Az ominózus nap előtt, 2011. július 17-én este Meteorman bátyóval borozgatva a Velencei-tó partján arra a következtetésre jutottunk, hogy a helyzet másnap viharvadászatra érdemes. Barival egyeztettünk, és miután még éjszaka átnéztem a modelleket, úgy tűnt, hogy a vadászat kezdeti célterületének Nagykanizsa környéke az optimális. Miután másnap reggel megírtam a konvektív előrejelzést és felrajzoltam a viharvadászati készültségi térképet, még mindig az említett DNY-i terület látszott a legígéretesebbnek.
Részletek a konvektív előrejelzésből:
"... a szinoptikus helyzet egy hidegfronttal jellemezhető, mely ÉNY felől már hazánkba is érkezett, ugyanakkor a nap folyamán lelassul, leáll, majd melegfronti jelleget öltve vissza is fordul. A visszahúzódó szakasz mintegy horpadást képezve hullámvetésként teremt kedvező feltételeket a heves zivatarok, ill. jelentősebb mezoléptékű konvektív rendszer (MKR) kialakulásához ... a Dunántúlon a nap folyamán nagyrészt 20 m/s vagy afölötti 0-6 km-es szélnyírás lesz jelen, ami a nagy labilitással párosulva elsődlegesen szupercellás konvekciót eredményezhet ... a délután közepétől eleinte izolált szupercellák megjelenése várható ..."
Imígyen nekibuzdulva dél körül Barival elindultunk az M7-esen, majd út közben Gárdonyban felvettük Meteormant, és össze is állt az Oklahoma csapat. Egészen Fonyódig mentünk, majd ott várakozó állásba helyeztük magunkat egy csábító étterem teraszán, hogy a műholdon végre megjelenjen valami halvány nyoma a szupercellák csíráinak, és még biztosabban tudjuk, hová kell menni.
A konvektív analízis térképek elmélyült elemzése, valamint a műholdképek frissülésére történő idegtépő várakozás közben borzolt idegrendszerünket kisimította az elfogyasztott hibátlan cigánypecsenye. Azonban nem sokáig tudtunk nyugodtan emészteni, a magyar-horvát-szlovén határhármas környékén végre alacsony szintű gomolyfelhőzet nyomai mutatkoztak a műholdon, valamint az analízisek is fokozódó nedvesség-konvergenciát és labilitást mutattak abban a régióban. Pikk-pakk összekaptuk magunkat, és repesztettünk le tovább Nagykanizsa felé, mely település még mindig ideális helyszínnek tűnt, innen lehetett ugyanis egy 180 fokos fordulat után visszafelé haladva követni ÉK felé egy esetleges szupercellát. 16 óra körül már majdnem Nagykanizsához értünk, amikor a roppant nedvessé váló és feszültséggel telítődő levegő homályából egyre inkább egy fiatal szupercella körvonalai kezdtek kirajzolódni. Nem is mentünk tovább, pazar helyszínen megállva tökéletes szögben tudtuk figyelni, mi is történik.
A visszahorpadó, egyre inkább melegfronttá váló hidegfrontnak pontosan azon a részén durrant be a szupercella, ahol vártuk, így már korai stádiumában ott lehettünk a tövében. Ekkortájt hatalmas, lencseszerű és érdes felületű csapadékmentes feláramlási alap uralta az égboltot, mellette az élesen elkülönülő csapadékzónával. Az RFD kezdődő nyomai nemigen hordoztak csapadékot, így erősen LP típusú szupercellának volt nevezhető.
Cellánk azonban elég gyorsan haladt, így ahogy terveztük, mentünk egy kicsit visszafelé az M7-es autópályán, hogy ne veszítsük szem elől. Azonban tőle közvetlenül D-DNY-ra, azzal félig meddig össze is olvadva már létre is jött egy újabb szupercella, mely az első, immár a bedöglés és a csapadékkal töltődés jeleit mutató példánynál egészségesebbnek tűnt.
Ezt sem tudtuk viszont túl sokáig álló helyzetből nézni, a csapadékzónája már a nyakunkon volt, így előtte-mellette haladva, meg-megállva követtük az alakulását.
Kb. Fonyódhoz visszaérve már nekiállt az RFD bavágódni a csapadékmentes feláramlási alapba, és némi csapadékot is tartalmazott, így az eddigi LP-jelleg helyett immár kezdett a klasszikus típus felé eltolódni a skálán (ez idő tájt a reflektivitási radar is mutatott apró kampós radarechót).
Azonban ez a szupercella bement a Balaton fölé, és a hirtelen megnövekedett csapadékmennyisége sem tűnt bíztatónak, így Ordacsehinél megvártuk a következő, immár 3. szupercellát, mely szépen körvonalazódni kezdett a horizont közelében. Határozott, több rétegű lencseszerű alapja és LP-karaktere volt, de a szinte 90 fokban megdőlt fő feláramlási torony alacsony, 7 km-nél feljebb nemigen nyomuló teteje elég furcsa látványt nyújtott, és azt sugallta, hogy a labilitás nincs igazán a helyzet magaslatán. Mindez ellenére reméltük, hogy a többihez képest kevesebb csapadékot eregető üzemmódja hosszabb életet biztosít neki.
A 18 óra körül az orrunk előtt bedöglő szupercellát nézegetve konstatáltuk, hogy ez az egyed sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és nem hogy tornádót, de falfelhőt sem fejlesztett (mint ahogy eddig egyik cellánk sem tette ezt meg). A csapadékot szinte egyáltalán nem tartalmazó RFD szépen alávágta, és elnyújtott formába torzította a cellát, mely aztán később el is halt.
Eközben tőlünk D-re újabb cella pattant ki, aminek elébe akartunk vágni, és elindultunk tovább ÉK felé az autópályán. Mielőtt megelőztük volna, létrehozott egy csodálatosan erős és teljes dupla szivárványt a Kőröshegyi völgyhíd fölött, mely kompozíció szinte festménybe illő volt.
Túlhaladva a cella csapadékzónáján, Siófok térségében beértük a korábban a Balaton fölé érő jószág mellett valamivel D-ebbre kialakult újabb szupercellát, mely a levadászott példányok között a 4-es sorszámot viselte. Ezen már egy falfelhő-peremfelhő hibrid is látszott, valamint nagyon szépen nézett ki a fölötte ciklonálisan tekeredő feláramlás tornyával.
Úgy gondoltuk, inkább ezzel a szupercellával foglakozunk, és bementünk a feláramlás-leáramlás határzónája alá. Azonban az ekkor még határozott forgásra utaló alapja Székesfehérvár környékre érve diffúzzá vált, és nekiállt csapadékkal töltődni, ezért nem követtük tovább. Itt még azt gondoltuk, hogy Sárbogárd felé véve az irányt elcsíphetjük a Nagyatádnál még radaron igen korrekt, újonnan előbukkant kis szupercellát, de a településre érve már láttuk, hogy odáig nem fog korrekt állapotban eljutni, így ezzel be is fejeztük a vadászatunkat. 20 óra körül járt az idő, így a naplemente vöröses fényeiben még megcsodáltunk egy Budapestet elérő szupercellán keletkező túlnyúló csúcsot, aztán visszaindultunk a fővárosba. A túlnyúló csúcs érdekessége volt, hogy az általunk látott cellák közül ez volt a legmagasabb (kb. 8-9 km), és nagyszerű többrétegű pileus is bevonta fejlődés közben.
A nap a kiválóan eltalált viharvadászati készültségi térkép mellett annyiban alakult másképp, hogy a labilitás a vártnál kevésbé volt jelentős és hatékony. A cellák így nem tudtak 7 (9) km-nél magasabbra hatolni, és ez a konvektív előrejelzésben említett szignifikáns jégméret elmaradásával járt. Még úgy is ez volt a helyzet, hogy többnyire LP és klasszikus szupercellák jöttek létre, mely típusok dominanciáját az üllő szintjében fújó zivatarhoz képesti szelek magas értéke alapján már előre sejtettük. Mindazonáltal egy pörgős és izgalmas vadászatot tudhatunk a hátunk mögött, mely során már ott bábáskodtunk az első szupercella születésénél, ami ráadásul pontosan az előző napon kitalált helyen alakult ki. Továbbá amellett, hogy a vadászatot végig élő videóközvetítéssel és útvonalkövetéssel fűszereztük, összesen 4 szupercellát követtünk nyomon és dokumentáltunk, újabb rengeteg tapasztalattal és ismerettel kibővítve a térben és időben pontosabb előrejelzések készítése érdekében bevethető szellemi fegyvertárunkat.
Az élő közvetítések itt utólag is visszanézhetők:
http://hu.justin.tv/oklahoma_team/videos
Részletek a konvektív előrejelzésből:
"... a szinoptikus helyzet egy hidegfronttal jellemezhető, mely ÉNY felől már hazánkba is érkezett, ugyanakkor a nap folyamán lelassul, leáll, majd melegfronti jelleget öltve vissza is fordul. A visszahúzódó szakasz mintegy horpadást képezve hullámvetésként teremt kedvező feltételeket a heves zivatarok, ill. jelentősebb mezoléptékű konvektív rendszer (MKR) kialakulásához ... a Dunántúlon a nap folyamán nagyrészt 20 m/s vagy afölötti 0-6 km-es szélnyírás lesz jelen, ami a nagy labilitással párosulva elsődlegesen szupercellás konvekciót eredményezhet ... a délután közepétől eleinte izolált szupercellák megjelenése várható ..."
Imígyen nekibuzdulva dél körül Barival elindultunk az M7-esen, majd út közben Gárdonyban felvettük Meteormant, és össze is állt az Oklahoma csapat. Egészen Fonyódig mentünk, majd ott várakozó állásba helyeztük magunkat egy csábító étterem teraszán, hogy a műholdon végre megjelenjen valami halvány nyoma a szupercellák csíráinak, és még biztosabban tudjuk, hová kell menni.
A konvektív analízis térképek elmélyült elemzése, valamint a műholdképek frissülésére történő idegtépő várakozás közben borzolt idegrendszerünket kisimította az elfogyasztott hibátlan cigánypecsenye. Azonban nem sokáig tudtunk nyugodtan emészteni, a magyar-horvát-szlovén határhármas környékén végre alacsony szintű gomolyfelhőzet nyomai mutatkoztak a műholdon, valamint az analízisek is fokozódó nedvesség-konvergenciát és labilitást mutattak abban a régióban. Pikk-pakk összekaptuk magunkat, és repesztettünk le tovább Nagykanizsa felé, mely település még mindig ideális helyszínnek tűnt, innen lehetett ugyanis egy 180 fokos fordulat után visszafelé haladva követni ÉK felé egy esetleges szupercellát. 16 óra körül már majdnem Nagykanizsához értünk, amikor a roppant nedvessé váló és feszültséggel telítődő levegő homályából egyre inkább egy fiatal szupercella körvonalai kezdtek kirajzolódni. Nem is mentünk tovább, pazar helyszínen megállva tökéletes szögben tudtuk figyelni, mi is történik.
A visszahorpadó, egyre inkább melegfronttá váló hidegfrontnak pontosan azon a részén durrant be a szupercella, ahol vártuk, így már korai stádiumában ott lehettünk a tövében. Ekkortájt hatalmas, lencseszerű és érdes felületű csapadékmentes feláramlási alap uralta az égboltot, mellette az élesen elkülönülő csapadékzónával. Az RFD kezdődő nyomai nemigen hordoztak csapadékot, így erősen LP típusú szupercellának volt nevezhető.
Cellánk azonban elég gyorsan haladt, így ahogy terveztük, mentünk egy kicsit visszafelé az M7-es autópályán, hogy ne veszítsük szem elől. Azonban tőle közvetlenül D-DNY-ra, azzal félig meddig össze is olvadva már létre is jött egy újabb szupercella, mely az első, immár a bedöglés és a csapadékkal töltődés jeleit mutató példánynál egészségesebbnek tűnt.
Ezt sem tudtuk viszont túl sokáig álló helyzetből nézni, a csapadékzónája már a nyakunkon volt, így előtte-mellette haladva, meg-megállva követtük az alakulását.
Kb. Fonyódhoz visszaérve már nekiállt az RFD bavágódni a csapadékmentes feláramlási alapba, és némi csapadékot is tartalmazott, így az eddigi LP-jelleg helyett immár kezdett a klasszikus típus felé eltolódni a skálán (ez idő tájt a reflektivitási radar is mutatott apró kampós radarechót).
Azonban ez a szupercella bement a Balaton fölé, és a hirtelen megnövekedett csapadékmennyisége sem tűnt bíztatónak, így Ordacsehinél megvártuk a következő, immár 3. szupercellát, mely szépen körvonalazódni kezdett a horizont közelében. Határozott, több rétegű lencseszerű alapja és LP-karaktere volt, de a szinte 90 fokban megdőlt fő feláramlási torony alacsony, 7 km-nél feljebb nemigen nyomuló teteje elég furcsa látványt nyújtott, és azt sugallta, hogy a labilitás nincs igazán a helyzet magaslatán. Mindez ellenére reméltük, hogy a többihez képest kevesebb csapadékot eregető üzemmódja hosszabb életet biztosít neki.
A 18 óra körül az orrunk előtt bedöglő szupercellát nézegetve konstatáltuk, hogy ez az egyed sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és nem hogy tornádót, de falfelhőt sem fejlesztett (mint ahogy eddig egyik cellánk sem tette ezt meg). A csapadékot szinte egyáltalán nem tartalmazó RFD szépen alávágta, és elnyújtott formába torzította a cellát, mely aztán később el is halt.
Eközben tőlünk D-re újabb cella pattant ki, aminek elébe akartunk vágni, és elindultunk tovább ÉK felé az autópályán. Mielőtt megelőztük volna, létrehozott egy csodálatosan erős és teljes dupla szivárványt a Kőröshegyi völgyhíd fölött, mely kompozíció szinte festménybe illő volt.
Túlhaladva a cella csapadékzónáján, Siófok térségében beértük a korábban a Balaton fölé érő jószág mellett valamivel D-ebbre kialakult újabb szupercellát, mely a levadászott példányok között a 4-es sorszámot viselte. Ezen már egy falfelhő-peremfelhő hibrid is látszott, valamint nagyon szépen nézett ki a fölötte ciklonálisan tekeredő feláramlás tornyával.
Úgy gondoltuk, inkább ezzel a szupercellával foglakozunk, és bementünk a feláramlás-leáramlás határzónája alá. Azonban az ekkor még határozott forgásra utaló alapja Székesfehérvár környékre érve diffúzzá vált, és nekiállt csapadékkal töltődni, ezért nem követtük tovább. Itt még azt gondoltuk, hogy Sárbogárd felé véve az irányt elcsíphetjük a Nagyatádnál még radaron igen korrekt, újonnan előbukkant kis szupercellát, de a településre érve már láttuk, hogy odáig nem fog korrekt állapotban eljutni, így ezzel be is fejeztük a vadászatunkat. 20 óra körül járt az idő, így a naplemente vöröses fényeiben még megcsodáltunk egy Budapestet elérő szupercellán keletkező túlnyúló csúcsot, aztán visszaindultunk a fővárosba. A túlnyúló csúcs érdekessége volt, hogy az általunk látott cellák közül ez volt a legmagasabb (kb. 8-9 km), és nagyszerű többrétegű pileus is bevonta fejlődés közben.
A nap a kiválóan eltalált viharvadászati készültségi térkép mellett annyiban alakult másképp, hogy a labilitás a vártnál kevésbé volt jelentős és hatékony. A cellák így nem tudtak 7 (9) km-nél magasabbra hatolni, és ez a konvektív előrejelzésben említett szignifikáns jégméret elmaradásával járt. Még úgy is ez volt a helyzet, hogy többnyire LP és klasszikus szupercellák jöttek létre, mely típusok dominanciáját az üllő szintjében fújó zivatarhoz képesti szelek magas értéke alapján már előre sejtettük. Mindazonáltal egy pörgős és izgalmas vadászatot tudhatunk a hátunk mögött, mely során már ott bábáskodtunk az első szupercella születésénél, ami ráadásul pontosan az előző napon kitalált helyen alakult ki. Továbbá amellett, hogy a vadászatot végig élő videóközvetítéssel és útvonalkövetéssel fűszereztük, összesen 4 szupercellát követtünk nyomon és dokumentáltunk, újabb rengeteg tapasztalattal és ismerettel kibővítve a térben és időben pontosabb előrejelzések készítése érdekében bevethető szellemi fegyvertárunkat.
Az élő közvetítések itt utólag is visszanézhetők:
http://hu.justin.tv/oklahoma_team/videos
