Dél-hevesi körtúra szupercellák reményében - "Stormchase by Petőfi style"

Munkám okán 2017.05.12-én Egerbe látogattam. A modell előrejelzések előre vetítették, hogy az észak-alföldi régió területén kiterjedt szupercellás konvekció várható  a kora délutáni óráktól kezdve. Alig vártam, hogy munkámat befejezve Egerből dél felé vehessem az irányt. 15 óra tájban tudtam elindulni, minden gázt beleadva Füzeasabony irányába. Az aktuális radarképek és előrejelzések tükrében a 33-as úton dél felé haladva reális lehetőség nyílott érdemi eredménnyel járó vadászatra. Munkából indulva a viharvadászathoz  nem éppen optimális, de éppenséggel a szupercelláknak feltétlen kijáró tisztelettel, zakóban és nyakkendőben vágtam neki az útnak:)


Az első szupercalla gyanús képződményt mindjárt Füzesabony térségében sikerült levadászni, a mellékelt fotókon jól látszik, miként próbálkozik a cella látványos falfelhőt felépíteni. A cella friss keletkezésnek tűnt, de félig meddig beágyazódva a nyugatabbra kialakult cellák által létrehozott, az egész északi orszégrészt beborító csapadékmasszának.

Tekintve, hogy az uralkodó magassági légmozgás a cellák csapadékát keleti irányba sodorta, nem volt értelme az M3 autópályán esetleg megpróbálni elébe vágni Miskolc irányába, majd optimális rálátásból előtte haladni.  Az eredeti felvetésnek megfelelően minél előbb jóval délebbre volt értelme húzódni, amire a 33-as úton adódott lehetőség. Figyelembe vettem azt is, hogy számos megelőző modellfutás dobott olyan verziót, hogy a 15 m/s szélnyírás határa valahol az M3 autópálya tájékán húzódik, majd délebbre jelentősen emelkedik és stabilan fenn is marad az éjjeli órákig. Fontos körülmény volt, hogy a kora délután Budapest környékén kialakult, mind közül a legnagyobb cella ekkor kb. Hatvan környékén tanyázott kb. keleti, enyhén délkeleti irányba tartva, képződve, forogva, míg csapadékát az autópályára és az Északi-középhegységre dobta. Az Ék-i országrész tiszántúli részén lévő cellákra ráindulni a távolság és az autópályát beterítő csapadék okán szintén nem volt értelme. 

Poroszló térségében szép kilátás nyílott az M3-as mentén garázdálkodó, keleti irányba haladó, jellemzően HP jegyeket mutató szupercellás konvekcióra, ezen belül már az induláskor kiszúrt, akkor kb. Hatvan táján lévő, leginkább energikus cellára. Itt készült pár fotó, majd érdemes volt még délebbre húzódni.

Tiszafüred déli határában ismét megálltam fotózni. Olyan szép sturktúrát és falfelhő képzódményeket, mint amit az aznap vadászók fotóztak, nem sikerült megörökíteni, de így is egy hatalmas élmény volt. Bármikor remény volt arra, hogy a jó belátási szögből adódóan további élményekre számítani lehessen, ahogy látszik is a képeken.




Ekkor jött a nagy kérdés, hogy Debrecen irányába induljak-e, továbbra is keleti irányba elé menve a fotózott cellának, de persze mindinkább délebbre szorulva. Látszott ugyanis, hogyha érdemben nem is gyengül a cella, de valahogy látványban nem képes többet mutatni. A 33-as utat követve pedig amúgy sem sokáig nem lehetett volna délebbre tartani, csak határozottan keletnek. A térképet nézegetve kockázatos lépésre szántam el magam. A vélhető RFD és FFD határán vezetett a 34-es út. Kb. 10 km-t kellett volna megtennem vissza észak felé a csapadékba részben belemenve, majd a folyamatosan kialakuló-elhaló játékot játszó vélhető falfelhő alatt egy déli útkanyarulattal egérutat nyerni dél felé, számolva azzal, hogy délebbre, de a nyugatabbra történő keletkezések felé is megnyílik így az út számomra. A cella viselkedése is arra engedett következtetni, hogyha behatolok az RFD FFD vélt határterületére, akkor talán ebben az időpillanatban láthatok valami többet, egészen az események sűrűjében. A művelet csaknem sikerült, de Tiszaörs térségében benyelt a cella magterülete sajnos, ezért 20 percre meg kellett állnom, mert annyira ömlött az eső, elvétve minimális méretű jéggel fűszerezve. Újra elindulva kb. 3 km-t mentem, és Kunmadaras térségében azt láttam, hogy  ott még csapadéknyom sem volt:) Igen, ez lett volna cél:) Majd máskor:) Pedig ez a terület számos tuba és tornádó emlékét őrzi:)






Ezek után rossz döntést hoztam, mert az M3 vonalán kialakult egy újabb cella kb. Gödöllő térségében, és úgy hittem, hogy nem lesz már délebbi keletkezés mégsem. Ezért Kisköre és Heves irányába indultam, hogy elébe menjek ennek a cellának. Sajnos ezek a cellák és próbálkozások gyorsan elgyengültek, amely közben a Storman - Viharvonal, Mici és Neofita vadászoknak a hirtelen kialakult, nagykőrösinek nevezett cella szolgáltatott életre szóló élményt. Mivel oda már nem érhettem el, békés nyugalomba helyezkedtem egy magaslesen Heves térségében, gyönyörködve a májusi tájban és a délebbi cellák feláramlásában. Ezt követően az orrom előtt próbálkozott szupercellává válni egy záportömb, néhány percre egész szép struktúrát kezdett formálni. A köznyugalom megzavarására azért nem vált alkalmassá:)

  



Egyedül vadásztam most, autót, radart, modellt, térképet egyedül kezelve. Ha csak lehet, többen menjetek mindig. Tapasztalatom szerint a megosztott figyelem esetén nagyobb a baleseti kockázat,  össszeszedettebbnek kell lenni az átlagosnál is. Persze megvan a varázsa ennek is, nem is kicsit:) Valamiféle szabad és kötöttségektől mentes alföldi életérzés ez, amit egyfajta "Stormchase by Petőfi Style" - ként tudtam helyben definiálni:)         

         

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat