A légköri instabilitás egyik mérőszáma. Meghatározásakor a hőmérséklet-különbséget egyetlen szinten, az 500 hPa-os főizobár-szinten vesszük figyelembe. A környezet hőmérsékleti profilja és az emelkedő légrész hűlési profilja alapján számított hőmérsékletek különbségét kell képezni (a két profil egy-egy pontban metszi az 500 hPa-os szintet). A környezet hőmérsékletéből kivonva a légelem hőmérsékletét megkapjuk az emelési indexet.
A konvekció szempontjából az a megfelelő, ha a légelem melegebb a környezeténél (tehát az LI negatív), azaz minél alacsonyabb az LI, annál kedvezőbbek a feltételek a zivatarok kialakulásához.
A Lifted index továbbfejlesztése a térképeinken is megjelenített Best Lifted Index. Számításakor a modell legalsó négy szintjéből indulunk ki, és mindegyikhez meghatározzuk a hozzájuk tartozó LI-t. Ezek közül azt választjuk, amelyik a leglabilisabb (azaz a legalacsonyabb) értéket adja vissza. Előnye a hagyományos LI-vel szemben, hogy nemcsak a felszínről eredő konvekciót veszi figyelembe, hanem azzal is számol, hogy mennyi lesz a labilitás, ha esetlegesen a részecske egy magasabb szintről indul.
