Markáns hidegfront érkezik

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
szombat, április 18, 2015 - 06:00

Összegzés:

A nap második felében É-ÉNY-ról markáns hidegfront érkezik, melynek előterében, illetve hozzá kapcsolódóan előfordulhatnak zivatarok főleg délután és este hazánk északi felében. Később mérsékeltebb intenzitással az éjszakai, hajnali órákban a déli vidékeinken is. Főként északkeleten intenzívebb zivatarok, esetleg marginális szupercella is lehetséges, melyeket kísérhet felhőszakadás, 2 cm-t valószínűleg nem meghaladó jég, illetve intenzív kifutószél. A napközben kezdődő pre-frontális konvekció eleinte izolált formában, majd a közeledő és átmeletileg lassuló hidegfront mentén egyre inkább szervezett formában folytatódhat. Az éjszaka folyamán ezek intenzitása gyengül.

Részletezve:

Európa északkeleti részén egy több középpontú ciklonrendszer örvénylik, amelyhez egy hosszan elnyúló hidegfront tartozik. A front jelenlegi helyzetét tekintve már szinte a határainkon húzódik, a következő órákban csak nagyon lassan helyeződik D-DK felé. Az északnyugati országrészben már kissé érezteti hatását (kissé alacsonyabb hőmérsékletek, inkább ÉNY-as szél). A tőlünk tengelyével északra elhelyezkedő közép-troposzférikus teknő peremén nyugatról egy rövidhullám is érkezik, amely a front előtti meleg- és nedvességadvekcióval karöltve szépen elindítja a front előtti konvekciót, ami előreláthatólag kb. Zalaegerszeg-Nyíregyháza vonal szélesebb sávjában várható intenzívebbnek. A front és az azelőtt megerősödő NY-DNY szél között ezeken a területeken halmozódhat fel a CAPE maximuma, itt lesznek a legjobb feltételek a zivatarok kialakulásához. A jelenlegi helyzet alapján  az érkező rövidhullám előoldalán elsősorban északkeleten növekszik meg a 0-6 km-es vektoriális nyírás 15-20 m/s erősségűre, amely az ott felhalmozódó egyébként nem túl magas CAPE értékekkel együtt  - 300-400 j/kg - létrehozhat egy-egy marginális szupercellát, amik nem vagy csak nagyon kis eséllyel, járhat lokálisan heves eseménnyel.

Veszélyforrások:

- rövid idő alatt lehulló nagy mennyiségű csapadék ( > 20 mm)
- jégeső (valószínűleg 2 cm alatt)
- intenzív kifutószél (80 km/h alatt)
- tuba, tornádó: bár előfordulhat a front előtti konvekcióhoz köthetően, viszont nem a legoptimálisabb helyzet ezekhez a képződményekhez.

Summary: 

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat