Észak-olasz viharvadász túránk 2. napján (2014. augusztus 12.) Treviso tágabb térségében 20-25 m/s-os 0-6 km-es szélnyírásra és 1000-1500 J/kg-os SBCAPE-re lehetett számítani, irdatlanul nedves alsó légrétegekkel és alul erősen görbülő hodográfokkal. Mindezek az információk, valamint a brutális hőség ellenére igen alacsony kondenzációs szint már előrevetítette a későbbi fejleményeket. Kora délután némileg elmozdultunk, és Velencétől keletre helyezkedtünk el, de a környéken meg-meginduló gomolyok egyelőre még rendre szétestek, illetve ledarálta őket a szélnyírás. A hosszú, idegőrlő órákon át tartó várakozást Adaz kolléga jelentős koffeinmennyiség segítségével igyekezett elviselhetőbbé tenni, de csak annyit ért el vele, hogy 1 perccel később aludt el a tervezettnél.
Bár a délután derekán már-már úgy látszott, hogy erőre kap egy cella, és kissé odébb autózva közvetlen mellé helyezkedtünk, még ez a képződmény is elhalálozott. Ekkor már a tartósan feszült figyelem és a nyílt színi szauna hatására minket is az elhalálozás környékezett, de nem adtuk fel, és a radarképet, műholdfelvételeket és az eget vizslatva továbbra is kerestük a jelet, hogy hol fog végre történni valami.
Az érdemi konvekciót megindítandó törökülésben félmeztelenül leültem a földút mellé meditálni a tűző napra, de a hatékony elmélyülést nehezítette, hogy egy éppen arra járó teherautó vastag porréteggel lepett be, ami a rólam szakadó vízzel keveredve sajátos sárréteget képezett a bőrömön.
A meditáció mindenesetre eredményesnek bizonyult, késő délután Trevisotól északnyugatra a műholdon és a radaron végre megjelent egy életképesnek tűnő kezdemény, melyhez rögvest el is indultunk. A cella nem haladt túl gyorsan és nem is volt túl messze, ideális célpontnak bizonyult. Út közben a hőmérséklet mellett végre már a hangulat is erősen felfokozódott, lévén a légkör akár még tornádó létrejöttére is kifejezetten alkalmasnak ígérkezett.
Közelebb érve a párás homályból egy frissen kicsírázott, de eszeveszetten fejlődő szupercella-sarjadék bontakozott ki, melyen dekoráció gyanánt gyönyörű, irizáló pileusok is megjelentek.
Kisvártatva aztán egy jó kilátással bíró helyen teljes pompájában elénk tárult a masszívan dagadó klasszikus szupercella, mely szinte földig érő falfelhőjével, rendkívül hosszú és határozott beáramlási farkával a szemünk előtt öltött drámai struktúrát. A vészjósló hangulathoz a folyamatos mennydörgés is nagyban hozzájárult.
Ismét a legjobbkor voltunk a legjobb helyen, hogy a látványos fejlődési folyamatot testközelből figyelhessük meg. A testközelség olyannyira megvalósult, hogy hiába fogtuk egy idő után menekülőre, a csapadékzóna széle azért elért minket, de a kb. 1 cm-es jégméret nem okozott problémát. Ezt a cellát ugyan már nem előztük meg, de egy újabb, immár éjszakai példány hihetetlen sűrű, gyakorlatilag szünet nélküli villámlással tette emlékezetessé Trevisoba időközben visszatért társaságunk levezető borozgatását.