A 08.05-i viharvadászatunk az Alpokalján

Az előzetes várakozásoknak megfelelően ezen a napon újfent az Alpokalja volt a szupercellák bölcsője.

A hirtelen döntést követően el is indultunk (Adaz + Gbond). Előzetesen Körmendet vettük célba,  és még mielőtt odaértünk volna, már ki is alakult egy szupercella az említett térségben. Kicsit előbb indultak az események, mint ahogy azt vártuk. Már messziről láttuk az üllős zivatarfelhőt:

Ahogy közelebb értünk, egyre jobban látszódni kezdett a struktúra. Kám mellett már így festett a falfelhő:

Ekkor még hátoldali csapadék nem igazán látszódott, és ezzel együtt eléggé északias volt a cella mozgása. Rum (település) után így nézett ki a cella:

Egy panorámafotó:


 

 

Szerencsére pont időben értünk oda, a legjobb stádiumában sikerült dokumentálni a szupercellát. A hátoldali csapadék a szemünk láttára kezdett megerősödni, és egy downburstot is leeresztett a cellánk:

Az utólagos radarelemzés szerint itt kezdett el a cella igazán kitérni jobbra az átlagszélhez képest.

Ezek után továbbindultunk, hogy kövessük a cellát, és kicsit elévágjunk. Ez csak részben sikerült, kicsit a csapadék alá is bementünk. Sávokban esett az eső felhőszakadás intenzitással, és mikor éppen kimentünk egy ilyen sáv alól, érdekes jelenségeket láttunk. Az út bal oldalán furcsa kavargás látszódott (a kép az élményt nem adja vissza):


A felhőből meginduló csapadékelemek, amelyek még nem értek le a földig:
 

Ezután  ránkjött a csapadék, és megvártuk, hogy kicsit mérséklődjön az eső. Elindultunk, még követtük a cellát kicsit kelet felé, de már érdemi dolgokat nem láttunk belőle. Úgy döntöttünk, dél felé fordulunk, hiszen arrafelé még nagyobb volt a labilitás. Mikor megláttuk, hogy a határhoz közel új cellák alakulnak, visszaindultunk nyugat felé. A Körmend mellett kialakuló cellát vettük célba. Mikor a már jól ismert Rum községet elhagytuk (de ja vue érzés), ez a látvány fogadott:


Panorámafotó:
 

Látszódott, hogy már kicsit gyengült a cellánk, de azért így is elég jól nézett ki. A fő látványosságot a cella előtt elterülő íves beáramlás alján kialakuló bordák jelentették, és az abból lelógó fractusok. Ezek miatt is elég drámaian festett az égkép:

Egy ál-tornádó villámmal (videóból kivágott kép):

Ez a cella elkezdtett teljesen besimulni, összállni egy nagy masszává, ezért továbbindultunk Vasvár felé. Elhagyva a várost, megálltunk, és várakoztunk, hátha elér minket még DNY felől valami. Ez nem történt meg, a határ menti cella túlságosan északias irányban mozgott, és gyengült is, ezért elindultunk vissza Budapest felé. Ám még útközben is elcsíptünk egy szupercellát, amely Sümeg környékén járt éppen. A falfelhő így nézett ki, érdekes fényviszonyok mellett:

A radarképen így festett a dolog:


Egyre sötétedett, és bár közelebb fordultunk hozzá, jobb képeket nem tudtunk már lőni róla. Hamarosan egy MKR alakult ki a környező cellákkal együtt belőle, így ezzel véget is ért a vadászat.

Ha össze kéne foglalni a napot, bőven megérte elindulni, az Alpokalja most sem hagyott cserben :) Végül 3 szupercellát láttunk, és emellett más egyéb érdekes jelenségeket is.

 

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat