Szupercella Egyházasrádócról északnyugatra

Ma este 7 óra és háromnegyed 8 között egy szupercella átvonulását sikerült dokumentálnom, mely Dél-Ausztriából érkezett, és Egyházasrádóctól nyugatra-északnyugatra haladt el. A cellát meglehetősen csekély zivatartevékenység kísérte, de a villámok túlnyomó része lecsapó volt. A szupercella rendkívül hosszú flanking line-nal rendelkezett, mely becslésem szerintem legalább 10 km hosszú volt. A felhőzóna déli vége még a falut is érintette, miközben a csapadék ekkor a radarképek alapján már Szombathely közelében járt. Képgaléria: http://gallery.site.hu/u/Zivipotty/idojaras/zivatar20110718/?g2_page=1 Az első képek akkor készültek, amikor a zivatar még távolabb volt. Ekkor többször nagyon alacsony szintű fraktusokat is meg lehetett figyelni a csapadéksáv környezetében. A további képek a flanking line közeledését és átvonulását mutatják be, az utolsókon pedig jól látszik a sötét felhőalapon képződő gomolyos felhőzet. (A galériában lévő legelső négy kép a reggeli záporról készült, mely a radarképek alapján szintén szupercellás volt, de a felhőzet struktúrája nem volt látványos.)

Típus: 
Észlelés
Hol történt?: 
Egyházasrádóc
Mikor történt?: 
hétfő, július 18, 2011 - 19:30
Kép1: 

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat