Behullámzó hidegfront, ciklogenetikus folyamatokkal, heves események lehetőségével

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
hétfő, június 27, 2016 - 08:00

Összegzés:

Magyarország időjárását egy érkező hidegfront alakítja, amely a nap folyamán behullámzik és érdemben nem is változtat helyzetén. Az ország nagy részén multicellás zivatarokra kell számítani – akár egészen a reggeli órákig , de főleg a Dunántúl nyugati részén szupercellás konvekciót sem lehet kizárni. Viszont itt idővel egyre kisebb esély van zivatarokra, így megjelenésük nagyon bizonytalan. A zivatarokhoz kapcsolódóan a fő veszélyforrást a heves kifutószelek illetve a nagy mennyiségű csapadék, másodsorban a komolyabb jégesők jelentik. Mindezeket együtt figyelembe véve 1-es fokozat kiadása indokolt.

Részletezve:

Hazánk jelenleg egy magassági teknő előoldalán helyezkedik el, amihez kapcsolódóan a nap folyamán egy hidegfront hullámzik be országunk felett, miközben a magasban néhány fokos hidegadvekció is megfigyelhető. A front behullámzása az ország középső tájain megy végbe és a keleti régió felett végbemenő ciklogenetikus folyamat okozza. A Dunántúl egy részén, alsó szinteken már előresietett a front, és erős divergencia uralkodik, de a magasban még Dny -i az áramlás, ami a megfelelő nedvességgel és labilitással emelt konvekcióra ad némi esélyt ezeken a területeken is. Mivel érdemi szélnyírás is inkább a front mögött található (markáns jet nem is látszik a felső troposzférában), így errefelé egy-egy izoláltabb szupercella, vagy hibrid szupercella is megjelenhet.

Az ország középső és keleti tájain ugyanakkor elsősorban a multicellás zivatarok okozhatnak heves (ámde vélhetően nem szignifikánsan heves) eseményeket. Ezek a zivatarok, kisebb MKR-é is összeállhatnak a fronthoz kapcsolódó tartós nedvességkonvergencia szervező hatásának köszönhetően (egyéb szervező erő nem sok látszik: középső területek felett a délután folyamán még némi jet-divergencia és pozitív örvényességi advekcó. Ez utóbb estefelé már ÉK-en is erősítheti a folyamatokat.)
Markánsabb MNSZ inkább csak holnapra fejlődik ki a front előtt, de a magas ekvipotenciális hőmérsékletű levegő és egyéb kedvező paraméterek is a fronttal átfedésben vannak. Így az ország nagy részén zivatarokra számíthatunk, melyekhez heves kifutószél társulhat (több szinten megfigyelhető kiszáradás), melyek triggerként tovább erősíthetik a zivatartevékenységet. Nedves downburst megjelenésére is van esély, főleg a középső és keleti megyéinkben, ahol a delta Theta-E értéke 18-20 fok körül alakul.

A légkör rendkívül labilis: a felhasználható potenciális energia az 1500-2000 J/kg-os SBCAPE-et is elérheti, a magas Thompson-index (36-42 fok) pedig -6; -7 fok körüli BLI-vel párosul, mely még inkább alátámasztja akár heves zivatarok kialakulását. Emelési tényezőket is figyelembe véve, a leghevesebb zivatarok, az ország középső tájain várhatóak.

A modellek szerint a nedvességgel sem lesz gond és helyenként akár 36-40 mm kihullható vízmennyiséget mutatnak a modellek. Ez a tényező, a tartós alsó szintű nedvességkonvergencián zajló konvekcióval, előre vetíti komoly felhőszakadások lehetőségét is, ami megfelelő terepviszonyok mellett akár villámárvizet is okozhat. A teljes légoszlopra vonatkozó hasznosítható potenciális energia elegendő része (400-600 J/kg) valószínűsíthető a jégnövekedési zónában, viszont a nedves hőmérséklet 0°C-os szintje kissé magasnak mondható, így mindent egybevéve 2-3 cm-es átmérőjű jégszemek is előfordulhatnak majd szupercellás konvekció nélkül is.

Veszélyforrások:

·         Felhőszakadás: a multicellás zivatarokból és zivatar klaszterekből 30-40 mm feletti csapadék is hullhat rövid idő alatt, ami a nagyvárosainkban és a domborzatilag erre megfelelő helyeken gondokat (villámárvizet) okozhat.
 
·         Jégeső: a zivatarokhoz köthetően, a jégszemek mérete elérheti a 2-3 cm átmérőt, amit támogat a magas labilitás és a pszedo tempeken megfigyelhető, több szintű kiszáradás.
 
·         Szélvihar: szintén sok helyen kialakulhatnak heves kifutószelek (>90km/h) a zivatarok környezetében. Ezt több paraméter is támogatja -a fentebb említettek szerint.
 
·         Tornádó / tuba: A magas 0-2 km-es hőmérsékleti gradiens a tartós, alsó szintű nedvességkonvergenciával esélyt teremt nem-mezociklonális tubának (esetleg gyenge tornádónak) főleg az ország középső harmadában, de mezociklonális légörvények létrejöttének igen minimális az esélye.

Készítette: Katabogár & Neofita  

Mezós tornádó?: 
mezós tornádó nem várható - T0
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó kis eséllyel várható - T1
Villám árvíz?: 
Várható
MKR?: 
Várható
Bow echo?: 
Nem várható
Szupercella?: 
Nem várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Nem várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Nem várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat