Viharvadászatok: Squall line, Microburst, Szupercella (2010.08.13. - 16.)

2010. augusztus 13-16 között viharos napok köszöntöttek Magyarországra. Több (összesen 3) viharvadászatra is sor került ez idő alatt, amiből kettőt Devilstorm szolnoki viharvadász barátommal együtt vittünk véghez.

2010.08.13: Brutális éjszakai squall line

Számomra a jelentősebb események sorozata augusztus 13. –án, este kezdődött. Ekkor nyugat felöl egy hatalmas squall line közeledett a keleti országrész fölé, miközben dél felöl is kipattant egy cella távolabb a rendszer előtt. Én ennél a radarképnél (este 10 után) döntöttem úgy, hogy most olyat teszek, amilyet még sosem, és ezúttal messzebbre is elautózok villám-vadászatra. Cegléd felé indultam, abban bízva, hogy a dél felöl jövő zivatar eléggé masszív lesz ahhoz, hogy feljebb húzódjon. Több metnetes ismerősöm döbbent arcát láttam magam előtt, mikor telefonon mondtam Nekik, hogy mire készülök…

...de eltökélt voltam! :)

Őszintén szólva egy nagy zivatarkarambolra számítottam a Duna-Tisza közén, mert a modellek is sejtetni véltek a nap folyamán egy ilyen verziót. Ez a várakozásom maradéktalanul teljesült. Az igaz ugyan, hogy a kiszemelt cellám nem maradt életképes, de mögötte újabb zivatarok pattantak ki, és a nyugatról közeledő óriási rendszer déli ágával összekapcsolódva hihetetlen erős reflektivitást mutattak a radaron (ennek persze csak később tudtam utánanézni, mert ekkor én már valahol Nagykőrös és Cegléd között autókáztam.


 
Végül az első villámfotóimat Kocsérnál lőttem. Egyik jobban sikerült fotó:
 

 
Sajnos elkezdett esegetni az eső és vészesen közel került a közeledő cella, úgyhogy jobbnak láttam visszafelé hátrálni ÉK felé. Több kilométer után, Kocsér és Kőröstetétlen között álltam meg ismét. Bíztam abban, hogy több időm lesz fotózni. Igazából ami innentől jött, azt nehéz szavakba önteni. Több fenyegetőbbnél fenyegetőbbnek tűnő cella érintett engem. Jelentős peremfelhőjük a hosszú záridővel készült fotókon jól kivehető. Sőt, több ízben falfelhőt is látni véltem. Közeli lecsapó villám viszonylag kevés volt, de összességében heves villámshowt produkáltak és a felhőstruktúrák még így éjjel is elképesztően néztek ki. Kb. 2-3 zivatar gust-frontja kapott el rövid időközönként erős széllökésekkel, néha kisebb, rövid ideig tartó záporszerű esőkkel. Többször behúzódtam a fotóapparátommal a kocsiba, azután ismét kidugtam az orrom fotózni. Ezt elég sokszor eljátszottam. Néha pedig, úgy fotóztam, ahogy tudtam: szabad kézből, autó tetejéről, lehúzott ablakra megtámasztva a gépet stb.
 
 

Szerintem ezen a helyen közel 1 órát is elidőztem mire továbbálltam, mert megint jobban rákezdett az eső. Tetétlen és Tószeg közötti felüljárón álltam meg legközelebb. Egyre több lecsapó villám volt megfigyelhető.
 

Végül még Tószegen is megálltam, mert ekkor jött a finálé:
 


 
Az utolsó fotókat hajnali 2.40 körül készítettem, tehát rá kellett ébredjek, hogy bizony kb.4 órája vadászok. Ilyen sejtelmes, néha kicsit hátborzongató, de alapvetően extázisos éjszakám még sosem volt. Összességében elmondható, hogy kb. 5 db. cella dél-észak irányú vonulását tudtam végigkövetni, hála annak, hogy kelet felé szinte semmit nem mozdult menet közben a rendszer.
 
 
2010.08.15: Nedves microburst
 
Vasárnap délután fél 3 felé izgatottan néztük Devilstormmal a radaron, hogy mi közelít felénk délnyugat felöl. Nem hezitáltam sokat, megbeszéltem Sanyival, hogy elmegyek érte Szolnokra. Előtte Tószegen csináltam 1-2 fotót, de felgyorsulni látszottak az események:
 

 
Beérve Szolnokra egyre fenyegetőbb volt az  égkép, majd telefonon Devilstorm mondta, hogy valami iszonyat idő tart feléjük (barátnője, Eszter is csatlakozott), nem is tudja mi legyen. Én próbáltam megnyugtatni, hogy megyek tovább, keine pánik, csak nem lesz olyan durva…
…de eléggé az volt. Kicsit lebecsültem a dolgot. Beérve a Széchenyi városrészre egyszer csak egy nedves-burstös szélvihar közeledett felém, és én is feléje. Minél közelebb értem, annál veszélyesebbnek tűnt a helyzet: hajlottak a fák tisztességesen, és kisebb-nagyobb ágak is kezdtek leszakadni. Na, itt már biztos voltam benne, hogy ez tényleg nem tréfa dolog. Viszont már csak pár száz méterre voltam Sanyiéktól. Gondoltam, csak elmegyek, ha már megígértem. J
Közben egyre több jég is keveredett a felhőszakadásba. De ekkor még nem voltak nagy szeműek. A látótávolság erősen lecsökkent, és alig látva valamit a szélvédőn keresztül, kb. 20 km/h-val haladva bearaszoltam egy parkolóba, hiszen úgysem tudtam volna felvenni ekkora zivatarban még Őket. Ültem az autóban és közben egyre jobban verte a kocsit a jég. Félelmetes kopogás közben egyre nagyobb jégszemeket láttam pattanni a motorháztetőn: kezdett frászos lenni a dolog.
3-4 cm-es szemeket látva kezdtem imádkozni, hogy ne növekedjenek tovább a jégszemek, mert tönkreveri az autót, ne adj Isten még a szélvédőnek is baja lesz. Ez eltartott pár percig, majd elkezdett csendesedni a vihar.
 
Devilstorm a következőképpen élte meg az eseményeket:
 
„A vihar Nyugat- Délnyugati irányból érkezett, a hozzá kapcsolódó szél iránya (és a később kialakuló burst) is ehhez igazodott. A radarképen jól látszik, mi okozta a veszedelmet.

Szűk tíz perccel a megérkezése előtt Ny-i irányban a már meglévő vihar D-i része megerősödött és heves felhőszakadásszerű csapadék volt észlelhető, mely tovább erősödve néhány perc elteltével rászakadt a város É-i részére (Széchenyi városrész). A szél maximuma a legintenzívebb csapadékkal érkezett, ez ekkor még jellemzően eső volt kisebb jégdarabokkal (1-1,5cm), a legnagyobb széllökések sebességének becsült értéke pedig elérte, vagy meghaladhatta a 90-100km/h-t.
Ezek után a szél ereje csökkenni kezdett, mellyel egyidejűen a folyékony halmazállapotú csapadék gyengülését intenzív száraz jégverés követte (lsd. video). Ekkor a szemcseméret folyamatosan növekedve elérte az átlagos 3cm-t, melyek között esetenként 4cm -es szemek is előfordultak (10-15perccel a vihar elvonulta után a Besenyszög felé vezető úton a 4cm -t is meghaladó szemeket találtunk).

Az események hozzávetőlegesen 15p alatt lezajlottak, melyből a nedves microburst max. 5-7p-et ölelhetett fel.

 

Viharkár-felmérés

http://www.youtube.com/watch?v=ZnLxaslJBUs 
Az általam körbejárt területen egy hozzávetőlegesen 2,5km×2km-es sávban voltak észlelhetőek a szélkárok, ezen belül pedig a lakótelep és közvetlen környezete
(kb. 1km×6-700m) bizonyult a legerősebben érintettnek. (Megjegyzés: A szélkárok nagyságához jelentősen hozzájárultak az épületek, hisz a területen 4-10 emeletes házak találhatóak, melyek merőlegesen (É-D) helyezkedtek el a szél irányára, s ezáltal az így is igen erős szél az épületek közelében még nagyobb erőre tett szert. Ezen körülmények hiányában a károk feltehetően mérsékeltebbek lettek volna.) Az érintett területen a jellemző károk: erkélyekben, ablakokban, valamint számos fakidőlés, járművekben esett kisebb károk,  melyek jellemzően nem a jég rovására írhatók (ellentétben egyes hírportálok téves közléseivel).”
 
 
Képek a károkról:
 
 

A Nyugat-Délnyugati szél ellenére, az épületek szélmódosító hatása folytán É-i irányban kidőlt fák (fent).


 
Köszönjük a segítséget a viharkáros képek és videó elkészítéséhez Devilstorm barátnőjének, Krasznai Eszternek is, aki testközelből szintén végig élte velünk a jeges microburst-öt.
 
2010.08.16: Szupercella Törtelnél
 
Erre a napra mutatták az időjárási modellek a legnagyobb durranást, és konvektív előrejelzésünkben ki is adtuk a legmagasabb, 3. fokú riasztást, mert akár nagy területet is érintő heves, esetleg szignifikáns heves események előfordulási esélye látszott. A tornádó(k)lehetősége is fennállt, ami utólag be is igazolódott. Devilstormmal 16:15-kor indultunk el Szolnokról, hogy becserkésszük a DNY-NY felől közeledő gigantikus szupercellát. Egy rövid konzultáció és számítás alapján a vihar pályája Cegléden át vezetett, ezért úgy döntöttünk, hogy a  kőröstetétleni úton Törtel felé vesszük az irányt. Megfigyelési szempontból is ez tűnt a legjobb döntésnek, hisz így nyílt a legnagyobb esélyünk arra, hogy megpillanthassuk a szupercella DNY-i részén elhelyezkedő esetleges falfelhőt is. (Ez a későbbiekben be is igazolódott.)
A mélykék színben úszó nyugati horizonton hamar megjelentek az első fractusok, jelezvén a közeledő szörnyeteget.
 

 
Törtelre beérve – mivel már sok időnk nem volt – gyorsan kerestünk egy jó kilátóhelyet, amit nagy szerencsénkre egy méretes domb alakjában meg is találtunk. Az autóból kiugorva egy szakadozott gust-front érkezésének lehettünk szemtanúi.
 

 
Nagy meglepetésünkre szinte váratlanul a keleti égbolton heves konvekció indult meg, ami néhány perc elteltével csodás zivatart (zivatarokat) szült.
 

 
Bár a szupercella már nagyon közel volt, a csepergő eső, viharos szél és a fractusok őrült táncán kívül még túl sok mindent nem észleltünk. Egy-két perc elteltével a tőlünk Nyugatra elhelyezkedő erdő felett lassacskán körvonalazódni kezdett a várva várt szupercella hatalmas falfelhője.


 
Az egyre jobb struktúrát öltő falfelhőt látván egy esetleges tornádó kialakulásának lehetősége is felötlött bennünk. Sajnos problémát okozott az, hogy az erdő miatt a falfelhő alját nem láthattuk rendesen, pedig nem tartottuk elképzelhetetlennek, hogy akár több érdekességgel is szolgálhatott volna a vihar.
 

 
Ezért döntöttünk úgy, hogy visszapattanunk az autóba és egy kis kockázatot vállalva közelebb megyünk az örvénylő felhőtömbhöz.
Egy koordinációs tétovát követően Törtel határában a Cegléd felé vezető útra hajtottunk, ahol sajnos szomorúan könyvelhettük el azt a tényt, hogy szinte egy szempillantás alatt bomlott fel a falfelhő szerkezete, és maga a szupercella is gyengülni kezdett.
 

 
 Ekkortól jelentősebb látvány illetve esemény már nem volt megfigyelhető tőlünk Nyugatra, ellentétben a K-ÉK-en sorra tornyosuló viharokkal.
 

 
Mivel a közelben már nem volt levadászható cella, elindultunk vissza Szolnok irányába.
Devilstormmal elbúcsúztunk Szolnokon egymástól, és egyértelműen sikeresnek könyveltük el a napot, hiszen elkaptuk, amit akartunk –mégha nekünk nem is sikerült megörökíteni egy tornádót, amiről menet közben kezdtek befolyni hozzánk a hírek.
Hazatértem én is a családomhoz, és azt hittem aznap már nem is történik semmi érdemleges.
Nem teljesen így történt, legalábbis nagy élmény volt, amikor este a lemenő nap szebbnél szebb színekbe öltöztette a felhőket, és a még mindig aktív Tiszántúli zivatarokat.
Nagyon szép záróakkordja volt ez az aznapi, sőt az előző napok konvektív eseményeinek is.
 

 
A napok eseményeiről sokkal több fotó található a következő helyeken:
 
http://indafoto.hu/Neofita/2010081314_brutalis_squalline
http://indafoto.hu/Neofita/20100815_talalkozas_egy_jeges_
http://indafoto.hu/Neofita/20100816_szupercella_vadaszat_
 
A 3 vadászat eseményei 1 videóba foglalva:

http://www.youtube.com/watch?v=ZnLxaslJBUs
 
 
 
Írta: Neofita & Devilstorm
 
 

 

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat