Nyugaton szupercellák, keleten intenzív zivatarok

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
szerda, július 31, 2019 - 23:59

Mai időjárásunkat részben a térségünket kitöltő labilis és nedves légtömeg (helyi, "légtömegen belüli" zivatarok), részben pedig egy nyugat felől közeledő gyenge hidegfront alakítja. Ezek összhatásaként az országban több helyen előfordulhatnak majd zivatarok, legnagyobb mennyiségben és hevességgel az Alföldön és a Dunántúl nyugati, délnyugati részén. Mivel, bár kisebb területre koncentrálódva, de többféle veszélyes jelenség (szélvihar, nagy méretű jég, villámárvíz) is előfordulhat, illetve nyugaton, délnyugaton szupercellák is kialakulhatnak, 1-es kategóriájú előrejelzést adunk ki.

Részletezve:

A GFS és az ECMWF is egyetért abban, hogy a legnagyobb labilitás a Duna-Tisza közén, valamint a Tiszántúl déli és középső részén halmozódik majd fel, ott 1500-2000 J/kg között, sőt az ECMWF alapján helyenként akár 2500 J/kg körüli CAPE halmozódhat fel. Emellett a délnyugati határvidéken is eléri várhatóan a CAPE az 1500 J/kg körüli értéket. A nagy nedvességet jelzi, hogy a Thompson-index pedig a Dunántúl északi, északkeleti részét leszámítva sokfelé eléri a 38-40 °C-ot, és ezt a területet kivéve a kihullható víz is 40 mm körüli értékeket vesz fel. Az események fő mozgatórugója két kiterjedtebb konvergens zóna lehet, melyek közül az egyik hozzáetőlegesen az Északi-középhegység középső részétől Szeged környékéig, a másik pedig a Keleti-Alpoktól a horvát-magyar határvidékig húzódik majd. Nyugaton emellett a hidegfrontnak köszönhetően markáns örvényességi advekció és határozottabb magassági divergencia is segítheti a konvekciót, de egy kisebb örvényességi mező a keleti zivatarokat is táplálhatja. A magasban megerősödő áramlásnak köszönhetően a délután második felében a nyugati, délnyugati határvidéken (kiemelten Vas és Zala megyékben) 15 m/s fölé növekedhet a szélnyírás, mely itt esély teremt szupercellák kialakulására, vagy a szomszédos országokból történő besodródására is. A kissé határozottabb alacsonyszintű kiszáradás (magasabb DCAPE és DeltaTheta-E értékek) különösen az alföldi zivatarok esetében esélyt teremt 2-4 cm-es átmérőt elérő jégeső és 90-100 km/h körüli széllökésekkel kísért légzuhatagok kialakulásának, de a nyugati-délnyugati szupercellákban is előfordulhat 2 cm-nél nagyobb jég és 90 km/h feletti széllökés. Emellett kiemelten a keleti konvergencia mentén az intenzív és egymást követő, vagy egy adott pont felett újratermelődő zivatarokból felhőszakadás is előfordulhat rövid idő alatt 30 mm-t, sőt helyenként akár 50 mm-t is meghaladó csapadékkal, ami a megfelelő terepviszonyok mellett helyi elöntéseket, villámárvizeket is okozhat. A zivatarok még este is aktívak lehetnek, de egyre inkább heves kísérőjelenségek nélkül, az éjféli órákra azonban fokozatosan elhalnak majd.

Veszélyforrások:

- szupercella: nyugaton, délnyugaton (kiemelten Vas és Zala megyékben) előfordulhat a késő délutáni, kora esti órákban

- jégeső, szélvihar: az alföldi konvergencia mentén kialakuló zivatarokban és a nyugati szupercellákban előfordulhat 2 cm feletti jégátmérő, és szintén ezeken a területeken 90 km/h-t meghaladó széllökés is

- felhőszakadás, villámárvíz: kiemelten az alföldi zivatarokat kísérhetik ezek a jelenségek

- tuba, tornádó: a szupercellákban a viszonylag magas felhőalap és a kevésnek ígérkező alacsonyszintű helikalitás miatt nem várható, keleten a tartós konvergencián viszont nem zárható ki egy-egy nem-mezociklonális példány

Summary: 

We issued a Category 1 forecast due to the possibility of intense thunderstorms with large hail (2-4 cm diameter), strong wind gusts (90-100 km/h) and mainly in the Great Plain heavy rain / flash floods. On the west and southwest part of Hungary supercells also can form.

Mezós tornádó?: 
mezós tornádó nem várható - T0
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó kis eséllyel várható - T1
Villám árvíz?: 
Várható
MKR?: 
Nem várható
Bow echo?: 
Nem várható
Szupercella?: 
Várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Nem várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Nem várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat