Eseménydús hétvége bizonytalanságokkal

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
vasárnap, augusztus 24, 2014 - 22:00

Összegzés:
 
Meglehetősen összetett időjárási helyzet körvonalazódik a hétvégére, melyben egyaránt fellelhetőek a zivatarokat (akár komolyabb zivatarokat is) támogató tényezők mind úgy, mint a konvekciót gátló tényezők. A nem túl vérmes labilitás mindenesetre komolyabb háttéremelési tényezőkkel megtámogatva vélhetően ki fog alakítani a hétvége folyamán jó néhány zivatart, sőt zivatarrendszer(ek)re is esély van –elsősorban a szombati napon. A cellák között szupercellák is megjelenhetnek az éppen elégségesnek tűnő szélnyírás miatt. Mivel –főleg szintén szombaton- szupercellák környezetében heves események is felüthetik fejüket (szél > 90 km/h, jégszemek > 2 cm), valamint komolyabb felhőszakadások is okozhatnak gondokat villámárvíz formájában, ezért 1-es fokozat kerül kiadásra. Bár a bizonytalanságok miatt a helyzet a 0-s és az 1-es fokozat között „táncol”.
 
Vasárnap még ÉK-en marad a légkör kellően instabil ahhoz, hogy további, a magasabb szélnyírási értékeknek köszönhetően akár (mini)szupercellás zivatarok alakuljanak ki, melyek vélhetően már nem járnak majd heves eseménnyel.
 
 
 
Részletezve:
 
Szombaton hosszúhullámú teknő előoldali helyzet jellemzi időjárásunkat, melyhez kötődően talajszinten először melegfront analizálható, majd egyre inkább egy (születő ciklonhoz kapcsolódó) hidegfront veszi át a főszerepet. A folyamatok pontos forgatókönyvét sekély ciklon kifejlődése is komplikálja. A teknő előoldalán hazánk felett Jet-Stream húzódik, ami több ágra tagolódik: északi ágának jobb belépő zónája NY-ÉNY -on segítheti a konvektív folyamatokat a déli óráktól, míg déli ágának bal kilépő zónája a déli országrész felett okozhat késő délután illetve este/éjszaka akár komolyabb zivatarokat. A magasban húzódó szélcsatornának köszönhetően a szélnyírás kellően intenzívnek mutatkozik akár szupercellás konvekcióhoz is, de jól fejlett multicellás zivatarokra mindenképpen számítani lehet. 500 hPa-on a nappali órákban még nem igen kell komolyabb hidegadvekcióra számítani, a VT-index sem acélos ennek megfelelően, de éjjel már ez is kedvezőbb képet fest. A már említett magas szintű divergencia mezőkhöz markáns differenciált örvényességi zónák társulnak több ízben, illetve a déli országhatárunkhoz közel helyezkedik el egy jól fejlett MNSZ is, aminek köszönhetően azon a vidéken komolyabb esély van akár nagyobb MKR kialakulására is. A 0-3 km-es szélnyírás 20 m/s körüli értékei pedig akár bow-echo kifejlődését is segítheti a zivatarrendszeren belül. Ez az MKR tehát elsősorban a D-i országrész időjárásába szólhat bele, de előfordulhat, hogy érdemi része határunkon kívül, közel az országhoz halad el. Fellelhető a modellekben olyan verzió, mely szinte az egész országon végighaladó egy hatalmas zivatarrendszerrel számol, de amennyiben ez esetleg meg is valósul, akkor is inkább a déli országrész felett lehetnek erősebb zivatarok, már csak az ott jelenlévő 300-1000 J/kg –os CAPE miatt is (ECM-ben a magasabb értékek), máshol inkább a jelentős mennyiségű csapadék érdemel figyelmet. Az északkeleti országrész nagy részén a modellek nem számítanak jelentős labilitással a nappali órákban. Mivel a nedvesség az idő előre haladtával több, mint elegendőnek bizonyul, ezért legfőbb bizonytalanságot egyébként is a labilitás mértéke adja. Valamint, a különböző paraméterek megfelelő szinkronjának kérdése. Habár alsó szinten a nedvesség konvergencia (futásról-futásra is) változó képet mutat, sőt több helyen komoly divergenciával számol, 925 és 850 hPa-on már markáns konvergenciák segíthetik a konvekciót. Megemlítést érdemel még a komoly helikalitás, mely az egyre csökkenő felhőalap mellett némi esélyt ad akár mezociklonális tornádóra -elsősorban a DNY-on a délutáni órákban-, de összességében nem jelentős az esélye. A zivatarok először ÉNY-on jelenhetnek meg, akár izoláltabb formában (kisebb eséllyel máshol is), majd egyre inkább az ország más pontjain is, bár idővel egyre nagyobb a zivatarok beágyazódásának esélye.
 
Vasárnap az éppen távozó ciklon hidegfrontja mögött északnyugatról újabb hidegfront érkezik, miközben a magasban araszolgató teknő és a hozzá kapcsolódó hidegadvekció fokozza majd ÉK-en a labilitást. A teknőhöz kapcsolódó jet bal kilépő kvadránsában divergens mező (15-20 m/s-os 0- 6 km-es nyírással megspékelve) is azonosítható. További kedvező impulzust jelenthet a több szinten is tevékenykedő pozitív örvényességi mező és a felszínen tevékenykedő konvergencia. Tátrából (lee oldalról) besodródhatnak szupercellák. Kis valószínűség mellett heves esemény is előfordulhat, bár vélhetően inkább csak látvány értéke lesz. A zivatarok várhatóan a délutáni órákban alakulnak majd ki. LCL szint ugyan alacsony, de a hodográf és az SRH nem különösebben kedvez tornádónak. Kicsi eséllyel viszont nem mezós formában előfordulhat, de inkább csak tuba.
 
 
Veszélyforrások:
 
-     Felhőszakadás, villámárvíz: amennyiben a szombati napon ki tud alakulni komolyabb MKR, úgy főleg annak köszönhetően okozhat gondokat megfelelő terepviszonyok mellett a hirtelen lezúduló jelentős csapadék (>30mm).
 
-     Jégeső: Vélhetően a 2 cm-t nem haladja meg az esetek döntő részében. Esetleg szupercellák környezetében lehet ez másképp, de nem ez lesz a fő veszélyforrás.
 
-     Szélvihar: A viszonylag nedves légprofil nem támogatja az igazán heves szélviharokat, de egy esetleges bow-echós zivatarláncban, illetve szupercellák környezetében a szélerősség elérheti vagy némiképp meg is haladhatja a 90 km/h-t a szombati napon.
 
-     Tuba/tornádó: szombat, kora délutáni órákban elsősorban a nyugati, északnyugati országrészben alakulhatnak ki nem mezociklonális légörvények, míg később a magas helikalitásnak és az alacsony felhőalapnak köszönhetően inkább már mezociklonális tuba, vagy tornádó fordulhat elő, esetleg gustnado. Összességében nem jelentős, de nem is elhanyagolható eséllyel. Vasárnap ÉK-en lehetnek esetleg nem mezociklonális tubák (esetleg tornádók), szintén nem túl nagy eséllyel.
 
 
 
Kiadva: 2014.08.23 09:00
 
Készítette: Neofita
 

Summary: 
Mezós tornádó?: 
mezós tornádó kis eséllyel várható - T1
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó kis eséllyel várható - T1
Villám árvíz?: 
Várható
MKR?: 
Várható
Szupercella?: 
Várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Nem várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Nem várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat