A 2011-es év eddig nem kényeztetett el minket vadászatra alkalmas, szupercellákat ígérő szituációkkal, azonban július 14-én az ország DNY-i részében a június 23-i szupercella-orgiához hasonló, de még annál is jobb helyzet látszott kialakulni. Előző nap este már nekiálltam szervezni a vadászatot, és eleinte úgy tűnt, hogy a Nagykanizsai Viharvadászok mellett az Inflow Band és az Oklahoma csapat is tud jönni, de végül csak a nagykanizsai formáció volt hadra fogható.
14-én reggel megírtam a konvektív előrejelzést, így alaposan képbe kerültem a légkörben zajló folyamatokról. Alapvetően egy többszörösen beágyazott ciklonrendszer térségünkben belassuló és enyhén hullámot vető hidegfrontja határozta meg az időjárást, valamint a frontra felcsúszó meleg nedves szállítószalag. Az egymással átfedésben lévő nagy labilitás és erős szélnyírás ritkán tapasztalható ideális kombinációt alkotott, mely a szupercella kompozit paraméter rettenetesen magas, 18-at is elérő értékeiből is látszott (feltehetően még ennél is nagyobb volt, de a modellünk skálája 18-ig volt feltüntetve :)). A szignifikáns tornádó paraméter 1-es értéke is további nyáltermelésre késztette a brutális szupercellákra kiéhezett szervezetemet. Azonban a talajalapú konvekciót tekintve némi aggodalommal töltött el, hogy a felszínközeli légréteg határesetnek nevezhető nedvessége és az MNSZ miatti záróréteg legalábbis hátráltató tényezőnek tűnt. Nem számítottam rá, hogy a délután derekánál hamarabb bármi lehet az országban.
Délben indultam Budapestről Nagykanizsára Volán busszal (majdnem akkora élmény, mint a Dominatorban :)), és 14:40-re meg is érkeztem. Az út során azonban ambivalens érzéseim támadtak, ugyanis a DNY-i csücsökbe már be is sodródott egy Szlovéniában kipattant szupercella. Ez egyrészt örömteli esemény volt, mivel jelezte, hogy a légkör képes zivatarokat kitermelni, van elég nedvesség és emelés, másfelől nem akartam lemaradni a vártnál korábban megkezdődő eseményekről. Azzal nyugtattam magam, hogy a nedvesség több hullámban jön, így ezután megint nem lesz semmi legalább 2-3 órán keresztül. Így is történt, egy szép kettéválást követően az immár két cella nagy sebességgel felrepesztett nagyjából É felé.
Eljött hát a történelmi pillanat, és megérkeztem Nagykanizsára, hogy első ízben tartsak közös viharvadászatot a szupercella.hu DNY-i helytartóival, a nagykanizsai Viharvadászok csapatával. Gazdag Attilánál vártuk a további fejleményeket, aki közben megkínált egy életmentő bodzalével, Floo pedig 3 másodperc alatt elaludt egy fotelben. Egy radaron csodás kinézetű szupercella aztán kisvártatva létrejött Szlovéniában, de ki is lépett Ausztriába, esélyünk sem volt követni a hegyes-völgyes terepen, ráadásul messze is volt, és a haladási iránya és sebessége sem volt megfelelő. A csapathoz ezalatt csatlakozott Perkó Tímea és apukája, Perkó Zsolt is.
Várakozás közben Floo rendes házigazda lévén a DNY-i életérzéshez történő mihamarabbi alkalmazkodásom elősegítése érdekében megkínált egy kis fügével - bár a gyümölcs megjelenése kísértetiesen hasonlított egy párzásra alkalmatlan, töppedt himbilimbihez, az íze kárpótolt a vizuális traumáért.
Aztán egy-két ideiglenesen felbukkanó gyenge reflektivitású képződmény aztán azt eredményezte, hogy áthelyeztük magunkat a becsehelyi Canis Minor csillagdába, hogy közelebb legyünk az esetlegesen megerősödő cellákhoz. A kilátás pompás volt, csak éppen felhő nem volt az égen (néhány aprócska Ac cas-t leszámítva). A képződményeink felszívódtak, így további várakozásra kényszerültünk, bár szerencsére egy üveg pálinka megnyugtató közelségében.
Egy ideig még élt bennünk a remény, hogy ott pattan ki valami, ahol vagyunk, vagy oda sodródik valami D felől, de aztán komoly stratégiai döntést kellett hoznunk. A frontvonal konvergenciája már áthaladt felettünk NY-ÉNY felől, és erős É-i szél fújt, bár pár száz méterrel magasabban továbbra is D-ről áramlott a levegő. Azonban úgy látszott, hogy Szlovénia középső részén még jobb a helyzet, ott az összeáramlás, a nedvesség, a labilitás mind jobb feltételeket mutattak, továbbá az Ausztriába kirohanó szupercella is abban a régióban jött létre.
Eldöntöttük, hogy oda megyünk, annak ellenére, hogy akkor még semmilyen cella nem volt a célterületünkön. Az ECMWF konvektív analízis térképeken ekkor a magyar-horvát-szlovén határ közelében már hajmeresztő, 4000-5000 J/kg-os CAPE mutatkozott. Érezni lehetett, hogy hamarosan robban a légkör.
Tornyiszentmiklóson a magyar-szlovén határnál a roppant homályos levegőben aztán kivehetővé vált néhány távoli, fejlődő torony. Érdekes volt megfigyelni a kontrasztot, amint ettől Floo néhány milliszekundum alatt őrületes extázisba esett, míg Attila egyelőre egy döglött hal intenzitásával szemlélte az eseményeket.
A szlovén oldalon az autópályán DNY felé haladva elég gyorsan a közelébe értünk a friss képződményeknek, és egyértelművé vált, hogy itt bizony szupercella-ivadékokról van szó.
Megálltunk szemlélni az 1. szupercellának nevezhető jószágot, ami azonban egy aprócska falfelhő ideiglenes megjelenése után egyre diffúzabb külleművé vált, így nekiindultunk tovább DNY felé, mert egy nagyobb és határozottabb szupercella kezdett terebélyesedni abból az irányból. Sokat nem kellett menni, mert viszonylag gyorsan közeledett, így Muraszombat térségében egy jó kilátással bíró helyen leparkolva elhelyezkedtünk a cellától kissé K-re, a beáramlási részében. A képződmény ekkor kezdte látványosan összeszedni magát, a homályból egyre jobban kibontakozott a lencseszerű csapadékmentes feláramlási alap, alacsonyabb szintű részein feltűnő, beáramlásra utaló felhőformákkal.
A szupercella erősen LP-karakterű volt, az RFD szinte egyáltalán nem tartalmazott csapadékot, bár a tiszta rés egyre jobban kifejlődött.
Ahogy a cella odébb húzódott, mi is indultunk utána, immár vissza nagyjából ÉK felé. Menet közben azonban úgy döntöttünk, hogy inkább nem megyünk vele tovább, hanem megvárjuk az újabb, nagyjából a korábbi nyomvonalán haladó újabb cellákat. Az egyik, kissé elnyújtott formájú, falfelhővel is rendelkező példány ugyan nem tűn túl izmosnak, de érdekes módon nem nagyon akaródzott neki szétesni, ráadásul igen sűrűn durrogtatott lecsapó villámokat a feláramlás-leáramlás határfelületén, a falfelhő tövében.
Mialatt ezt figyeltük, már kezdett is ránk csúszni a következő, immár 4. szupercella, mely baljós sötétségbe burkolta a DNY-i égboltot. Floo vadul fotózni kezdett, de érdekes módon a fényképezőgépét a föld felé irányítva. Ráébredtünk, hogy lelkes barátunk a szupercellákkal mit sem törődve a mellettünk lévő tormaföld látványától került a nirvána állapotába, buzgón dokumentálva a növényeket.
Azonban néhány közelebbi lecsapótól már az égboltra is sűrűbben tekintgetett.
A DNY felől közelítő szupercella egyre kiterjedtebb előoldali csapadékzónája mind jobban kezdte eltakarni a homályosan már előtűnő feláramlási részt, így kissé K-ebbre mentünk, majd a kibontakozó látvány hatására leesett az állunk, és megálltunk. Közvetlenül a szupercella hatalmas, kerek tányérra emlékeztető, lencseszerű csapadékmentes feláramlási alapjánál voltunk, melynek érdes felületét éles peremű horpadások és kitüremkedések borították, a hátulról beszüremlő súrlófényben pompás égképet produkálva.
Érdekes módon azonban ez a markáns kinézetű szupercella nem képezett falfelhőt. Követtük ugyan egy darabig, de immár visszaérve Magyarországra, Letenyénél ismét megálltunk, mert menet közben "a megszokott módon" újabb szupercellák jelentek meg DNY felől.
Itt hosszabb ideig tartózkodtunk, és izgalmas timelapse (gyorsított felvétel) készült arról, hogy hogyan húzódik fölénk több, egymással összekapcsolódó szupercella gigantikus feláramlási alapja, ill. hogyan türemkedik be az orrunk előtt szemmel láthatóan nagy sebességgel az RFD tiszta rés formájában a felhőalapba.
A légkörben tapasztalható roppant szélnyírás a tiszta résnél gyorsan bepörgő kis Kelvin-Helmholtz hullámokat is generált (ilyesmit egy későbbi szupercella összesimult jellegű szárnyfelhőtornyainak felső részén is láttunk).
Innentől kedve elveszítettük a fonalat, hogy hanyadik szupercellánál is járunk. A fejlemények hatására viszont a korábbi 3-4 %-os állapotból már Attila is eljutott az izgalomnak arra a szintjére, hogy megszólalt: "szép". Egy ciklonális irányban rotáló fecskecsapat pedig már egy esetleges tornádót is előrevetített :) Az összefolyó szupercellák közelgő széles csapadékzónája, valamint az immár távolodó feláramlási rész azonban előbb-utóbb indulásra késztetett minket. A gigászira hízó böszmületet ugyan követtük egy darabig, de szabad szemmel és a radaron is látszott, hogy É-abbra feljutva kezd teljesen összeolvadni más képződményekkel, így nem láttuk értelmét a további üldözésnek.
A mai lépcsőzetesen haladó viharvadászatunkra jellemző módon megint megálltunk, amikor két újabb szupercella jelent meg az eltávolodó óriás mögött. Abban bíztunk, hogy a távolabbi példány, mely végre tisztességes falfelhőt fejlesztett, nagyobb eséllyel okozhat tornádót, és optimális távolságból vártuk, hogy közelebb csússzon.
Azonban a kiszemelt szupercellánk közelebb érve nemigen utalt arra, hogy tornádóra készül, a falfelhő és rövid peremfelhő/görgőfelhő hibridje egyre inkább horizontális tengely mentén forgó áramlásról tett tanúbizonyságot.
Abban a stádiumban, ahogy ez a példány kinézett, normális esetben már a vége felé közeledik egy szupercella élete, de mivel a mai zivatarképződésben jelentős szerepet játszott az emelt konvekció, a meleg és nedves levegő utánpótlását nemigen vágta el a kifutófront. Emiatt aztán a cella még elvigéckedett egy darabig, csinos farokfelhő-falfelhő kombóval az alján.
Meg-megállva kolbászoltunk még a környéken, és több újabb szupercellát is láttunk, de már szürkületben, és hamarosan éjszakai sötétségben. Ez azonban nem jelentett különösebb problémát, mert az igen sűrű villámtevékenység a felhőzetet megvilágítva jól követhetővé tette az eseményeket.
A pörgős és izgalmas vadászat az alábbi fényképen látható tevékenységgel ért véget - ne kérdezzétek meg, hogy itt éppen mit csinálok ... Floo szerint összesz*rtam magam a látványtól :)
Összefoglalásként elmondható, hogy a kb. tucatnyi megfigyelt szupercellával egy igen sikeres viharvadászatot hoztunk össze, még annak ellenére is, hogy a jószágok eleinte nemigen akartak falfelhőt produkálni. Késő délután, estefelé viszont már ebben sem volt hiány. Napközben eleinte inkább LP, ill. klasszikus jegyeket viselő szupercellák jöttek létre, de később már előfordult HP típusra hajazó förgeteg is. Jól döntöttünk, hogy Szlovénia belsejéből indítjuk a vadászatot, és szépen csorgunk vissza ÉK felé, mert ott indult meg a szignifikáns konvekció, és a cellákat azon a környéken még izoláltabb állapotukban tudtuk nyomon követni. Később a cellák Magyarországra érve összeálltak egy igen kiterjedt MKR-ré.
Az éjszakát Floo ágyában töltöttem (mielőtt bárkinek elszabadulna a fantáziája, jelzem, hogy nem abban, amelyikben ő aludt :)), majd másnap jöttem vissza Budapestre az ily módon maratonira nyúlt, de abszolút eredményes és szakmailag is nagyon tanulságos viharvadászatról.
