Előző este Zamárdiból volt szerencsém végignézni a villámparádét, amiről azonban sajnos nem volt lehetőségem dokumentációt készíteni. Az viszont már akkor gyanús volt, hogy az addigi istentelen erős modellek vasárnapra így vagy úgy, de nem fognak stimmelni. Nem jelezték ugyanis előre az összeálló éjszakai MKR-t, vagy amelyik mégis, az a Duna vonalában megölte, míg ezzel szemben a valóságban reggel 5-6 körül a fővárost elérve szépen haladt tova és valamikor délelőtt oszladozott fel félúton Eger és Nyíregyháza közt.
Miután ez totálisan beborította az addigi modellelőrejelzéseket, az éjszakai, illetve reggeli futások siralmasan néztek ki, se CAPE, se szélnyírás, a déli országhatáron este 9-10 körül előrejelzett MKR, illetve a Barcs környékére jósolt izoláltabbnak tűnő dolog volt az egyetlen, ami némi bizalomra adott okot, így nem fújtuk le a szezon talán utolsó vadászatát.
Ákosék 12 körül indultak délnek, mi 2kor indultunk Diósdról. Végül Paks környékén beértük őket a várakozó állásponton. Bújtuk a modelleket, kémleltük az eget, de mindenki tudta, hogy világosban nem sok esély lesz a mai napon bármit fogni. Így némi tanakodás után Pécs felé vettük az irányt.
A Pécsről kivezető 6-os úton félreállva a benzinkúton végül elfogyasztottuk a rituális viharvadász nyeles-jégkrémet, hogy aztán közel egy órás várakozás és tanakodás után ugyanúgy ne történjen semmi. A körülöttünk egyre vastagodó altostratus réteg alatt itt-ott megjelenő aprócska gomolyok tartották bennünk a lelket, illetve a Horvátország területén kipattanó két, a műholdon izmosnak tűnő, de a radaron elég gyengén muzsikáló cella lassú vánszorgása a Magyar határ felé.
Végül délnek vettük az irányt, hogy ünnepélyesen fogadhassuk a keletebbi migráns cellát. Sajnos azonban a kerítésnek valóban lehet visszatartó ereje, így ő is feladta a harcot, és visszavonulót fújt.
Mindeközben viszont Barcstól délre pattogtak ki a radaron jól kivehető intenzívebb gócok, így rövid eszmecsere után mindkét csapat Barcs felé vette az irányt reménykedve a kupac keleti oldalán az új képződések levadászásában.
Gáz tövig, itt-ott már kivehető gomolyfelhők kezdték felpezsdíteni a lehangolt viharvadászokat. Ekkor láttuk az első komolyabb szelet, ami komoly porvihart kavart, és kisebb ágakat tördelt a fákról (a vélhetően a cellákból előresiető hideg levegőkiáramlásnak köszönhetően).
’Meanwhile’… bizony, minden csúszott keletre, így az anno Barcs környékére előrejelzett izoláltabb cucc hol alakult ki, na hol? Hát persze, hogy Bajától éppenhogy nyugatra, alig 80-100 km-re tőlünk (és a modellek szerint előrejelzett helyétől), így még az égzengést sem volt alkalmunk hallani belőle.
Így történt hát, hogy visszatérve a 6-os útra visszafordultunk Pécs felé, és kövér gázzal utolsó reménységként megpróbáltunk elé kerülni. ’By the way’ ekkor fél 8ra járt az óra, és tudtuk, hogy világosban jóformán nincs esélyünk elkapni. Cserébe a radarképekből elég hamar kiderült, hogy nem szupercelláról, hanem multicelláról van szó, így egy icipicit kevésbé fájt a szívünk.
Hamarosan elértük Pécset, ahonnan még mindig semmilyen villámtevékenység nem látszott a szürkületben, onnan pedig csalódottan konstatáltuk, hogy a legjobb, ha már nem ugrálunk, hanem megindulunk hazafelé. Ez egészen jó ötletnek tűnt, főleg, hogy ahogy mentünk észak felé, kezdtek haloványan felsejleni a villámok fényei. Kitaláltuk, hogy ha nem csak fényeket, hanem villámokat akarunk látni, keresztül kéne alatta robogni, és elé kerülni, hogy fotózhassuk. A sors fintora, hogy Szekszárd magasságában, ahol már az eső is eleredt, sajnos egy friss baleset romjain kellett áthaladnunk, ami minden körültekintés ellenére rövid úton a jobb hátsó kerék vesztét okozta. Igen, defekt. Igen, az autópályán. Igen, egy épp kialakuló MKR-ben. Hát mi ez, ha nem kaland :)
Ennek ellenére meglepően szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ugyanis egyrészt az M6 autópálya hálistennek nem a vasárnap esti zsúfolt forgalmáról híres, másrészt mert mintegy 30 m-t visszatolatva ki tudtunk csorogni egy kijáraton, ahol is Lász rutinjának és szakértelmének köszönhetően minthegy 12 perc leforgása alatt sikerült mankókerékre cserélni a totál eldurrant jobb hátsót, és a körforgalomban már vissza is térhettünk az autópályára. Ez azért majdnem forma 1-es idő, főleg sötétben-esőben-autópályán-villámok közt. A következő kúton még fújtunk bele, út közben pedig értesítettük Ákosékat a helyzetről, így ők ki tudták kerülni a baleset helyszínét. Mármint azét a balesetét, mert 30 perccel később egy másik hasonló szituba futottak bele, de szerencséjük volt, utolsó információim szerint megúszták defekt nélkül.
A hazaút további részében irgalmatlan 85-90 km/h-s száguldozás közepette néhány másodpercenként villogott az ég 360 fokban körülöttünk, és hol esett, hol szakadt, hol ömlött a csapadék. Jeget nem, de nagy szemű esőt láttunk. Mindig, mikor már azt hittük, sikerült elé kerülni, újabb fejlődésből megint nekiállt szakadni az eső, így mankó kerék ide vagy oda, rajtunk kívül is csak kevesen vandálkodtak 90-es tempó fölött. Néhol komolyan fontolgattuk, hogy napszemüveget kéne felvenni...
Ahogy közeledtünk Budapesthez, egyre inkább strukturált formákat véltünk felfedezni a horizonton. Jómagam a jobb oldalon ültem, így azt tudtam figyelemmel kísérni. Mivel az eső esett, megállni nem nagyon tudtunk fotózni, mivel sötét volt, kellett a hosszú expó. Így születtek 4 mp-es kézben tartott expók, úgyhogy mindenkitől szeretnék elnézést kérni a minőségért, némelyiket nagyon szét kellett cincálni, hogy látsszon is belőle valami.
Szóval a jobb oldalon ez az ígéretes kis valami volt, ami már akkor a nap fénypontjának tűnt. Witch közben emlegette, hogy a másik oldalon is mintha lenne valami peremfelhős dolog, de nem igazán volt erélyes. Próbáltunk fotózni, hogy lássuk miről van szó, de az út is pont elkanyarodott, szóval szerencsétlenkedtünk egy sort.
Végül az érdi lehajtónak volt egy felüljárós része, amin nem volt forgalom, ott álltunk félre kb 30 mp-re, és vártuk, hogy egy villám bevilágítsa azt, amit Witch akkor már 15 perce emlegetett. Vártunk, exponáltunk, semmi. Majd kb a 8-adik expóra meglett. Mi magunk lepődtünk meg a legjobban, hogy mit látunk.
Ugyanis abból a szögből LP szupercellára jellemző formákat véltük felfedezni. Kitaláltuk, hogy felrobogunk a hegyre, és jobban lencsevégre kapjuk, de a Budapestnél bedurranó cella keresztbetett nekünk és a nap legintenzívebb csapadékát zúdította a nyakunkba kb 15 mp-el a kép készítése után, így sajnos nem volt alkalmunk több képet lőni erről az esetről.
Hogy hogy alakulhatott ez ki, ELMÉLETILEG túl alacsony szélnyírásban? Lokálisan, az MKR által megkavart légkör képes lehet helyileg kialakítani kellő szélnyírást, de az talán valószínűbb, hogy a rendszer gust frontja mentén történt egy kis bepörgés az alsó rétegekben, és ezt dokumentáltuk. Tüzetesebb vizsgálat kell ennek eldöntéséhez.
Végül mindenki épségben hazajutott, és a kezdeti csalódottságot elégedettség váltotta fel a két értékelhető képet nézegetve. Hatalmas kaland volt, reméljük, hogy idén sem az utolsó.
