Aztán egyre gyanúsabbá vált a helyzet. Kimentem a főútra nézelődni, mikor a katyvasz alatt lencsékhez hasonlító képződményeket véltem felfedezni. Hoppá! Falfelhő! Floo már extázisban ordibált volna, de én visszafogottan szolidan üvöltöztem.
Ekkor már a telefonnal futkároztam, de összeesküvés elmélet áldozata lettem! Floo-t nem lehetett elérni, mint utóbb kiderült másféle vadászaton volt! Hívom a nejem, hol a kocsim, de ő se veszi fel, tőlem 20 km-re anyósnál a kertben! Hívom a sofőrünket Zsoltit, de a felesége veszi fel, hogy épp most rakja le a Zsolti a kocsit a garázsba. Na kész. A cella robbanásszerű fejlődésbe kezd, a falfelhő a földet nyaldossa, fényképezőgép még csak szerencsére van, de kocsi nincs! Egyre gyorsabban közelített a bestia, szépen duzzadva, a mezociklon kezdte egyre jobban kirajzolni a cellán az öveket. Még pár perc és elrobog mellettem és a csapadékban találom magam.
No ezt nem hagyhattam! Kecskés Robi munkatársamhoz rohantam, hogy segítenie kell a nyomorult viharvadász tudományos munkáját, így lenyúltam tőle az autóját. Saxo-val élve, irány a szupercella! Beugrottam a kis kék villámba, a Citroen francia remekművébe, és útközben egy-két képet az ablakból készítettem.
Az első célom az M7-es feljáró volt, Itt már nagyon durván nézett ki, jól láthatóan még hízott a kicsike.
Egy gyors panoráma és irány tovább K-nek. Tudtam, hogy nem a legjobb irány, de attól tartottam, hogy bedöglik, aztán nézhetem a katyvaszt, meg elemezgethetem mi merre hogyan miért... Pár kilométert tettem meg, mikor a falfelhő már a nyakamon volt, ismét egy gyors dokumentáció és irány D-nek!
Közben míg én a cellát üldöztem, Zsolti és Timi már engem üldözött, hogy csatlakozzanak hozzám. Miháld felé vettem az irányt, és ekkor a cella mozgásirányával szembe a DK-i felére érkeztem. Baromi jól nézett ki, ahogy megálltam fotózni, úgy sorban mindenki kiugrott a saját kocsijából, hogy Ők is megörökítsék a látványos felhőszörnyet.
Irány tovább! Tudtam, hogy nem tudok az úthálózat miatt folyamatosan a legjobb pozícióban maradni, ezért mikor kicsi lépéselőnyt szereztem azonnal fényképeztem.
Ezek lehettek a legaktívabb pillanatai, a horvát radaron ekkor lila pacniként ékeskedett. Vése előtt az alábbi képen látható módon nézett ki.
Közben Kaposvár felé vettem az irányt, de ekkor már késő volt a D-i irányba haladni, mert a szupercella keresztezte volna az utamat, úgy hogy kénytelen voltam folytatni az utam a gyengülőnek látszó szupercella DK-i felén. Ekkor Terbezdpusztán megálltam és egy utolsó panorámát lőttem a szupercelláról.
Nem kis feltűnést keltettem a kukoricába vezető úton álló Saxo-val, így megtaláltak az engem üldöző csapattagok is. A csapadék egyre intenzívebb lett, újabb cellák pattantak ki az egyre gyengülő szupercella körül. Folytattuk az utunk, de a kipattanó zivatarokból meginduló folyamatos esőzést nem tudtuk kikerülni, ráadásul beszorultunk az újonnan keletkező és a pusztulásnak induló SC közé, út meg sehol. Ekkorra lemerült a telefonom, se radar, se GPS, és azt se tudtam már hol vagyunk, annyira megkavartak a gyorsan fejlődő cellák. Itt volt az a pont amikor dönteni kellett, azaz ismét egy saxo-val élve "pucoljunk"!
Némi taktikai jégelkerülő manővert téve kikerültünk a közeledő leáramlások elől, és ekkor még feltűnt az üldözött cellánk falfelhője. Egyre jobban felszívódott, de már semmiképp nem tudtunk volna jó pozícióba kerülni, ezért visszafordultunk. Hazának az üllő csapadékán keresztül áthajtottunk. A villámtevékenység fokozódása is jó jel volt, hogy vége a bulinak. Pusztítást okozó jégnek nem láttam nyomát, ami gondolom a nem túl magas felhőtetőnek volt köszönhető, bár apró jeges esővel a Zsoltiék találkoztak Nagykanizsa környékén, mikor engem üldöztek. Hazafele a szinte egybefüggő felhőzetbe itt-ott beágyazódott zivatarokból kaptunk foltokban kisebb-nagyobb öntözést. A lenyugvó Nap sejtelmesen sütötte meg az égi zuhanyokat. Rendkívül sikeres vadászat volt, így kell ezt csinálni! :)
