Szupercellás kezdés júniusban

Június első napján a légkör kedvezett a hosszúéletű szupercelláknak, igen erős jet húzódott országunk fölé, sikerült is elkapnom 2 szupercellát, már a délelőtti órákban aktivizálta magát a légkör, eleinte csak tőlem keletre a Tiszántúlon, az egyik cella ilyenkor okozta Debrecenben a komolyabb jégesőt.

Forrás: metnet.hu 

A nap nem állt meg, a kora délutáni kovekciót először Szntes térségében követtem nyomon, itt a friss feláramlások a 20-25 m/s (0-6km) körüli szélnyírásban gyorsan "beforogtak", ki is alakult egy erősebb cella mely átmenetileg szupercellás jegyeket is hordozott, de nem igazán volt látványos.

Forrás metnet.hu

Nyugat irányból eközben már érkezett a már kész szupercella, mely ilyenkor is hosszú utat tudhatott maga mögött, hiszen a Mecsek térségében alakult ki délelőtt 11 óra magasságában. A szupercellát elöször Kunszentmárton környkékén sikerült először szemügyre venni. A szupercella egyre inkább északkeleti irányba haladt, így én is elindultam északi irányba, következőleg Tiszaföldváron álltam meg és csináltam róla képeket.  A cella végül "házhoz" érkezett, hiszen pontosan Martfű felett haladt keresztül, hol jelenleg lakom, itt készítettem az utolsó képeket róla. A cella áthaladását aprószemű jég, viharos erejű szél kísérte. 

Forrás: metnet.hu

A napnak azonban nem lett vége, este fél 7 környékén Dunaújvárástól nem messze ismét kialakult egy szupercella, mey a Duna-Tisza közét gyorsan átszelve elérte Szolnokot, 20 óra előtt nemsokkal. A cella nagyon látávnyos volt, igazi klasszkus szupercella, lehett látni, hogy az erős szélnyírás jelen van, a színek igy egyre szebbek voltak a lemenő napnak köszönhetően. 

Forrás: metnet 

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat