán a Dunántúlon) északira fordítja a szelet a nap második felében és így az alsó 500 méteren egy erős nedvességkonvergencia alakul ki.
A GFS az ország délkeleti felének kivételével kb. 400-800 J/kg MLCAPE-t ad, amely már jelentősnek mondható, ugyanakkor az ECMWF-ben ezek a nagyobb értékek, inkább csak az ország északkeleti felére, ill. Kárpátalja térségére a szállítószalaghoz kapcsolódva jelennek meg. A különbség oka, hogy a GFS jóval nedvesebb a felszín közelében, mint az ECMWF, helyenként 3-4 fokos harmatpont különbségek is megfigyelhetőek.
Összefoglalva:
Mind a labilitás, mind a szélnyírás a szokottnál bizonytalanabb. A Dunántúlon annak is inkább az északi felében a nedves környezetben (kihullható víz 30 mm) a multicellás zivatarok környezetében az intenzív csapadék lehet a jellemző zivatarok környezetében, az összeáramláshoz kapcsolódva. Az ország középső és északkeleti területei az érdekesebbek, itt már a nagyobb vertikális hőmérsékleti gradiens és a szárazabb környezet a jégesőnek és a nagyobb kifutó szélnek is kedvezhet. Kiemelendő az ország északkeleti fele, ahol leginkább valószínű a nagyobb labilitás realizálódása és ez a még éppen elégséges 15 m/s körüli 0-6 km-es szélnyírással párosulhat. Északkeleten tehát van esélye (marginális) szupercella kialakulásának, annak minden heves kísérőjelenségével. De multicellás zivatarok is okozhatnak a Dunától keletre 2 cm körüli jeget, vagy heves széllökéseket, ill. akár microburst-öt is a várhatóan száraz (max. delta thetaE: 13-15 fok) Tiszántúli területek felé közeledve.
