2022-ben az első vadászatomra került sor május 21-én szombat este, amikor a nap második fele tartogatott néhány zivatart a tarsolyában. Egész nap nézegettem az OMSZ veszélyjelzéseit, előrejelzéseit és a radarképeket, de érdemi esemény csak késő délutánra, estére látszódott. Keszthely felett vonulgattak a záporok, bár érdemi esemény ezeket a gócokat sem kísérte, csak zápor szerű intenzitású csapadékhullás. Úgy tűnt, ez a nap már nem tartogat semmi érdemlegeset és felesleges is lenne elindulni vadászni, amikor 7 óra körül úgy döntöttem, hogy elindulok és elsősorban a déli, délnyugati területeket céloztam meg. Keszthelyről Hollád környékére vettem az irányt, hisz innen könnyen tudom folytatni az utam délre (Tapsony felé) és délnyugatra is (Nagykanizsa felé). Holládra érve az alábbi panoráma fogadott:
Megpillantottam a magasra törő gomolyokat és amikor megláttam a radaron, hogy a délnyugati határszélét ostromolják a viharok, két választásom maradt: vagy elindulok délre (Tapsony irányába) vagy pedig délnyugat felé Nagykanizsa irányába megyek. Arra gondoltam, hogy ha Nagykanizsát célzom meg, akkor semmit látnivaló nem lesz (max. villámok), mire odaérek, mivel ott már ment a műsor, mikor még Holládon voltam, ezért délre indultam abban reménykedve, hogy a gomolyokból is hamarosan szép műsor lesz vagy esetleg kialakulnak további zivatarok, szupercellák útközben. Amíg délre tartottam, láttom, hogy egyre jobban kezd elsötétülni az égbolt délnyugat felé, így arra gondoltam, hogy tovább fog erősödni és ha más látnivaló nem is lesz, legalább néhány lecsapó villámot és a naplemente által megfestett viharfelhőket el tudom majd csípni. Nagyszakácsi és Tapsony között aztán félreálltam, hisz itt volt a legoptimálisabb a kilátás és akkor láttam, hogy nagyon szép villámokat eresztett a délnyugati zivatar.
Itt megálltam és innen kezdtem el villámokat fotózni. Ekkor megjelent 2 viharvadász társ Storman és Micimackó társaságában, akik Szombathely-Zalaegerszeg felől jöttek elcsípni a délnyugati cellákat. Megjelenésükkel egy időben egy pillanatra még falfelhő szerű képződményt is eresztett az egyik cella.
Sajnos nem volt túl hosszú életű ez a cella és mire oda ért volna fölénk, jelentősen legyengült, de a látványosabb feláramláso alapját sikerült elcsípnem a naplemente színeivel.
A naplementét követően ezek a zivatarok elgyengültek, elcsendesettek és villámokat sem produkáltak. Sajnos nem sikerült villámfotót készítenem, de a naplemente színei így is kárpótoltak mindenért. Végezetül pedig két kép, amiket távozásomkor készítettem még az elvonult cellákról: