Hőségzáró hidegfront 2012.06.22

Szokás szerint vérmes reményekkel vártam a hidegfront érkezését. Fényképezőgép élesítve, akksik feltöltve! A modellek heves események bekövetkezését vetítették előre, amit ezen oldalon megjelent konvektív előrejelzés is alátámasztott.
Reggeli (5:00) ébredésem után, még kissé homályos szemmel kibotorkáltam és körbenéztem. Ez a látvány fogadott a déli égbolton:

Minden álmosságom tovaszállt. Visszamentem a lakásba, számítógép bekapcsol. A front még "messze", ez csak valamilyen front előtti keletkezés volt. Amíg bújtam a netet, közben odakinn zajlottak az események. Amikor újra kimentem már ez a látvány fogadott:

Később még érdekesebben alakult az égkép. Debrecen irányában halk dörgések is halladszódtak.

Később egy gyengébb zivatarból 2mm csapadékot kapott a térség. Ezután jó ideig nem történt semmi. Fokozódott a hőség, miután kissé felszakadozott a felhőzet és a napsütés vette át a főszerepet. Később többször is ránéztem a műholdképre, de semmi érdemleges keletkezést nem láttam. Kora délután, amikor már majdnem átkapcsoltam magam pesszimista, károgó üzemmódba, hogy "na ebből a frontból sem lesz semmi", minden kétejemet elűzte egy halk morajlás.
Usgyi ki, persze fényképezőgéppel a kezemben és a nyugati égbolton inpozáns látvány fogadott:

A radarképek alapján úgy tűnt, hogy egyenesen felém tart. Ám később az Ék-i áramlás miatt irányt változtatott és ahogy közeledett megmutatta nekem csodálatos üllőjét:

Úgy döntöttem kimegyek a vasútoldalba, onnan jobb a rálátásom, mint a ház udvaráról:

Egy ideig úgy tűnt, hogy nem nagyon akar mozdulni, de miután visszamentem és megnéztem a radart, azon jól látszott, hogy még ha nem is szaggatja fel maga után az aszfaltot de szépen, komótosan tartja az irányát az áramlás vonalán.
Közben már mögötte is újabb keletkezések kőrvonalazódtak:

A hőséget és a napot már nehezen tolerálva visszamentem "hűsölni" a kb. 30 fokos lakásba.  Egy idő után azt tapasztaltam, hogy valami eltakarta a nap fényét. Az érkező cella hasonló látványban részesített:

Ennek a cellának a jelenségeivel sem volt alkalmam közelebbi ismeretséget kötni, mert az időközben déi - délkeleti irányra váltó áramlás elsodorta. Később még nyugati irányban elhaladt egy újabb cella de ennek is csak az üllője jutott, amin gyenge mamma képződés volt látható az időközben beálló szürkületben:

A kép elkészítése után még élvezetem egy kicsit a hűs északkeleti szelet.
Zárszóként azt mondhatom, hogy ha SC nem is, de egy jó kis látványos napot tudhatok magam mögött. 4mm össz csapadék és heves események  nélkül.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat