Észak-Olaszország - első napunk, első szupercellánk

A Viharvadászok Egyesülete észak-olasz kirendeltsége, avagy Adaz, Gbond, Micimackó és jómagam, Storman augusztus 10-én indultunk útnak Budapestről, és a 0. napon Pákán, a szlovén határ közvetlen közelében töltöttük az éjszakát. Az 1. napon, 11-én reggel a modellek áttekintése után már útnak is eredtünk célterületünk felé.

Úgy terveztük, hogy előbb levadásszuk a vélhetően az Udine-Treviso sávban létrejövő szupercellákat, majd dolgunk végeztével estére vonulunk be trevisoi alaptáborunkba. Kora délután Udine térségébe érve aztán már a hegyek peremén vonalban meginduló konvekciót szemlélhettük, bár ekkor a cellák még inkább csak erőlködtek.

Késő délután aztán a nap egyetlen tisztességesen kifejlődött, önálló életre kelt, öngerjesztő üzemmódra váltott szupercellája a legjobb helyen és időben, pontosan az orrunk előtt jött létre, és Treviso felé haladva végignézhettük, amint a lencseszerű feláramlási alappal, csinos beáramlási farokkal és csüngő falfelhővel ellátott szupercella szépen benyeli az útjába eső hegyet.

A szupercella elvonultával még próbálkozott a légkör, de néhány ígéretes gomolyfelhőn kívül már csak némi asperatusra futotta.

Trevisoban vacsora közben kisebb riadalmat okozott, amikor tudomásunkra jutott, hogy Pákán - ahonnan mindössze pár órával korábban eljöttünk - tuba alakult ki, de mint kiderült, az ominózus tuba egy korábbi eset volt, így megnyugodtak a kedélyek.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat