Világunkban nagyon sok minden összefüggésben áll egymással, nincs ez másként a trópusi viharok, a hurrikánok esetében sem. A pusztító erejű természeti jelenség kialakulása sok ezer kilométerre történik attól a helytől, ahol végül megmutatja igazi arcát. Az amerikai szárazföldet sújtó hurrikánok Afrika partjainál jönnek létre, az óceán vízhőmérsékletének alakulásától függően.
A hurrikán erejű szél az északi félteke egyik legerősebb viharának számít, eredetileg az indián „urrikan” szóból származik, jelentése pedig az, hogy nagy szél. De mi is a pontos definíciója? Egy olyan ciklon szerű, vagyis az északi féltekén az óramutató járásával ellentétes, a délin pedig vele megegyező irányba forgó, több száz kilométer átmérőjű felhőörvény amely a trópusokon keletkezik. Pontosabban a Ráktérítő és a Baktérítő közötti területen, azaz a 10. és 20. szélességi kör között jön létre. Többnyire trópusi ciklonnak is nevezik, de az örvénylés irányát nem számítva semmiben sem hasonlít a nálunk előforduló mérsékelt övi ciklonokhoz. A Csendes-óceán térségében tájfun, Ausztráliában willy-willy a neve.
A hurrikánok ereje akkor növekszik meg hirtelen, amikor olyan tengerrész felett söpörnek el, ahol szokatlanul nagy mélységig melegebb az átlagnál a víz hőmérséklete. Ezek a területek akár 5 cm-rel is kiemelkednek az óceán felszínéből, így elég könnyen azonosíthatóak. Az Atlanti-óceán északi medencéjében megfigyelhető hurrikánok egytől egyig az afrikai partok felől érkeznek a Karib-tenger és a Mexikói-öböl térségébe. Általában a nagyobb erejű hurrikánok kialakulására akkor van a legnagyobb esély, amikor a tengerfelszín hőmérséklete 27 °C felé emelkedik. Szárazföld fölé érve megszűnik a nedvesség- és ezzel együtt az energia-utánpótlása, így fokozatosan veszít erejéből, viszont ez a folyamat több napig is eltarthat. Eközben a ciklon súlyos károkat okoz egy vagy több száz kilométer széles sávban, ahol a tomboló szél mindent letarol, a szakadatlan esőzés mindent eláraszt.
Az atlanti-óceáni hurrikánszezon hivatalosan június elejétől november végéig tart a térségben. Az idei szezon erőssége egyelőre igencsak elmarad a várakozásoktól. Ugyanis az első 7 névvel ellátott vihar egyike sem érte el a hurrikán kategóriához szükséges erősséget. Az első hurrikán erősségű szélvihar az augusztus végén pusztító Irén volt, amely végig söpört az USA keleti partvidékén, több nagyvárost is érintve. A legalacsonyabb központi nyomás elérte a 942 hPa-t, míg a szélsebesség a 193 km/h-át. A szélsebesség alapján a Saffir-Simpson skála hármas fokozatába lehetett besorolni. Ezen skála segítségével mérik a hurrikánok erejét, amelynek ötös fokozata a legerősebb. Egy ötös erősségű hurrikánban a szél erőssége elérheti akár a 240 km/h-s sebességet is.
Az Irene hurrikán
A képen jól kivehető a hurrikán „szeme”. A hurrikán központjának, vagyis szemének mindkét oldalán ellentétes irányban fúj a szél. Ahol elhalad a hurrikán ezen része, ott megáll a szél, majd irányt változtat, és mindent elsöpör, amit az első lökések fellazítottak.
Irén 8 napon keresztül volt életképes, ezen időszak alatt USA egyik legnagyobb államát New York-ot is elérte, ahol szintén házakat rongált meg, villanyoszlopokat döntött ki, amelynek következtében összesen kb. 5 millió ember maradt áramszolgáltatás nélkül. A hurrikán áldozatainak száma megközelítette az 50 főt.
A hurrikánszezon második hurrikánná fejlődött trópusi ciklonja a Katia hurrikán volt.
A Katia hurrikán
A skálán elérte a négyes fokozatot, de szerencsére az USA keleti partvidékét elkerülte, viszont az Egyesült Királyság felé vette az irányt, természetesen addigra már erős viharrá szelídül. Viszonylag ritka eseménynek számít, hogy egy trópusi ciklon északkelet felé forduljon. Ehhez két dolognak kell bekövetkeznie. A hurrikánokat a szubtrópusi erős légnyomás tolja nyugatra, ha ez meggyengül, mert pl. alacsony nyomású rendszerrel találkozik, akkor észak felé indul. A hideg víz felett a hurrikánok elég gyorsan vesztenek erejükből , ezért ahhoz, hogy továbbhaladjon, a magasan lévő gyorsan haladó áramlatoktól kap segítséget. Ha ez az áramlat elég erősnek bizonyul, akkor el tudja terelni a vihart. A Katia esetében is pontosan ez következett be. Mivel nagyon gyorsan mozog kelet felé, így nagyon kevés ideig tartózkodik a hideg víz felett, így keveset veszít erejéből, de reméljük nagyobb károk nélkül megússza Anglia. (Végül is 130-140 km/h-ás széllökéseket okozott.)
Megj.: A cikk már picit régebben íródott, de gondoltam, itt is megosztom, azóta valószínüleg kicsit elvesztette már aktualitását, ezért elnézést kérek.
Források:
