A Dunántúlon zivatarok esetleges villámárvíz veszélyével

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
szombat, augusztus 20, 2016 - 06:00
A pénteki nap folyamán már a hajnali órákban hazánk térségét egy tőlünk északra található magassági hidegörvény peremháborgása éri el, amelynek hatására a Dunántúlon elszórtan záporok, zivatarok alakulhatnak ki elsősorban a nap első felében. Később már intenzív melegadvekció kezdődik a magasban, ami jelentősen csökkenti a konvekció esélyét. A gyér szélnyírásos környezet (~ 5 m/s körül vagy az alatt 0-6 km-en), a rendelkezésre álló konvektív hasznosítható potenciális energia (GFS alapján 600-800 J/kg SBCAPE, az ECMWF azonban jóval magasabb 1800 J/kg körüli értékek is előfordulnak) és a helikalitási értékek figyelembe vételével szupercellás konvekció azonban nem valószínűsíthető hazánk térségében, egycellás és multicellás szerveződés a legvalószínűbb. A zivatarképződést az  örvényességi mező (500-700 hPa-on), illetve időleges konvergens zóna támogathatja emelő hatásként (utóbbi főként hajnalban, reggel). Ha ezek a hatások kellően erősek lesznek, akár egy kisebbfajta MKR sem zárható ki. A kialakuló zivatarok környezetében elsődleges veszélyforrásként a felhőszakadás (villámárvíz) jelölhető meg: mindez a viszonylag magas (32-36 mm) kihullható csapadékmennyiség, illetve az esetleges lassabb cellaáthelyeződés miatt. A gyenge szélnyírás, az átnedvesedett profil, valamint a tartós konvergenciák hiánya más veszélyes időjárási eseményt nem valószínűsít. Maga a villámárvíz is bizonytalannak (marginálisnak) tűnik a modellek eltérő labilitási prognózisa következtében. Így az időjárási helyzet az előttünk álló időszakra összességében egy felkiáltójeles fokozatot érdemel.
Summary: 
Mezós tornádó?: 
mezós tornádó nem várható - T0
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó nem várható - T0
Villám árvíz?: 
Várható
MKR?: 
Várható
Bow echo?: 
Nem várható
Szupercella?: 
Nem várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Nem várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Nem várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Nem várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Nem várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat