Múlt hét pénteken, 2017.05.12-én, igazi adrenalinbombát kapott a szupercellákra és viharvadászatra kiéhezett szervezetem, mely helyzetet csak fokozta, hogy ezúttal egyedül indultam egy alföldi bevetésre. Devilstorm barátom távol tartózkodott és a Hortobágyról dokumentálta az eseményeket, így maradt a magányos farkas effektus. Egyébként nyugodt szívvel senkinek nem tudom ajánlani ezt a "formációt", mert ilyenkor minimum még egy navigátor nagyon hiányzik a kocsiból (és jobb, ha van külön személy a dokumentálásra, helyzetelemzésre is...), de erre még visszatérek.
Aki látta Molnár (Storman) Ákos és a ViharVonal fúziójából kikerekedett dokumentációkat, vagy akár Sebestyén (Adaz) Ádám blogbejegyzését, sok itt közreadott anyagra ismerősként fog tekinteni, merthogy volt szerencsém az északkeleti szupercellát éppúgy megfigyelni mint a későbbi, igazi finálét és extázist jelentő Kocsér környéki gyönyörű szupercellát. Mivel elég sok lett a kép és készítettem videót is, így igyekszem (magamhoz képest mindenképpen :) ) rövidebb szöveggel fűszerezni, a szerintem sok helyen egyébként is beszédes fotókat.
Mindenesetre, hogy át tudjam valamelyest adni az élményt az én szemüvegemen keresztül, amit ez a nap jelentett nekem, kérlek tartsatok velem.
Mint minden rendes napon, alapvetően a munkahelyről és a munkáról szólt a múlt péntek is, de mivel a modellek előrevetítették, hogy akár vadászatba is torkolhat nap, annyi különbség volt a reggeli induláskor, hogy ezúttal "bedobtam" a kocsiba az állványt és a fotóapparátot is. 16 óráig bírtam cérnával, miután már jó ideje látszott, hogy észak-északkeleten a modellek által vártnak megfelelően, beindultak az események. Egy jó ideje masírozó szupercella haladt a Tisza-tó felé, így ez lett első számú célpontom. Ugyanakkor, hogy ne legyen egyszerű a helyzet közben látszott, hogy Szolnok is jó lehet majd későbbiekben, de abban akkor még valahogy nem tudtam annyira hinni (később kiderült, lehetett volna, de ilyen ez a "popszakma"). Elindultam hát a rettegett 4-es főúton Fegyvernek és Kunhegyes irányába. Fegyvernek után már nagyon biztató volt az égkép:
Majd elértem Kunhegyesre is, de mielőtt búcsút intettem volna a településnek, muszáj volt fotóznom az akkorra még közelebb kerülő cellát, mely tartós, de nem túl jól stuktúrált falfelhővel pózolt nekem:
Közben elindult egy több hívásból álló telefonos kapcsolat Gbond-al, akinek ezúton is köszönöm az észrevételeit, és ugyan figyelmeztetett, hogy Adaz szerint ne várjak sokkal nagyobb látványt ettől a cellától a későbbiekben se, mert Ő is ezt fotózza már egy ideje pár tíz km-rel északabbra tőlem, én kitartottam tervemnél és mentem még egy darabig. Az infó helytálló volt, az erősen távolodó, sokszor még falfelhőt sem produkáló szupercella már nem tartogatott fenomenális látványvilágot. Pár nappal később, Devilstormmal beszélgetve, Ő is megerősítette, hogy sokszor nem volt látványos ez a cella, máskor pedig egész szépen nézett ki. Kunmadaras előtt fordultam meg végül és indultam gyors tempóban visszafelé. Egy búcsúkép az első alanyról:
Ha jól sejtem ezt a cellát fotózták még korábban Storman-ék is, így elmondható, hogy ez az SC igazán nagy becsben lett tartva:
Mint későbbi radarképekből kiderült, még sokáig élt ez a jószág, de úgy éreztem most már visszafelé kell rohannom, annak ellenére, hogy lekéstem a Szolnokot elkapó első zivatarról. Bíztam benne, hátha lesz még folytatás... Hazafelé úton sok érdemleges nem volt a környéken. egyszer álltam meg a 4-esen fotózni....
...ezt a távolódó és már eléggé jellegtelen cellát:
Fenti radarképen látszik azonban az a tény is, hogy a légkör még próbálkozott tovább, és újabb cellák igyekeztek lakhelyem és egyben Szolnok felé nyugati irányból. Így nem mehettem még haza, mert élt a reményhal, nem akartam, hogy feldobja a talpát... :)
Az abonyi-tetétleni útelágazásnál álltam meg pihizni és felmérni a helyzetet. Délnyugatra látszódott valóban valami, ami ekkor még nem tűnt különösebben eget rengetőnek:
Mindenesetre a lenti kis, felhőalaptól elkülönülő felhőpamacsra szeretném felhívni a figyelmet, mert még szerepe lesz. Közelebbről:
Közben hátrafelé pislantva gyönyörködtem a távolódó zivatarban is:
Telt múlt az idő, és mivel a radar se tágított azon elhatározásától, hogy jelezze, készül valami, kitartottam.
És milyen jól tettem! Nemsoká a fentebb említett felhőpamacs ismerős felhőrészlethez kezdett hasonlítani (a kép jobb oldalán), míg délebbre masszív falfelhő jelent meg. HOPPÁ! Éppen előttem születik egy szupercella!? Valamint délebbre már tartósan ott garázdálkodik egy ideje egy másik is. "Na, most hogyan tovább?" -szólalt meg bennem egy hang.
A kevésbé rizikósat próbálva választani, rámozdultam a biztosabbnak tűnő délebbi szupercellára, mert úgy tűnt elérhető távolságban van, és igen életképes is.
De azért nagyon tetszett az előttem próbálkozó SC-kezdemény is:
Iparkodtam hát Kőröstetétlen felé (Kocsér úticélt magam elé tűzve), és kiérve tetétlenről, már gyönyörű látvány fogadott:
Nos, ekkor éreztem először azt, hogy most már tényleg megérte elindulni vadászni... :)
Igazán közelre hozva a témát:
Még látszott halványan a hátrahagyott cella (ebből a szögből egészen jellegtelennek tűnő) lencseszerű feláramlási alapja is, de továbbra sem gondoltam volna, milyen szuper-cellává növi majd ki ő is magát:
Továbbhaladtam Kocsér felé, de már félúton ismét komoly ingerem volt fotózni. Alakult a kicsike, de kezdett előre is szaladni, így iparkodnom kellett...
Azért lőttem még gyorsan pár fotót, leendő panorámakép reményében, amit szerencsére később sikerült is összekovácsolni. Így nézett ki nyugat felé a két szupercella közötti terület, amivel farkasszemet néztem:
Már egészen közel jártam Kocsérhoz, amikor is ismét meg kellett állnom, bármennyire is siettem. Hogy miért? Hát, ezért:
A fenti, lassan már karnyújtásnyira kerülő falfelhő a maga becsavarodott formájában csavarta el az én fejem is egy szempillantás alatt. Hangulatom ekkor már tetőfokára hágott, csak azt sajnáltam, hogy villámrandink gyorsan véget ért, mert ekkor már erősebben záporozott a csapadék, és tudtam, nagyon gyorsan el kéne jutnom most már Kocsérra, mielőtt felfal a szörny, és egyben kellő táávolságra kerülni a mezociklontól, hátha tudok még fotózni. Tervemet (pár km rázósabb és viharosabb útszakasz után) siker koronázta és Kocsér keleti határánál tovább tudtam folytatni a fotózást a lassan már tovolódó, percekkel előtte még szinte a fejem felett tanyázó falfelhőt lencsevégre kapva. Miközben a lefelé tendáló Napocska bevilágította az elém táruló képet, alulról is megvilágítva a felhőket, bámulatos látvány fogadott:
Fenti képen szemfülesek már biztosan kiszúrták, hogy az északabbi szupercella is micsoda falfelhőt produkált időközben.
Közvetlenül az orrom előtt pedig szinte ismét kezet rázhattam a korábban más szögből fotózott falfelhővel:
Ehhez a képhez a lenti radarképet lehet társítani. Szupercellák kézenfogva :) , egyúttal az ország legjelentősebb időjárási eseményévé kinőve magukat. Háát, az élethez kell egy "kis" szerencse... :))
A látvány úgy felpörgetett, hogy lassan együtt forogtam én is a mezociklonnal. :)
Egy panoráma fotó:
És még egy:
Csak ámultam és bámultam, mint ovis a játékboltban.
Közben videót is készítettem, ahol még az elején megáltam, hogy ne dumáljak bele, de ilyen felfokozott állapotban, ki bírja ezt ki sokáig?? :) (Lásd majd lentebb, a videóban).
Egy újabb panorámafotó:
Nem tudtam betelni a látvánnyal:
Viszont, mivel semmi nem tart örökké, Tiszakécske felé vettem az irányt, hogy üldözzem kicsit ezt a szépséget. Gondoltam hazamegyünk "kéz a kézben". Lenti képen jól látható talajon felkavarodó por is a távolban, ami a környék talajviszonyait ismerve, egyáltalán nem volt meglepő....
Alig mentem pár km-t, mikor markáns, alacsonyszintű viharvadász konvergencia kezdett kibontakozni az út jobb oldalán. :)
Egy fél tucat viharvadász bámult egy irányba, és szinte extázisban. Ez sem volt mindennapi látvány azért. Ha lesznek ismerős arcok, az nem a véletlen műve, hanem a sikeres vadászaté.
Pár szót váltottunk, és ha már megálltam innen is fotóztam egyet-kettőt:
Majd fájó búcsút intve a csapatnak, haladtam tovább a terv szerint. Közben nyugat felé újabb távoli próbálkozás látszódott Tyndall-jelenséggel fűszerezve:
Lent: égkép Jászkarajenő felé. Masszív csapadékmezővel, enyhén "börsztösödő szoknyával".
Vezsenynél tudtam még nagyon szép képeket készíteni az ekkor már Tiszántúlon tevékenykedő szupercelláról, mely így utoljára nagyon impozáns falfelhővel búcsúzott tőlem:
Hát nem gyönyörű:? :)
Fozótás közben valami dörmögő dömötör hangokat adó lényt is hallottam nem messze tőlem a búzamezőben. Hello-Szia-Szevasz:
A búcsú ideje tényleg eljött:
Nemsokára haza is érkeztem, de kimentem még az egyik szokott helyre, egy utolsó terepszemlére. Északnyugaton vonult a korábban lefotózott cella, mely gyenge reflektvitással látszott a radaron is, és élőben sem néztem ki sokat már belőle.
Kelet felé pedig még utoljára rácsodálkoztam az egyre távolodó (szuper)cellákra.
A bejárt, közel 150 km a lenti térképen látható. X-el jelölve a fotózás állomásai:
Ahogy a bevezetőben már utaltam rá, habár most kifejezetten szerencsésen alakult minden, szerintem kétszer is gondolja meg, mielőtt valaki egyedül vág bele egy ilyen több órás, és sok km-es utazásba, ahol egyszerre kell(ene) térképet nézni, radarképet nézni, kielemezni kicsit a láttottakat, esetleg telefonos összeköttetést tartani valakivel, aki figyelmeztet, ha valami olyat lát a gép előtt ülve, ami nem illik bele már a korábbi terveinkbe, kvázi már fejben nagyjából összerakni, hogy milyen beszámolót lehet majd esetleg összetákolni a láttottakból, és lehetőleg minden fontosat ehhez dokumentálni is. Stb...
És nem utolsó sorban, hanem sokkal inkább elsősorban, mindezek mellett balesetmentesen közlekedni, mert első a biztonság (nem csak sajátunké, másé is). Ha őszinte akarok lenni, jó szívvel nem tudok ajánlani egy ilyen akciót, bár most nekem felejthetetlen élményt okozott ez az egyszemélyes vadászat és valószínűleg legközelebb sem hagynám ki, ha lenne rá mód, mert mégis csak ettől "forr fel" egy viharvadász vére. :)
Végezetül egy videós összefoglaló, a már korábban említett videórészlettel (is) kiegészülve. Technikai segítségnyújtásért köszönet Stormannek, aki nagyon sok finomsággal fűszerezte a végeredményt, és átlendített a problémákon, valamint Devilstormnak, aki korábban szintén végigszurkolva próbált segíteni, hogy az "58." videószerkesztő programmal, most már végre boldoguljak. A beszámoló napokkal hamarabb elkészült volna, hogyha nem járatják velem ezek az eddigi ismeretlen programok a bolondját.
DE a végeredmény a lényeg, úgyhogy jó szórakozást hozzá! Remélem elnyeri a Ti tetszéseteket is (ezt csak halkan mondom, de nekem nagyon bejön :)) )!
