Éjjel érkező hidegfront, zivatarrendszerrel, esetleg szupercellával

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
kedd, augusztus 2, 2016 - 08:00

Összegzés

Az éjjeli órákban északnyugat felől egy hidegfront érkezik. Délután, elsősorban északon, majd estéhez közeledve egyre inkább nyugaton is elszórt zivatarok pattanhatnak ki már a front előterében is. Ezek a zivatarok járhatnak akár hevesebb szélviharral és komolyabb jégesővel is - bár inkább csak lokálisan - a kiemelkedően magas labilitásnak köszönhetően, de a tartósabban konvergens északi területeken villámárvíz is kialakulhat akár. Hevesebb kísérőjelenségek megjelenhetnek az éjszaka érkező hidegfront mentén is a fokozódó szélnyírás miatt, valamint holnap délután a keleti, főleg északkeleti megyékben, ahol a front lassabban vonul át. A hevesség kérdésében ugyan van némi bizonytalanság a helyzetben, de mindent számításba véve a következő kb. 1,5 nap várható időjárási eseményeire egy 1-es fokozat kiadása tűnik indokoltnak.

Részletezve

Egy hosszúhullámú teknő előterében lassan mozgó frontálzóna közeledik a Kárpát-medencéhez, mely az éjszakai órákban el is éri a Dunántúlt. A front az ország déli része felett meglódulni látszik, de az északkeleti területeknek sokáig vendége lehet, így arrafelé még akár holnap estig okozhat hevesebb eseményeket. A szélnyírás kiemelkedőbbnek inkább csak közvetlenül a frontvonal mentén látszik, de árnyalja a képet, hogy 0-3 km -en mindez már a front előterében is elérheti azt az értéket, ami már elegendő lehet szupercellák megjelenéséhez is.

Az északon jelenleg is zajló zivatartevékenység oka egy alsó szinten tevékenykedő nedvességkonvergencia, amely felett egy pozitív örvényességi mező is áthalad segítve ezzel a folyamatokat. Mindez, a magas labilitással és az ott megfelelő mértékű nedvességi viszonyokkal zivatarok kirobbanását eredményezte. Az ország más részein a következő órákban még várhatóan nem indul érdemi  konvekció a száraz légprofil miatt, majd estéhez közeledve, ezen tényező kedvezőbbra fordulásával, és egy front előtti konvergencia megjelenésével esély nyílik rá, hogy a Dunántúlon is zivatarok pattanjanak ki. Mindeközben Ény-ot pedig este egy kiterjedtebb zivatarrendszer is eléri majd várhatóan. Mivel a 0-6 km-es szélnyírás inkább csak a front mentén illetve annak közvetlen előterében emelkedik magasabbra, ezért a konvekció fő formája multicellás lehet, de nincs kizárva néhány szupercella megjelenése sem. Ezek eleinte akár izolált formában is megjelenhetnek, bár várható élettartamuk hossza erősen kérdéses. Valamint este már inkább emelt konvekcióval és részben beágyazottan fordulhatnak elő. 

A konvektív analízis szerint az ország nagy részén jelenleg is 1700 J/kg körül, vagy afeletti CAPE várja feldolgozási lehetőségét, de az erősen száraz környezetben ez egyelőre csak az ország északi megyéiben tud megvalósulni. Mivel a labilitási indexek még éjszakára is elegendő értéket vehetnek fel, a fronthoz kapcsolódó emelési tényezőkkel együtt jó esély mutatkozik rá, hogy záporok mellett zivatarok is előfordulnak majd, sőt izoláltabb szupercellák vagy hibrid SC-k is benne lehetnek a pakliban. Elsősorban ezek környezetében fordulhatnak elő majd heves kategóriát megközelítő, vagy elérő kísérőjelenségek (szélvihar >= 90 km/h , jégszemek mérete >= 2 cm)

Holnap egyre inkább K-en és ÉK-en lehetnek további, fent említett jelenségek, ahol továbbra is esély van akár izolált szupercellákra is. 

 
Veszélyforrások

·         Villámárvíz, felhőszakadás: elsősorban északon, és északkeleten, a hosszabb ideig fennálló nedvességkonvergencia mentén rövid idő alatt jelentős csapadék hullhat a zivatarokból, ezzel villámárvízet okozva.
 
·       Szélvihar: elsősorban szupercellák környezetében, de néhány erősebb muticellás zivatarban is heves kifutószelek fordulhatnak elő. Legfőképpen ma kora estig a Dunántúlon, illetve holnap ÉK-en van erre fokozottabb esély.
 
·              Jégeső: szintén az említett időszakban és területeken jelenhetnek meg akár 2-3 cm-es jégszemeket produkáló zivatarok. 
 
·            Tornádó/tuba: a paraméterek ezúttal nem különösebben támogatják sem mezociklonális, sem nem-mezociklonális tubák vagy tornádók létrejöttét. De teljesen kizárni sem lehet ezen jelenségeket.
 

Summary: 
Mezós tornádó?: 
mezós tornádó nem várható - T0
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó nem várható - T0
Villám árvíz?: 
Nem várható
MKR?: 
Várható
Bow echo?: 
Nem várható
Szupercella?: 
Várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Nem várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Nem várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat