Augusztus 27-én egy új konfigurációban felálló viharvadász csapat debütált, melyet rajtam kívül még Zsuzzzs és Micimackó alkotott. Az év talán utolsó viharvadászatra alkalmas helyzetét nem hagyhattuk kihasználatlanul, így 14 órakor elindultunk Budapestről célterületünk felé … ami persze hol máshol lett volna, mint az ország DNY-i csücskében :) Az ECMWF és a GFS futásai egybehangzóan azt a forgatókönyvet támogatták, miszerint 17 óra felé abban a régióban fog megindulni a konvekció, ugyanis az érkező hidegfrontra felcsúszó meleg nedves szállítószalag (MNSZ) és a magasabb szintek fokozódó divergenciája itt metszette egymást. Emellett másutt sem a labilitás, sem a nedvesség nem tűnt elégségesnek a zivatarképződés megindulásához. Az, hogy szupercellás lesz-e a konvekció, nem volt kérdés, erről a 20 m/s körüli 0-6 km-es szélnyírás gondoskodott. Amikor elindultunk, még az égvilágon semmilyen képződmény nem volt a műholdon, de tudtuk, hogy csak idő kérdése, és beindulnak az események. Az mindenesetre valószínűnek látszott, hogy nem a technika ördöge fogja meghiúsítani az eredményes vadászatot, ugyanis az autót csordultig töltöttük mindenéle fényképezőgéppel, videókamerával, okostelefonnal, laptoppal, tablettel, és minden egyébbel, ami szem-szájnak ingere. Micimackó sem bízta a véletlenre a dolgot, a sok vezetés után azt gondolta, hogy most már biztos elértük Angliát, így jobbnak látta inkább az út bal oldalán haladni :)
Út közben a frissülő modellfutások és a konvektív analízis térképek egyaránt azt mutatták, hogy a reggeli várakozásoknál kissé D-ebbre, a szlovén oldalon helyezkedik el az MNSZ tengelye, így nem áltattuk magunkat azzal, hogy majd esetleg itt Magyarországon is lesz valami. Tornyiszentmiklósnál átmentünk Szlovéniába, vállalva azt a nehezítő körülményt is, hogy ott nem lesz internetünk, csak a szemünkre hagyatkozhatunk. Az időzítésünk igen pontos volt, ugyanis ahogy 17 óra felé átléptük a határt, a távoli homályból kibontakozott egy frissen felépült, rendkívül erőteljes feláramlású szupercella.
Ez azonban sajnos olyan távol volt tőlünk, hogy hiába követtük egy darabig, nem tudtuk utolérni, így csak azt láttuk, ahogy az Ausztriában tovább hízó masszív gigász tipikus visszanyíródó üllőt és túlnyúló csúcsot fejleszt.
Abban bíztunk, hogy az MNSZ vonalában később még létrejön hasonló képződmény, így Muraszombaton (Murska Sobota) túl Vasnyíresig (Brezovci) mentünk, és itt megálltunk, pontosan az MNSZ tengelye alatt. E vonal mentén kisebb-nagyobb Cu con-ok kezdtek el növekedni, bár még nemigen emelkedtek 3-4 km-nél magasabbra. Később itt-ott azért már csapadéksávok is leereszkedtek, ami bíztató jel volt, hogy akár még lehet is valami.
Közben a fokozódó alacsony szintű szélnyírás olyan magas értékeket vett fel, hogy még a hajamon is Kelvin-Helmholtz hullámok jelentek meg.
A légkörben jelen lévő örvényességet jól szemléltette, hogy még az egyelőre igencsak serdülő stádiumban lévő cellák is jól láthatóan bepörögtek.
Miközben az egyelőre nem túl fenyegető égképet szemléltük, hirtelen teljesen váratlanul egy hatalmas villanásra kaptuk fel a fejünket, melyet egy pillanat múlva fülrepesztő mennydörgés követett. A nap első villáma megtisztelt minket, és üdvözlésképpen odapörkölt mellénk. Jómagam olyannyira megijedtem, hogy egy pillanatra már a túlvilágon éreztem magam, a glória (vagy az alagút végén a fény) még az alábbi felvételen is egyértelműen kivehető :)
Az első villámot aztán egyre több követte, és az égbolt is egyre borultabbá vált, ahogy szorosan egymás mellett mind több cella kezdett el fejlődni. Többjük alatt növekedett már csapadékfüggöny, és félő volt, hogy e bimbózó szupercellák túl közel vannak egymáshoz, és összeolvadva belerondítanak egymás áramlási rendszerébe. A konvekció ilyetén viselkedése ellenére nem tudtunk jobb célterületet találni, mert elérhető távolságon belül nem volt semmi. Zsuzzzs kolléga viszont talált magának egy közeli fotócélpontot, ugyanis a fűből időközönként eszeveszett cirimpolás hallatszott, minden bizonnyal egy egércsalád ifjú tagjai követelőztek ételért. Azonban némi gyomirtás és talajmunka ellenére sem sikerült fellelnie a kis pockondiakat.
Az idilli egerészést aztán az szakította meg, hogy a szaporodó és növekvő cellák közül az egyiken percek alatt igen jellegzetes lencseszerű feláramlási alap jelent meg.
Nem tököltünk, és a várakozás után végre mozgásba lendültünk. Azonban nem sokáig tudtuk ezt a kiszemelt jószágot követni, mert rövidesen teljesen eltakarta más cellák csapadéka, és semmit nem lehetett belőle látni. Ekkor azonban az ég nagy részét már beborító katyvaszból előtűnt egy, a többinél erőteljesebb és magasabbra nyúló feláramlási torony, így inkább azt vettük célba. Nyíreslehomérnál (Lemerje) már szépen látszott, de az is feltűnt, hogy alacsonyabb szinteken a le- és kiáramlás már eléggé szétforgácsolta.
Zoltánházán (Zenkovci) pazar látvány fogadott minket, ahogy a frissen zöldellő táj dombjain gomolygó ködfoszlányok fölött magasodott a cellánk.
Itt meg is álltunk, mert az események tempója igencsak felpörgött, a másik irányban közvetlenül mellettünk egy még ígéretesebb szupercellára nyílt rálátásunk. Ez a szupercella már igen szembetűnően szívta magába a környezetéből az üzemanyagot, miközben roppant sűrű csapadékfüggönyt is képezett.
Horizontális és vertikális kiterjedése azonban még így is elmaradt a mai napon először meglátott osztrák böszméhez képest, és inkább vártunk a következő, remélhetőleg még jobb cellára. Ezalatt a felettünk örvénylő felhőformákat és a lemenő nap által egyre vörösebbre festett üllőket bámultuk.
Kisvártatva fel is épült mellettünk egy olyan újabb szupercella, ami az eddigi kisebb példányoknál már szebb és kiterjedtebb, lecsiszolt hatást keltő, lencseszerű feláramlási alappal rendelkezett.
Azonban az idő előrehaladtával ez is összeolvadt a többi cellával, illetve egy másik cella kifutófrontja alávágta. E folyamat közben viszont a nyírási instabilitást jelző Kelvin-Helmholtz hullámok díszítették jószágunkat.
Az újabb és újabb, egyre nagyobb sebességgel épülő felhőtornyok a kora esti fényekben különösen szépen mutattak, acélkékes, fémes szürkés és halvány bugyirózsaszín tónusokban játszottak.
Ekkor már feltűnő volt az a NY-ÉNY-i irányból felénk közelítő vonal, ami mentén egy konvektív lánc épült ki, és egyértelművé vált, hogy az érkező hidegfrontról van szó. Peremfelhő rajzolta ki az előrenyomuló hideg levegő szélét, melyet egyaránt alkotott maga a frontális légtömeg és a fronton keletkezett zivatarokból kifutó hideg légtestek levegője. Érkezésekor brutális erejű szélvihar támadt, amely aztán már később sem csitult.
Ebben a zónában már rendkívül erős alacsony szintű szélnyírás volt jelen, és a vonalon fejlődő egyik szupercella alatt olyan intenzív kavargás lépett fel, hogy egy esetleges tornádó lehetősége is felvetődött.
Azonban az élénkebb cirkuláció nem volt hosszú életű, és a sötétedés miatt beálló tömény szürkület sem segítette az észlelést. Mellette viszont, hozzánk közelebb rettentő gyorsan képződött egy újabb szupercella.
Ekkor már az égbolt minden porcikájából sugárzott, hogy az összes várt emelő hatás egyszerre jelen van a légkörben, de azért jobban örültünk volna, ha ez 1.5 órával korábban történik meg. Így be kellett érnünk a villámfénynél kirajzolódó struktúrával, az új cellánk ugyanis hirtelen rengeteg lecsapó villámot kezdett el hajigálni.
Fényük remekül bevilágította a frissen képződött, elnyújtott formájú falfelhőt, mely az orrunk előtt jött létre, és nem csak közeledett, hanem szemmel láthatóan egyre nagyobbra is duzzadt.
Ekkortájt már 21 óra felé járt az idő, és egy még frissebb, pillanatok alatt felettünk kipattanó cella csapadéka is ránk zúdult, úgyhogy úgy döntöttünk, a mai vadászatnak vége, elindulunk hazafelé. Összefoglalva elmondható, hogy a körülményekhez képest kihoztuk a helyzetből a maximumot. Estefelé a konvekció átterjedt Magyarországra is, de az MNSZ a reggel vártnál később húzódott idáig és emiatt D-ebbre kellett mennünk, át Szlovéniába, ha még világosban akartunk látni valamit. Sajnos a nap legnagyobb szörnyetegéről lemaradtunk, mert ahhoz eleve úgy kellett volna tervezni, hogy Ausztria adott térsége (Graz környéke) a célterület, és korábbi indulással kellett volna számolni. Nem könnyítette meg a dolgot az sem, hogy Szlovéniában végig radar és műholdkép nélkül voltunk. Utólag elemezve látszik, hogy amikor Vasnyíresből elindultunk egy szupercella után, azt kellett volna tovább követni, mert a radarképeken kivehető, hogy az lett a legerősebb, de ott akkor nem ez tűnt a legjobb döntésnek. Mindegy, jobb egy viharvadászat radar nélkül, mint egy semmilyen viharvadászat :) És hát nem utolsó szempont az sem, hogy ettől a naptól kezdve - a reklámszakma örökbecsű "gyantaszűz" kifejezésének analógiájára - Zsuzzzs végre már nem "viharszűz" :)
A 650 km-es vadászatról éjfél körül érkeztünk haza Budapestre, Micimackó elismerésre méltó kitartásának és éberségének, valamint Zsuzzzs lelkes és szakszerű navigációjának köszönhetően egy darabban. Út közben azért párszor úgy megdobálta az autót a pokoli erős szélvihar, hogy jelentősen le kellett lassítanunk. A NY-Magyarországra áthúzódó zivatarrendszer igen sűrű kisülésekből álló villámshow-ja mindehhez drámai hátteret képezett. Az időjárási helyzet szélsőségességét az is jól mutatta, hogy a nappali izzasztó kánikula után dermesztően hideg lett, és egy benzinkútnál kiszállva azt tapasztaltuk, hogy a metsző szélben egy idős hölgy szoknyája oly módon lebeg felfelé, mint azon a bizonyos klasszikus Marilyn Monroe-képen ... azonban az eredetitől eltérően a jelenlegi látvány közel sem volt olyan esztétikusan erotikus hatású :)
Lefekvéskor a biztonság kedvéért még kaptam egy SMS-t a Horvát Idegenforgalmi Közösségtől, hogy "Udvozoljuk Horvatorszagban" ... :)
